A tanítványok a világban maradnak akkor is, amikor Jézus már megdicsőül. Egyedül fogják érezni magukat, sok megpróbáltatást kell majd kiállniuk. Jézus éppen ezek miatt a pillanatok miatt akarja, hogy biztosak legyenek a szeretetében. Jézus a kálvária tragédiájára készül, hogy a rendkívüli igéken, a csodákon és minden cselekedetén túl az életét is odaadja „övéiért” és mindenkiért. Mi keresztények is szerethetünk így, mert Krisztus bennünk él. Mégsem akarok olyan egyértelmű példákra hivatkozni, mint Kolbe atya, aki meghalt egy fogolytársa helyett, vagy Damián atya, aki leprás lett a leprásokkal, és meghalt velük és értük. Lehet, hogy életed folyamán soha nem fogják azt kérni, hogy fizikailag is áldozd fel magad a testvéreidért. Azt viszont biztosan kéri Isten, hogy szeresd őket mindvégig, a végsőkig, egészen addig, hogy te is elmondhasd: „minden beteljesedett”.
Gondolkozz csak el! Hányszor kezdtél törődni valakivel, aztán magára hagytad, és ezer kifogással elhallgattattad a lelkiismeretedet? Hányszor fogtál valamibe nagy lelkesen, aztán a nehézségek miatt félbe hagytad, mert úgy tűnt, hogy az erődet meghaladja? Jézus ma erre tanít: „Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.” Tégy így! S ha majd egy nap Isten valóban az életedet fogja kérni, te sem fogsz bizonytalankodni. A vértanúk énekelve mentek a halálba. A legnagyobb dicsőség lesz a jutalmad, mert – ahogy Jézus mondta – „senkinek a világon nincs nagyobb szeretete annál, mint aki vérét ontja barátaiért.”
