Áldalak borral, vigalommal

Ha valaki kételkednék, vegye csak kezébe e borvirágos antológiát, hárslevelűkkel ékes koszorúját a magyar költészet dionüszoszi panteonjának, és bizonyosságot nyerhet róla. Ámde csak istenes mérséklettel töltekezzék – megfogadván a jó Tinódi Lantos Sebestyén szentenciáját: „Az bort Isten nagy jó végre nékünk terömté, / Mértékletösségvel véle élnenk engedé, / Józanságval minden őtet szépön dícsérné.”

Igriceink ütemhangsúlyos strófája feszes verbunkra vált már Kazinczy Bor mellett szőtt románcaiban, Csokonai költői kérdésében (Miért ne innánk?): „Igyunk barátim! A komor / Bú lángja nem csatázik, / Ha mádi borral a gyomor, / A kis pokol megázik.” Poétánk egyebütt veretes mértékbe abroncsozza az őszi kedélyt: „Már a víg szüretnek örül minden ember, / Mellel örvendeztet bennünket szeptember” (Az ősz). Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc jószerével ismeretlen orcáját mutatja a csapra vert hordó mellett, de a pálmát – pardon, a venyigét – Vörösmarty viszi el Az őszről szerzett, antik mód klasszicizáló tízsorosával: „Mindeneket most már télre készítve behordnak / egy bizonyos helyre, s eddig az őszi idő”. Utóbbi példa a jól ismert Fóti dal és Keserű pohár szerzőjétől a válogatás ínyenc hangoltságát is kellőképp bizonyítja. A történelemfilozófiai sommázat mégis Bajza József pennájára vár: „Míg Mohácsnál nem csatázott / A félholdu büszke tar, / Víg volt addig, hajh azóta / Sírva vígad a magyar” (Borének). De velünk poharazik Garay János is a borszínek magyar mitológiáját kifejtvén (Szegszárdi bordal), itt sorjáznak Tompa, Arany, a kötetcímet adó Petőfi stilizált népdalai; Vajda János és Reviczky Gyula panaszai Ivás közben.

Utóbbi a mámorító nektár élvezetének társadalomelemzői mélységű magyarázatát adja: „Ne bánd, hogy nem tudsz boldogulni! / Nézd a világnak ezreit; / Zöld ágra jut, ki ért hazudni, / Csuszik, csal és hizelkedik.”

Termett-e más nép költészete ily temérdek vigaszdalt? Ki tudja. Talán hizelkedőknek voltak szűkiben? Akármint is: jelentékeny munka lehetett Bányász István szerkesztőnek a magyar poézis borissza strófáinak kiszemezgetése. Sok lapozgatás, tán még több poharazgatás gyümölcse e dicséretes gyűjtemény: sercen a verseskönyv lapja, zsírosan csordul az aranyló, vastag somlai a pohár tükrére – váljék testilelki egészségére mind a jó bort s a jó verset kedvelő jámboroknak!