Akkor is, mégis van remény, van jövő
Fotó: Merényi Zita

 

Verőfényes, de csípős reggelre ébredünk Nagyszőlősön, a ferences kolostor vendégépületében. Gyors készülődés, és indulunk. Negyedóra múlva a macskaköves főutcán autózunk a Kapisztrán Szent János-templom felé, a konventmisére. Korán van, de a városban már pezseg az élet. Nagy a forgalom, a Fordok, Fiatok, Opelek mellett gyakori a Zsiguli, de előfordul a Moszkvics és a Volga is. Az egyik mellékutcában egy GAZ teherautó tűnik fel, mögötte Liaz busz, a másik oldalról lovaskocsi próbál bekanyarodni. A házak a 70-es, 80-as éveket idézik, de az üzletek virító feliratai, reklámjai szerint a XXI.. században vagyunk.
A ferencesek temploma megtelik ezen a hétköznapi reggelen. Szerdánként a Kárpátaljai Ferences Misszió közösségének tagjai együtt ünneplik a szentmisét, ezúttal a hozzájuk látogató elöljáróval, Dobszay Benedek tartományfőnökkel.
Az anyaországi Ferences Sajtóközpont munkatársaival együtt mi is a padokban ülünk. Három napot töltünk a vendéglátó ferencesekkel, hogy megismerjük idén harmincéves szolgálatukat. Utazást teszünk a múltba, Zatykó László és Hidász Ferenc szerzetesek segítenek betekinteni a kezdeti időkbe, és elkísérjük a közösség tagjait – Magyar Gergely házfőnököt, Weinrauch Márió, Hajas Ámosz, Hernádi Lehel atyákat és Sztreha Egyed testvért – szolgálati útjukra. Képes beszámolónkat több részben olvashatják.
Nagyszőlősön kezdődik ismerkedésünk a ferences misszióval. Szeretni való város ­fogad minket. Az egykori Ugocsa vármegye székhelye, Nagyszőlős szó szerint a Kárpátok lábainál fekszik, még az Alföldön, ahol a Tisza kikanyarodik a hegyek körül, de mögötte a Fekete-heggyel már kezdődik a Kárpátok. Nevét a város a lankák vulkanikus földjébe ültetett szőlőről kapta, amit azonban a szovjet időkben, az alkoholizmus megfékezését célozva, a Központi Bizottság döntésére kivágtak.
A járási központ egyben a ferences misszió bázisa. Gergely atya elmondja, a kárpát­aljai ferences szolgálat indulásakor a tartomány elöljárója, Hegedűs Kolos határozott döntést hozott: bár a racionalitás azt diktálta volna, különböző helyeken éljenek a testvérek, hogy a rend nagyobb területet fedjen le, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy közösségben maradjanak, és onnan lássák el, amit tudnak. Így telepedtek meg Nagyszőlősön. „Nagyon örülök, hogy így döntött. Nekem fontos, hogy itt vagyok itthon a testvéreimmel. Támaszt jelentenek számomra emberi és lelkipásztori szempontból” – hangsúlyozza a házfőnök.
Harminc évvel ezelőtt hárman kezdték a missziót, Zatykó László volt a házfőnök, Majnek Antal és Radics Dávid a társai. Akkor mindössze egy tucatnyi idős pap élt Kárpát­alján, így a mainál nagyobb terület ellátását vállalták, Huszt, Visk, Técső és a messzi Kerekhegy is hozzájuk tartozott. A születő hivatásoknak köszönhetően ma a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye részeként a Nagyszőlősi járás falvainak lelkigondozását végzik, ez a körülbelül ötven kilométer átmérőjű terület már naponta bejárható távolságot jelent.
Tíz településen vannak jelen: Nagyszőlős, Tiszaújlak, Tiszabökény, Fancsika, Királyháza, Verbőc, Feketeardó, Csepe, Nevetlenfalu és a legtávolabbi, Aklihegy. Elkötelezetten végzik a járás lelkivezetését és liturgikus ellátását, továbbá szerepet vállalnak a magyar kulturális értékek megőrzésében, továbbfejlesztésében. Több katolikus óvodát, ingyenkonyhát, karitászszervezetet hoztak létre, amelyek rendszeres szociális programokkal támogatják a rászorulókat.
A ferencesek harminc évvel ezelőtt misszióba jöttek ide. „Azt gondoltuk, ha a helyi egyház megerősödik, mi akár ki is vonulhatunk. Ideiglenességgel jöttünk, és erre reményt is adott a kezdet. Több fiatal jelentkezett papnak. Mára alábbhagyott a lelkesedés, a fiatalok nyugatabbra terveznek jövőt. Elvándorolnak, munkát keresnek. Fájdalommal mondom ki, hogy a továbbtanulásnál értékesebb számukra a munka. Egy 18 éves fiú leginkább pénzt akar keresni, ami nagyon nem támogatja a hivatások ügyét. Az egyházmegye papi ellátottsága egyáltalán nem rózsás, és a magyarság helyzete Ukrajnában sem biztató” – magyarázza Magyar Gergely, és hosszan beszélgetünk a nehézségekről. Hogy a magyarság létszáma folyamatosan csökken, a városok demográfiai arányai a magyarság szempontjából kedvezőtlenül alakulnak, a betelepülések, az el- és kivándorlás igen hátrányosan érintik őket. Erős az asszimiláció, ez is folyamatosan morzsolja a magyar közösséget. A közös múlt, a megélhetésért folytatott küzdelem, a sok vegyes házasság mind-mind elősegíti a feszültségektől mentes, békés együttélést, de élesen fölveti az identitás kérdését. A boldogulás és a szülőföldön maradás vágya egymással szemben álló valóságok. Ha magyarul tanul a gyerek az iskolában, várhatóan Magyar­országon tanul tovább, és az a valószínűbb, hogy nem tér vissza szülőföldjére. Ha ukrán iskolában tanul, inkább marad otthon – de megmarad-e a magyar kötődése? A megélhetési nehézségek sokakat kényszerítenek elvándorlásra. A 2014-es Majdan-forradalom óta mindennapos fenyegetés a fiatalok besorozása. Az országban általános a korrupció, a szürke- és a feketekereskedelem, a mobilitást ellehetetlenítő útviszonyok, a megkezdett és soha be nem fejeződő építkezések sora.
„Ha valahol nekünk, ferenceseknek ott kell lennünk, akkor éppen ezekben a reménytelen helyzetekben: meg kell erősítenünk a testvéreinket. Nagyon rossz fényt vetne ránk, ha azt mondanánk, nem itt képzeljük el a jövőt, nincs remény. Sokan mondják az itteniek közül: »Atya, sose lesz jobb.« Én ezt nem szeretem hallani, és nem is így gondolom. Nem is lehet úgy élni, hogy ez lebeg a szemünk előtt. Abban hiszünk, hogy Isten reményt és jövőt ad nekünk. Bármi lesz holnap, akkor is, mégis van értelme és van jövője az itteni életnek. Pontos jövőképet nem rajzolhatunk, de reményképet igen.” Gergely atya Noé történetét idézi: „Meseszerű, hihetetlen, hogy az állatokkal beköltöznek egy hajóba. Noé parancsot kap az Istentől. Feltehetően úgy vállalkozik a bárka építésére, hogy fogalma sincs, mi az értelme, nem tudja, mi vár rájuk. Csak azt tudja, hogy ez a feladat. Ilyen a mi helyzetünk is. Mi sem látjuk, mit hoz a jövő, csak azt tudjuk, hogy építeni kell. Közösséget, hitet, a gyerekek, a felnőttek hitét. Intézményeket: ha kell, óvodát, ha kell, ingyenkonyhát. Aki megélte a szocializmust, az tudja, amit tegnap el sem tudtunk képzelni, az holnap, holnapután valóság lehet. Láttunk csodákat. Miért ne szabadna álmodni? Miért ne szabadna reménykedni? Ez tart bennünket életben. Hinni kell abban, hogy mindaz, amit teszünk, egy mozaik abban az egészben, amit az Úristen kitervelt.”
Bátor, biztató szavak, amiket Magyar Gergely megfogalmaz. Megerősíti ezek megalapozottságát, amit a ferencesek közösségében a munkatársakkal beszélgetve, az embereket megismerve, bekapcsolódva mindennapi életükbe megtapasztalunk. Timi, Marina, Sándor, Magdolna, Gabi, Attila, Anita, Pali és István, s sorolhatnánk a többieket, példát adnak, mit jelent a kitartás, a tisztesség, a hit, a másikért való tenni akarás, a hagyományok vállalása és ápolása. Lélekemelő a szolgálatuk, örömteli és lelkesítő ferences szellemiség hatja át az életüket. A ferences atyák jelenléte, a segítségnyújtás konkrét formái, a jövőt megalapozó szolgálatuk azt jelzik az itt élők számára, nincsenek egyedül, vannak reális és hiteles távlatok.

(Folytatjuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..