A XI. században, a feudalizmus invesztitúraharc által megtépázott korában a legfőbb hatalom birtokosai az egymással szemben álló pápa és a német-római császár voltak. Ez az Egyház megújításának ideje is volt.
Hugó a nagy középkori apátok típusához tartozott. A lojális diplomatában és Isten emberében egyaránt bízott VII. Gergely pápa és IV. Henrik császár, s későbbi pápák, császárok nagyrabecsülését is élvezte. A pápa megbízásából fontos és kényes diplomáciai feladatokat kellett teljesítenie magyar és német földön, és a császárok is többször fölkérték, hogy járjon el az érdekükben.
Nagybátyja, auxerre-i Hugó püspök nevelte. 1038-ban megérlelődött benne az elhatározás, hogy szerzetes legyen, és belépett a clunyi bencés kolostorba. 1044-ben szentelték pappá, 1048-ban már prior volt. 1049-ben sikerült megoldania a III. Henrik császár és a payerne-i kolostor közti vitát. Míg e kolostorban tartózkodott, meghalt apátja, Odilo. Miután Hugó visszatért Clunybe, testvérei az utódjává választották.
Ekkoriban kezdődött el a clunyi szerzetesség dicső korszaka. Hugó apát több zsinaton részt vett Itáliában és Galliában; jelen volt az 1095. évi híres clermont-i zsinaton, amelyen Szent II. Orbán pápa meghirdette az első keresztes hadjáratot a Szentföldre.
Elődeihez hasonlóan Hugó is a pápaság megbízható támasza volt a nehéz időkben. Igyekezett elsimítani azokat a viszályokat, melyekben a római egyház legfőbb érdekei: a béke és az egység forogtak kockán. A pápákkal és számos püspökkel együtt harcolt a simónia (az egyházi méltóságok áruba bocsátása), valamint a méltatlan papság ellen. Kormányzásának hosszú ideje alatt (1049–1109) a clunyi rend fejlődésének tetőpontjára jutott.
Hugó a vezetése alatt álló kolostor számára összefoglaltatta a rend hagyományait. Nyomorgók jótevője volt, és több csodás gyógyításáról is beszámoltak. Ő alapította Marcigny közösségét, az első clunyi szellemű apácakolostort.
Élete végén, noha egészsége meggyengült, nem akart lemondani szigorú, vezeklő életmódjáról. 1109 nagycsütörtökén utoljára intézte szavait az összegyűlt szerzetesekhez, és Krisztus példájára elvégezte a lábmosás szertartását. Húsvét napján ágynak esett. Amikor kedden egyik szerzetese megáldoztatta, megkérdezte tőle, hogy megismeri-e még Krisztus testét. ,,Igen – válaszolta –, megismerem és imádom.” Ezek voltak utolsó szavai.
