Aki mindvégig remélt

Fasang Árpád február 20-án, hatvanhat évesen befejezte földi életét. Zongoraművész, hazánk volt UNESCO-nagykövete, a francia és magyar kulturális kapcsolatok avatott művelője volt. Mi azonban hívő (evangélikus) keresztényként és szerzőnkként is tisztelhettük, mióta folytatásokban közöltük, majd kötetben is megjelentettük a 2004. december 5-i kudarc történelmi, államelméleti összefüggéseit elemző munkáját.

Édesapja is sokoldalú, kiváló zenepedagógus, karnagy és zeneszerző volt. Ő, az ifjabb Fasang Árpád 1942-ben született, 1969-ben kitüntetéssel szerezte meg zongoraművészi és tanári diplomáját. Zeneművészeti tárgyú cikkeket, tanulmányokat írt, 1974-ig a Muzsika című folyóirat szerkesztője volt, és a Magyar Rádió zenei rendezője.
1991-től 1994-ig az UNESCO magyar nemzeti bizottságának főtitkári tisztét töltötte be. 2000-től 2004-ig volt hazánk nagykövete az UNESCO-nál.
Több francia kitüntetésben részesült, a Francia Becsületrend lovagi címét is megkapta. A magyar értelmiség hivatásáról kiadott könyve megérdemelt visszhangot keltett. Az egyházzal együtt vallotta, hogy “Európa olyan missziós területté vált, melyet nem szabad átengedni a közöny, a teljes érdektelenség erőinek”. Azt is tapasztalta, hogy “a magyar társadalom beteg, és erről 2004. december 5-e óta papírja van”. Mégis vallotta, hogy “az ember addig él, míg remél. Ha kereszténynek vallja magát, ezt különösen szem előtt kell tartania.” Zrínyivel tanácsolta: “Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..