Az Igazság csak rejtőzködve tud jelen lenni ebben az életben. Nem arról az igazságról van szó, melyet az orosz nyelv pravdának nevez. Erről nem a költők írnak; ők arról írnak, amit isztinának nevez az orosz. Ezzel nevezte meg magát Jézus, a megtestesült Isten is a maga nyelvén, amikor azt mondta: „Én vagyok az Igazság” (Jn 14,6).
Az igazi költő erről az igazságról, valóságról ír, ámde úgy, mint ami a szépségben rejtőzik. A szépség itt valamiféle szelíd ragyogást jelent, mely ellentéte a giccsnek.
A költő, ha valóban költő, akkor filozófus; a létezés csodáját hirdeti, azonban a létezés rejtőzködik. „Csupasz igazság” nincs! Az maga az erőszak. Az nem emberségünknek (személyiségünknek) szóló igazság, hanem matematika. Viszont életünket nem a matematikával leírható valóságra (igazságra) építjük: arra csak hídjainkat és űrhajóinkat. Életünket a személyünknek szóló valóságra (igazságra) építjük.
Dénes atya sugárzóan szelíd szeretettel fogadott, mintha azt mondta volna: „Szeretlek, de nem kell észrevenned és főleg viszonoznod”.
Költészetének ez a lényege. A műfordítás tipikusan Szedő Dénes-i alkotás: rejtőzve jelen lenni. Műfordításaival elénk állva mondja: „Mindezt nem én írtam, én csak magyarra fordítottam neked, mert szeretem, de nem kell neked is szeretned őket; ám hogyan szerethetnéd meg, ha nem lenne édes anyanyelvünkre fordítva: rejtőzködve jelenlévővé téve?!
(Szedő Dénes Összes művei – Műfordítások (Szent István Társulat, 3400 Ft)
