A mese varázsereje

Nemrég Dunaföldváron, a Magyar László Gimnázium iskolanapján A mese varázsa címmel gimnazistáknak tartott előadást Lukácsi Pálné, aki huszonnyolc éven át tanított ebben a középiskolában, s jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola óraadó tanára. Mesélt is a gyerekeknek. A mese varázserejével próbálta a nagykamaszokban újraébreszteni az élményt, s tudatosítani bennük, a majdani szülőkben, miért is fontos a mese. Előadásából, gondolataiból válogattunk egy csokorra valót, remélve, hogy az új esztendőben sem felejtjük el: a meséknek akár gyógyító erejük is lehet. „


 

»Meséld el a szépet, hogy elmúljon!« – kéri a kisfiú édesanyját Fejes Endre A hazudós című novellájában. Igen, mert a mesének – különösen az édesanya által elmondott mesének – varázsereje van. A mesével óvodás- és kisiskoláskorban kell feltarisznyázni a gyereket, s ezt a tarisznyát, mint a hamuban sült pogácsát, majd magával viszi, amikor az Óperenciás-tengeren túlra, a felnőtt világba indul, s próbatételekkel találkozik: amikor le kell győznie a hétfejű sárkányt, amikor meg kell másznia az égig érő fát, hogy megtalálja az ő szépséges királykisasszonyát. (…)

Minden ember, aki nem csak a pillanatnak él, keresi élete célját, értelmét, s fölteszi a legfontosabb kérdéseket: ki vagyok én, miért vagyok, mi az értelme az életemnek, ha úgyis meghalok? A válaszadásban segítenek a mesék, elsősorban a népmesék.

A mese eredetileg nem gyerekeknek szóló szöveg. Évszázadok, tán évezredek során csiszolódott, mint a csodálatos kristály vagy akár a kavics, s valami ősi tudást közvetít – elsősorban az emberről. Nem ismereteket közöl a külső világról, hanem az ember, így a gyermek lehetőségeiről, választásairól, tévedéseiről, a tévedések kiigazításáról szól. Arról, hogyan kereshetek kapcsolatot önmagammal, azaz arról, ki vagyok én. A mese (és az igazi jó műalkotás) nem egyszerűen szöveg, hanem élni segít, eligazodni segít a lelkünkben kavargó érzelmek, indulatok között. A mese a lélek tápláléka. Civilizál, emberré s ráadásul egy közösség tagjává tesz! (…)

Eredetileg egy kisebb-nagyobb embercsoport hallgatta a mesemondót, nagyok és kicsik együtt. A népmesék hosszú évszázadokig csak szóban terjedtek, folyamatosan változtak, módosultak, öröklődtek tovább. Végül a mesegyűjtők lejegyezték őket, ily módon őrizték meg számunkra is. Fontos, hogy mi is őrizzük és adjuk tovább ezt a kincset.

A gyermekkort »varázsos évek«-nek is nevezik. Régen azt mondták, hogy a gyermek hétéves koráig »Isten tenyerén él«. Ezt érzi a felnőtt is, ha gyermekkorára gondol. A gyermek érzelmi lény, az érzelmei irányítják. A mese ebben segít: eligazodni az érzelmek között, s nemcsak gyermekkorban, de később is – ahogyan erről a meseterapeuta Boldizsár Ildikó vagy a mesepszichológiával foglalkozó Kádár Annamária is ír könyveiben.

A gyermek a mesét azért élvezi és szereti, mert gondolkodása nagyon sok hasonlóságot mutat a mesevilággal. A mese képekre, szimbólumokra bontja a világ jelenségeit, s ilyen módon tudat alatti, ki nem mondott élményeket, érzéseket, feszültségeket jelenít meg, old fel, és segít feldolgozni. A mesei motívumok összhangban vannak a gyermek pszichés fejlődésének jellemzőivel, gondolati, indulati és szemléleti vonásaival. (…) A gyermeket és a mesét az a hit működteti, hogy a világban alapvetően rend uralkodik, s ha ez meg is bomlik egy kis időre, a harmónia mindig helyreáll. (…) E nélkül élni nem lehet. Ahogy a Szörényi–Bródy-dalban is hallhatjuk: „Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet.” A meséből a gyerek mindig többet és mást ért meg. Ahogy a hagymáról lefejtjük a rétegeket, úgy fejti meg a gyermek is a mese jelentésrétegeit, s gazdagodik egyre újabb és újabb értelmezésekkel. Ezért kéri, hogy olvassuk, mondjuk újra ugyanazt a mesét. Ne akarjuk őt eltéríteni ettől! Dolga van még azzal a mesével. Nem kell, nem is szabad elmagyarázni, „lefordítani” neki a mese üzenetét! Az ember úgy nő fel, úgy találja meg élete értelmét, hogy személyes problémáit megérti, és a maga erejéből oldja meg, s nem úgy, hogy mások magyarázzák meg neki. Vannak nehézségek, akadályok, amelyeket le kell győznie, de vannak segítői is az útján. A mese varázslata adja a gyermeknek a belső hitet ahhoz, hogy szembeszálljon a legyőzhetetlennel is, s a mindennapokban is képes legyen a megoldások keresésére. A meséből kapja a hitet abban, hogy neki is van beleszólása a világba.

A mesék éppen azért vonják bűvkörükbe a gyermeket, mert maga sem tudja, hogyan hatott rá az a varázs. Ahogy Kádár Annamária írja Mesepszichológia című könyvében: „A mesék segítségével megadhatjuk a gyerekeknek a lehetőséget, hogy érzelmi biztonságuk kialakulhasson, amihez nekünk gyökereket és szárnyakat kell számukra biztosítanunk. Hadd tapasztalhassák meg ők is, hogy – Weöres Sándorral szólva – alattuk a föld, a gyökereik, fölöttük az ég, a szárnyaik – a létra azonban bennük van.”

Lejegyezte: Gajdó Ágnes

Fotó: Veisz Ágnes