A mélységekből induló fejlődés

Csak az elmúlt évtizedekben kezdték vizsgálni ezt a jelenséget. Korábban inkább arra koncentráltak a kutatások, hogy egy trauma milyen negatív hatással lehet az ember életére. – Először a holokauszt-túlélőkkel kapcsolatban jelent meg tudományos körökben a poszttraumás növekedés fogalma. Az 1990-es években kezdtek azután nagyobb hangsúlyt fektetni a traumakutatásokra. Az ezredfordulón irányult a figyelem arra: mi történik, ha egy krízis pozitív hatást vált ki – mondja Csenki Laura klinikai szakpszichológus, aki június 11-én, a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének Határhelyzeteink – testi-lelki betegségeink kapcsolata című konferenciáján mondott előadásában beszélt a poszttraumás növekedésről. A jelenség tudományos definíciója: negatív életesemények hatására bekövetkező kognitív átstrukturálódás. – Stresszel teli, tragikus vagy traumatikus események váltják ki, amelyek súlyosan megterhelik az egyén lelki kapacitását, megingatják addigi hiedelemrendszerét, életfelfogását, megkérdőjelezik azokat az ok-okozati összefüggéseket, amelyek addig áthatották egész életét. Ez lehet egy betegség, valamilyen katasztrófa, háború, egy szerettünk elvesztése, válás, egy kapcsolat megromlása. Az ilyen típusú traumákat szeizmikus eseményeknek is nevezik, hiszen hatásukra teljesen összeomlik az érintett addigi, biztonságosnak, kiszámíthatónak hitt világképe – mutat rá Csenki Laura. Ha valaki ilyet él át, működésbe lépnek az úgynevezett megküzdési mechanizmusok, azok a tanult módszerek, amelyek segítségével az egyén megpróbálja kezelni a stresszt. – A kutatók felfigyeltek arra, hogy néhány ember személyisége, akiknél nem alakultak ki jó megküzdési módok, krízis hatására magasabb szinten átstrukturálódott, pozitívabb formában kezdett működni. Olyan erőforrásokat találtak a környezetükben és önmagukban, amelyek korábban nem voltak elérhetők számukra. Más lett nekik fontos, sokkal nagyobb jelentősége lett az életükben a társas támogatásnak, az összetartozásnak. Másban kezdtek el hinni, nagyobb szerepet kapott életükben a transzcendencia. Valójában nem a világ rendjében állt be sarkalatos változás, „csak” megláttak benne olyan dolgokat, amilyeneket korábban nem. Mindez nem átmeneti, időszakos attitűdváltozás. Ilyenkor olyan átstrukturált kapcsolata alakul ki az embernek saját belső tartalmaival, a környezetével és a transzcendenssel, ami nem épül le többé. E növekedés egyik lényeges feltétele, hogy az ember meghaladja az énközpontúságot, nyitni tudjon mások felé. A másik nagyon fontos lépés a belső kontroll feladása. Annak elfogadása, hogy vannak olyan dolgok, amelyek tőlem függetlenül történnek, ugyanakkor annak felismerése, hogyan lesz ettől jobb az életem. Az a tapasztalat, hogy azoknál az embereknél, akik kiegyensúlyozottak, harmóniában vannak önmagukkal és a világgal, ritkán fordul elő poszttraumás növekedés – teszi hozzá a szakember. – Azoknál figyelték meg a legnagyobb növekedést, akikre ez nem volt jellemző a trauma előtt, illetve nem is törekedtek rá. Felmerül a kérdés: vajon bekövetkezhet-e ez közösségi, társadalmi szinten is? – Akár egy helyi trauma – mint amivel most kell szembenézünk, az árvíz –, akár egy egész társadalmat érintő krízis – mint a világválság, amelyben benne vagyunk – aktiválhatja ezt a folyamatot – mondja Csenki Laura. – Hiszen szembe kell nézni azzal, hogy ami addig működött, többé nem jó, és valami mást kell keresni. Akár önmagunkban, akár az egyén és a közösség kapcsolatában, akár az egész társadalomban. Azt gondolom, ha társadalmi szinten megtapasztalja valaki a poszttraumás növekedést, át tudja ültetni egyéni életébe is, és fordítva. A kettő hat egymásra. A bajban – talán valamiféle isteni beavatkozást várva – mindig jobban figyelünk a transzcendensre, a tragédiák hatására pedig szembesülünk azzal, hogy életünk, az idő, amely nekünk adatott, véges. – Sokszor ez a legfontosabb élmény egy traumatikus helyzetben: aggódni kezdünk, hogy egyszer a mi életünk is véget ér, illetve azon, mi lesz utána. Az ilyen kérdésekre csak a spiritualitásban lehet biztonságot nyújtó választ találni. Hogy e keresés eredménye mi lesz – istenhit, transzcendens hozzáállás a világhoz, esetleg ezoterikus vagy okkult látásmód –, az már az egyén személyiségétől függ, illetve attól, mi az, amivel találkozik, ami elérhető számára a bajban – mutat rá Csenki Laura. – Annyi bizonyos, nyitva áll a transzcendens kapuja, és a poszttraumás növekedésben az ember mindig el is indul felé.