A legendától a fogadalomig

Tiszteletét nemcsak a rengeteg Szűzanyának szentelt templom és kegyhely hirdeti, hanem az egyházi gyűjtemények azon részei is, amelyek a Máriához kötődő évezredes hitélet történelmi emlékeit őrzik. Néhány településen pedig kifejezetten abból a szándékból született múzeum, hogy ott bemutassák az Istenanyával kapcsolatos liturgikus és kegytárgyakat. A Dél-Alföld két ilyen gyűjteménynek is otthont ad. „Ez a szentkút nem vert nagyobb hírt, egyszerű és alázatos, mint azoknak a csöndes parasztembereknek hite, akik olyan hűséggel szokták fölkeresni” – írta Bálint Sándor Petőfiszállás-Pálosszentkútról. A Bács-Kiskun megyei községet a XIII. században betelepülő kunok alapították. A falu középkori templomát a törökök pusztították el, s a település határában fakadó szentkút története is ezekben a nehéz időkben kezdődött. A legenda szerint ugyanis a pogányok elől menekülő hívek – egy másik változat szerint a plébános – a templomhoz közeli kútba rejtette az Oltáriszentséget. A szétszóródott, a török hódítók elől bujkáló és templom nélkül maradt keresztények azután évekig a kúthoz jártak imádkozni. Egy másik hagyomány szerint 1791-ben egy pásztor bukkant a forrásra, amelyből fényesség sugárzott. A fényben Mária alakja bontakozott ki. A hírre odazarándokoló emberek között aztán számos gyógyulás történt, s a szentkúthoz egyre távolabbról érkeztek hívek. A búcsújárás az 1800-as évek második felében virágzott fel – ekkor már az adományokból új kápolnát is emeltek a középkori templom romjain. A magyarországra visszaérkező pálosok 1940-ben telepedtek le a kegyhelyen, ekkor kapta a Pálosszentkút nevet. Tíz év után aztán őket is feloszlatták, de a hívek nem hagyták veszni a szívüknek kedves búcsújáró helyet. Az Alföld katolikus embereinek hűségéből és adományaiból tovább bővült a szentkút, ugyanakkor mai napig megőrizte csöndes természetközeliségét. A több száz éves búcsújáró helyen Kátai Géza plébános hozott létre múzeumot 1981-ben, hogy bemutassa a Mária- tisztelet tárgyi emlékeit. Tíz év múlva, mikor a szerzetesek visszatérhettek, s őt elhelyezték, a gyűjteményt magával vitte Máriabesnyőre. Mára részben visszakerült eredeti helyére a kiállítás, amelyben a pálos rend rövid története mellett a népi vallásosság tárgyaival, valamint a világ minden tájáról ide küldött kegytárgyakkal is megismerkedhet a látogató. Mária-szobrokkal, amelyeket távoli népek viseletébe öltöztettek, rózsafüzérekkel, szentképekkel és könyvekkel, amelyek bizonyítják, szerte a világon ugyanazzal a bizalommal fordulunk égi édesanyánkhoz. Egy meghallgatott kérés emlékét őrzi a gyulai Szűz Mária Kegy- és Emléktárgyak Gyűjteménye is, a kiállítást ugyanis Paulik István hozta létre egy korábban tett fogadalma szerint. A Magyarország legmélyebb részén fekvő Gyulát – bár egyes elméletek szerint a honfoglaló magyarok alapították – először Károly Róbert idejében említi egy oklevél, amelynek tanúsága szerint egy monostor állt a területen, valószínűleg a bencéseké. A település templomát már a középkorban búcsújáró helyként tartották számon: IX. Bonifác pápa 1398-ban adott búcsúengedélyt a Boldogságos Szűz gyulai templomának. Később a terület Maróti János bán birtokába került, ő hívta a városba a ferenceseket, akik tovább ápolták a Mária-tiszteletet. Ekkor Gyula már virágzó gazdasági központ volt, ebben az időben épült a vár is, Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki gótikus téglavára. A XVI. század elején már öt templom és két kolostor látta el a lakosság lelkipásztori szolgálatát. A százéves török uralom után megújuló Mária-tisztelet jele, hogy a XVIII. századi plébániatemplomot a Szűzanyának szentelték, s képe az újra benépesedő város címerében is helyet kapott. Gyula több évszázados vallási hagyományának is emléket állít tehát a Paulik István alapította Mária-múzeum. Az amatőr gyűjtő kérésére a föld legtávolabbi pontjáról is érkeztek kegytárgyak, többek között Japánból, Kínából, Indiából, a Fülöp-szigetekről és Zairéből is, valamint számos másolat a világ híres Szűzanya-kegyhelyeiről. A kiállításon a szobrok, szentképek, rózsafüzérek mellett különleges részt alkotnak a skapulárék, illetve a Máriát ábrázoló hazai és külföldi bélyegek gyűjteménye. A múzeumban emellett helyet kapott az egyháztörténet egy-egy darabja is. A tárlat egy később született nagy egysége az 1950 előtt hazánkban működő szerzetesrendek ruházatát mutatja be, méghozzá szokatlan módon: ötven centiméteres babákon rekonstruálták az egykor volt rendi öltözékeket. Ugyancsak a múzeum ad otthont az Apor Vilmos-emlékszobának, ahol a Gyulán több mint két évtizedig plébánosként szolgáló vértanú ereklyéje mellett használati tárgyait, liturgikus ruháit, illetve működésének írott dokumentumait mutatják be.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..