A legendától a fogadalomig

Tiszteletét nemcsak a rengeteg Szűzanyának szentelt templom és kegyhely hirdeti, hanem az egyházi gyűjtemények azon részei is, amelyek a Máriához kötődő évezredes hitélet történelmi emlékeit őrzik. Néhány településen pedig kifejezetten abból a szándékból született múzeum, hogy ott bemutassák az Istenanyával kapcsolatos liturgikus és kegytárgyakat. A Dél-Alföld két ilyen gyűjteménynek is otthont ad. „Ez a szentkút nem vert nagyobb hírt, egyszerű és alázatos, mint azoknak a csöndes parasztembereknek hite, akik olyan hűséggel szokták fölkeresni” – írta Bálint Sándor Petőfiszállás-Pálosszentkútról. A Bács-Kiskun megyei községet a XIII. században betelepülő kunok alapították. A falu középkori templomát a törökök pusztították el, s a település határában fakadó szentkút története is ezekben a nehéz időkben kezdődött. A legenda szerint ugyanis a pogányok elől menekülő hívek – egy másik változat szerint a plébános – a templomhoz közeli kútba rejtette az Oltáriszentséget. A szétszóródott, a török hódítók elől bujkáló és templom nélkül maradt keresztények azután évekig a kúthoz jártak imádkozni. Egy másik hagyomány szerint 1791-ben egy pásztor bukkant a forrásra, amelyből fényesség sugárzott. A fényben Mária alakja bontakozott ki. A hírre odazarándokoló emberek között aztán számos gyógyulás történt, s a szentkúthoz egyre távolabbról érkeztek hívek. A búcsújárás az 1800-as évek második felében virágzott fel – ekkor már az adományokból új kápolnát is emeltek a középkori templom romjain. A magyarországra visszaérkező pálosok 1940-ben telepedtek le a kegyhelyen, ekkor kapta a Pálosszentkút nevet. Tíz év után aztán őket is feloszlatták, de a hívek nem hagyták veszni a szívüknek kedves búcsújáró helyet. Az Alföld katolikus embereinek hűségéből és adományaiból tovább bővült a szentkút, ugyanakkor mai napig megőrizte csöndes természetközeliségét. A több száz éves búcsújáró helyen Kátai Géza plébános hozott létre múzeumot 1981-ben, hogy bemutassa a Mária- tisztelet tárgyi emlékeit. Tíz év múlva, mikor a szerzetesek visszatérhettek, s őt elhelyezték, a gyűjteményt magával vitte Máriabesnyőre. Mára részben visszakerült eredeti helyére a kiállítás, amelyben a pálos rend rövid története mellett a népi vallásosság tárgyaival, valamint a világ minden tájáról ide küldött kegytárgyakkal is megismerkedhet a látogató. Mária-szobrokkal, amelyeket távoli népek viseletébe öltöztettek, rózsafüzérekkel, szentképekkel és könyvekkel, amelyek bizonyítják, szerte a világon ugyanazzal a bizalommal fordulunk égi édesanyánkhoz. Egy meghallgatott kérés emlékét őrzi a gyulai Szűz Mária Kegy- és Emléktárgyak Gyűjteménye is, a kiállítást ugyanis Paulik István hozta létre egy korábban tett fogadalma szerint. A Magyarország legmélyebb részén fekvő Gyulát – bár egyes elméletek szerint a honfoglaló magyarok alapították – először Károly Róbert idejében említi egy oklevél, amelynek tanúsága szerint egy monostor állt a területen, valószínűleg a bencéseké. A település templomát már a középkorban búcsújáró helyként tartották számon: IX. Bonifác pápa 1398-ban adott búcsúengedélyt a Boldogságos Szűz gyulai templomának. Később a terület Maróti János bán birtokába került, ő hívta a városba a ferenceseket, akik tovább ápolták a Mária-tiszteletet. Ekkor Gyula már virágzó gazdasági központ volt, ebben az időben épült a vár is, Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki gótikus téglavára. A XVI. század elején már öt templom és két kolostor látta el a lakosság lelkipásztori szolgálatát. A százéves török uralom után megújuló Mária-tisztelet jele, hogy a XVIII. századi plébániatemplomot a Szűzanyának szentelték, s képe az újra benépesedő város címerében is helyet kapott. Gyula több évszázados vallási hagyományának is emléket állít tehát a Paulik István alapította Mária-múzeum. Az amatőr gyűjtő kérésére a föld legtávolabbi pontjáról is érkeztek kegytárgyak, többek között Japánból, Kínából, Indiából, a Fülöp-szigetekről és Zairéből is, valamint számos másolat a világ híres Szűzanya-kegyhelyeiről. A kiállításon a szobrok, szentképek, rózsafüzérek mellett különleges részt alkotnak a skapulárék, illetve a Máriát ábrázoló hazai és külföldi bélyegek gyűjteménye. A múzeumban emellett helyet kapott az egyháztörténet egy-egy darabja is. A tárlat egy később született nagy egysége az 1950 előtt hazánkban működő szerzetesrendek ruházatát mutatja be, méghozzá szokatlan módon: ötven centiméteres babákon rekonstruálták az egykor volt rendi öltözékeket. Ugyancsak a múzeum ad otthont az Apor Vilmos-emlékszobának, ahol a Gyulán több mint két évtizedig plébánosként szolgáló vértanú ereklyéje mellett használati tárgyait, liturgikus ruháit, illetve működésének írott dokumentumait mutatják be.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.