Fotó: P. Tóth Nóra
Az ünnepre kékbe öltözött a máriapócsi kegyhely. A templombelső terítői és a búcsúi szent liturgián jelen lévő püspökök, papok, szerpapok és alszerpapok arannyal ékesített kék öltözéket viseltek, Szűz Mária színében ünnepeltek.
Egy halálesetre emlékezünk, de nem úgy, ahogyan az elhunytakra szokás emlékezni. Inkább úgy, ahogyan egy kiteljesedett életű, élemedett korú matróna ravatalát veszi körbe nagy családja – kezdte elmélkedését Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök. – Az asszony, akinek ravatalát lelki szemeink elé idézzük, nem akárki: ő a Boldogasszony. Ezért nem síri gyászban szomorkodunk, hanem örömujjongásban ünnepelünk.
Mária boldogságának mibenlétét vizsgálva a főpásztor elsőként arra világított rá, hogy „a tisztaságos Szűz életében és halálában egyaránt megváltozik a természet rendje: nemcsak szüzességet hirdet a szülés, hanem életet ígér a halál is”. Mária elsőként járta végig a Krisztusba vetett hit zarándokútját, ezzel mintegy megmutatva nekünk a keresztény életpályamodellt. Az ő zarándoklata célba ért: szent Fiának ölén átment a halálból az örök életbe. S ezt az ígéretet kapjuk mindnyájan, akik zarándokként vándorolunk életünk során. Mária boldog volt, mert hitt, és igent mondott Isten szavára.
Atanáz püspök az evangéliumból ismert másik Mária viselkedésére is fölhívta a figyelmet: a két testvér, Mária és Márta közül az előbbi minden teendőjét felfüggesztette, hogy Jézus lábához üljön, és a Mester egyetlen szaváról se maradjon le. Hozzá hasonlóan „nekünk is mindent félre kell tennünk, amikor Jézus eljön, hogy meglátogasson bennünket. Mert tanítása minden másnál fontosabb.” Az isteni szót meghallva és elfogadva mindkét Mária „a jobbik részt választotta, mely soha el nem vétetik tőlük”.
A népénekeinkben az Egek Királynéjaként, a mennyország első asszonyaként emlegetett s a Jelenések könyvében fényes csillagkoronával ékesített Napbaöltözött Asszonyként megjelenő Szűz Mária, a célba ért Boldogasszony Egyházunk jelképe is lehet: halála mindnyájunk halálát, továbbélése pedig valamennyiünk halál utáni lehetőségeit mutatja meg – folytatta a püspök. – Ő lehet a biztosíték arra, hogy a mi zarándoklétünk sem a leépülés, hanem a szentek boldogsága felé tart. Ahogyan szent Fia ölbe vette őt, úgy visz majd haza bennünket is, ha hűségesek maradunk hozzá. Érdemes ezért a szenvedélyeket kerülve, az erények állhatatos gyakorlásával keresnünk a boldogság édenét.
A főpásztor hangsúlyozta: valójában nem Máriát imádjuk ezen a napon, hanem szent Fiát, aki az apostol szavaival szólva: „Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember” (Fil 2,6–7).
A Szűzanya engedelmes lelkülete éljen bennünk is, s akkor a hit zarándokútja nem csak a keresztig vezet, hanem egészen a végcélig enged eljutni bennünket – zárta prédikációját Atanáz püspök.
Az ünnepi szertartás végén Kocsis Fülöp köszöntötte a jelenlevőket. Megkülönböztetett figyelemmel üdvözölte az ifjúsági gyalogos zarándoklat résztvevőit, akikhez a héten lelkivezetőként és zarándoktársként mindhárom görögkatolikus püspök csatlakozott, hosszabb-rövidebb időre, s akik ötnapos gyaloglás után érkeztek meg Szűz Mária pócsi kegyképéhez.
A főpásztori záróáldás után szenteltvízzel hintették meg a híveket a Görögkatolikus Metropólia hierarchái.
A szombat reggeltől folyamatosan érkező zarándokok sokféle szertartásba kapcsolódhattak be a kegyhelyen. Ezek közül a legkülönlegesebb talán a vasárnap virradóra tartott folyamatos virrasztás és zsoltárolvasás volt. Az imádságokban elmélyülve, bűneiket megbánva, a szentségek vételével tisztulhattak meg és gazdagodhattak lélekben a hívek.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
