A hét szentje

A hagyomány szerint magyar szülőktől született. István király uralkodása elején iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. 1030 körül kolostorának apátjaként működött. 1036-ban a király a pécsi püspökség élére állította.
Szent Imre legendájából tudjuk, hogy Mór kitűnt társai közül, ezért válhatott igen fiatalon főpásztorrá: „Szent István néhány nappal azután, hogy a Szent Hegyről eltávozott, csupán két kísérőt véve maga mellé, oda visszatért, s a testvérek virrasztását és imádságait titokban kikémlelte. (…) Reggel aztán, amikor a testvérek összegyűltek, a király maga is jelen volt, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosság erényében kipróbálja, a nyilvános bűnvallomáskor igen sok olyan dolgot vetett a szemére, ami a szerzetesi élettel ellenkezik. Vádaskodása ellen Mór egyáltalán nem védekezett, hanem alázatosan állt, s reménykedve Istenhez menekült, aki az emberi lelket vizsgálja. Ekkor aztán megismerte Szent István, hogy fiának szavai megfontoltak voltak. Miután a történteket rendben és a valóságnak megfelelően elmondta, Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy egy főpapi szék dísze legyen, kevéssel ezután Pécsett a püspöki méltóságra emelte.”
Az 1046-ban történt lázadás során, amely Gellért és több másik püspök halálát is okozta, Mórnak nem esett bántódása. Egyike volt a három püspöknek, akik Andrást Székesfehérvárott megkoronázták. 1055-ben tanúként aláírta a Tihanyi alapítólevelet, amellyel I. András újabb bencés apátságot hívott életre. 1064 húsvétján püspöki székvárosa nevezetes esemény színhelye lett: a hercegek kibékülése után Géza személyesen helyezte a koronát ­Salamon fejére, Mór püspök pedig Salamonnak ajándékozta Zoerard-András ciliciumának egy darabját. Nem sokkal ezután megírta a két szent remete, András és Benedek életét. 1070 körül halt meg, valószínűleg Pécsett.
Boldog Mór nemcsak átélője, de résztvevője is volt a keresztény Magyarország megszilárdulásának. A magyar Egyház a hagyomány alapján mindig szentként tisztelte, amit a pápa 1848-ban jóvá is hagyott.
A jóváhagyó bullában IX. Piusz pápa ezt írta: „Életének nyilvánvaló szentsége halálától fogva méltán részesült a hívek részéről nyilvános egyházi tiszteletben. Bár a régi kort sok homály fedi, bár az országot ért sok csapás folytán a régi magyar egyház emlékei csaknem mind hiányoznak, a történelemből és a hagyományokból ennyi világos. Azt pedig, hogy a tisztelete mindmáig fennállt, bizonyítja mindazoknak az íróknak egybehangzó tanúságtétele, akik Mórról úgy emlékeznek meg, mint boldogról és szentről. Hozzájárul ehhez, hogy képét nem egyszer festették meg szent felirattal. Vannak 1499-ből való misekönyvek, melyek Mór dicséretét zengik, a martirológiumokban is szerepel a neve. Vannak tetteiről és rendkívüli életszentségéről tanúskodó kommentárok. Mindezeket mérlegelve, és igazolva látván Boldog Mór emberi emlékezetet meghaladó nyilvános és egyházi tiszteletét, Pécs püspöke alázattal kérte, hogy ez a tisztelet annak rendje és módja szerint jóváhagyást nyerjen.” Ez a pápai jóváhagyás vetette meg Boldog Mór újkori tiszteletének alapját.