A hét szentje

Keresztény lelkületű parasztcsalád fiaként született. Apjának testvére Páli Vince lazarista közösségének tagja volt, és a francia forradalom után a montaubani iskolát vezette. ­János-Gábor két és fél évig járt ebbe az iskolába. Egy népmisszió hatására elhatározta, hogy hithirdető lesz Kínában, ahol 1783-ban a francia lazaristák átvették a francia jezsuiták misszióit. Szilárd elhatározása legyőzött minden ellenállást, még a nagybátyjáét is. 1820-ban letette első fogadalmait. Elöljárói Párizsba küldték tanulmányai folytatására.
Huszonkét évesen fejezte be teológiai tanulmányait. Mivel még túl fiatal volt ahhoz, hogy pappá szenteljék, tanítóként küldték a mont­didier-i lazarista kollégiumba. Tanítványait rendszeresen magával vitte a szegényekhez, betegekhez és foglyokhoz, és gyakorlatban ismertette meg velük a lazaristák alapítójának lelkiségét. 1826. szeptember 23-án pappá szentelték, majd kinevezték a dogmatika tanárává ­Saint-Flour szemináriumába. A következő évben egy kis szeminárium rektorává nevezték ki. Fiatal és lelkes lazaristákból és világi papokból csapatot alakított ki, amely szellemiségével a fiatalságot is magával ragadta. Munkája annyira megviselte az egészségét, hogy a könnyebb újoncmesteri feladattal bízták meg.
János-Gáborban egyre erősödött a vágy, hogy kínai misszióba menjen. 1835 augusztusában érkeztek meg Makaóba. A kínai üldöztetés miatt ugyanis a francia lazaristák prokurátora, J. B. Torrette Makaóba, a portugál gyarmatra menekült. A katolikusok rejtőzködve éltek, és az újonnan érkezett missziósoknak csak az éj leple alatt volt tanácsos felkeresniük a prokurátori hivatalt. János-Gábor 1835 decemberében elindult a belső-kínai Hupej tartományba, amelyet missziós területül jelöltek ki számára. Az utazást nehezítette, hogy mint idegennek a szigorú kínai törvények miatt nappal el kellett rejtőznie. 1836 júliusának végén érkezett meg. Elöljárója a szomszédos Honan tartományba küldte az ott élő mintegy ezerötszáz keresztény lelkigondozására. Egy éven belül sikerült felkeresnie az óriási terület valamennyi keresztényét. Eleinte egy kínai testvér kísérte. Éjszakánként utaztak, a nappal apostoli munkával, a keresztények oktatásával és a szentségek kiszolgáltatásával telt el. Nyolc–tizennégy napig maradt egy helyen.
1838 januárjában kinevezték a Hupej tartománybeli hegyi település, Csajuenkov mint­egy kétezer keresztényt számláló közösségének misszionáriusává.
1839. szeptember 15-én jelentették nekik, hogy hamarosan mandarinok és katonák érkeznek. Mivel rövidesen kiderült, hogy a népes csapat idegen misszionáriusokat és keresztényeket keres, a misszionáriusok számára nem maradt más hátra, mint a menekülés. János-Gábor a legközelebbi hitoktatók egyikénél keresett menedéket. Itt egy másik hitoktató árulása folytán már a következő napon letartóztatták. Ekkor kezdődött meg csaknem egy évig tartó keresztútja.
A tartomány fővárosában, Vucsangban az elfogott keresztényekkel együtt polgári és katonai bíróság előtt fogták perbe. A keresztények közül sokan elhagyták hitüket. Az állhatatosakat északi, tatárországi száműzetésre ítélték. A hatóságok egész dühe az elgyengült és beteg francia papra összpontosult. Az alkirály, mivel semmit sem tudott elérni a kegyetlenkedésekkel, halálbüntetést szabott ki János-Gáborra.