A keresztfelmagasztalás ünnepét szeptember 14-én tartjuk Egyházunkban. Megragadó az ünnep sajátossága, az a szertartási cselekmény, amit az elnevezése is tükröz: a kereszt „felmagasztalása”. Ez úgy történik, hogy a reggeli istentisztelet folyamán a pap ünnepélyesen kihelyezi a templom közepére a keresztet. Majd a feje fölé emeli, és a négy égtáj felé a földig hajol vele, miközben a könyörgést énekli. A nép pedig mind a négyszer a százszoros „Uram, irgalmazz!” éneklésével válaszol. Ez különbözik tehát attól a másik ünneptől, amit a nagyböjt közepén, a harmadik vasárnapon tartunk, s amelynek elnevezése: „kereszthódoló vasárnap”. Akkor egyszerűen csak meghajlunk a kitett kereszt előtt, és tiszteletünk jeléül megcsókoljuk azt, hogy erőt merítsünk nagyböjti küzdelmünk folytatásához.
A mi keresztjeinket – amelyek láthatatlanul nehezednek a vállunkra – nem kell keresnünk. Jönnek azok maguktól! Ám ha méltóak akarunk lenni Urunkhoz, akkor naponta föl kell vennünk (Mt 10,38) azokat. Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja 326-ban megkereste és megtalálta az egyedüli igaz keresztet – „megváltásunk drága zálogát” –, amely értelmet ad az összes többinek, azoknak, amelyeket belső sírással, láthatatlanul hordozunk. Az egyetlen keresztre föltekintve azonban erőt nyerünk! És így, bár „mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk. Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön” (2Kor 4,8–10). Igen, Jézus áldott szenvedése, megváltói halála, dicsőséges feltámadása rendezte el örök sorsunkat. Ha vállaljuk vele együtt a keresztviselést, akkor részesei lehetünk megdicsőülésének is. Hogy „mi is az élet újdonságában járjunk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is” (Róm 6,4–5).
Ezért tudjuk ünnepelni, dicsőíteni, felmagasztalni a Szent Keresztet! Ezért tudjuk szívből zengeni az ünnepi vecsernye énekét: „Üdvöz légy, Urunk Keresztje, mellyel az emberiség feloldatott az átoktól; mert te vagy az öröm jelvénye, elűzvén a te felmagasztalásodban a mi ellenségeinket.”
Érdemes tudni, hogy a Szent Kereszt felmagasztalása nem történt meg azonnal, a megtalálásakor, hanem csak egy évtizeddel később, a jeruzsálemi Feltámadás-templom felszentelésének (335. szeptember 13.) másnapján. Az ünnep tehát innen veheti tényleges eredetét. A hatszázas években történt a második felmagasztalása, miután a perzsáktól sikerült visszaszerezni a korábban elrabolt keresztet. Magát az ünnepet ekkortól nevezik „az életadó, drága szent kereszt világraszóló felmagasztalásának”. Aztán kialakultak liturgikus énekei, amelyeket ma is éneklünk. Mivel a Szent Keresztnek ez az ünnepe Jézus Krisztus keresztre feszítésére és halálára emlékeztetett, ugyanolyan szigorú böjtöt rendeltek el a napjára, mint nagypénteken.
Emlékezzünk minden keresztvetésünkkel a keresztfelmagasztalásra!
