Az emberek között tátongó társadalmi szakadék láttán elhatározta, hogy egész életében a szegények, a kiszolgáltatottak megsegítésén fog fáradozni. Már fiatalon meghallotta Istennek a papságra hívó szavát – tizenegy éves korában vette föl a tonzúrát. Teológiai tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte el.
Egy Roland nevű, tüzes lelkű pap, aki harmincöt éves korára már fölőrölte magát a szegények szolgálatában és a halálán volt, utolsó órájában Jánosra bízta egy árvaház és egy leányiskola gondjait. Az iskolát a ,,Szent Gyermek Jézus” nővérei vezették. János elfogadta a feladatot, és itt, a szegények gyermekei között fedezte föl a szegény gyerekek égbekiáltó testi és lelki nyomorúságát.
Nemsokára egy kis csapatot gyűjtött maga mellé tanítókból, belőlük alakult később a Keresztény Iskolatestvérek kongregációja. János kidolgozta a társulat szabályait és nagy pedagógiai érzékkel tanítókat képzett a falusi iskolák számára. A gyakorlat arra késztette, hogy pedagógiai és vallásos műveket is írjon a tanítóknak, a testvérek részére és a növendékeknek. Párizs mellett iskolát nyitott Franciaország több vidéki városában, sőt Rómában is. 1719. április 7-én, nagypénteken halt meg. XIII. Leó pápa 1900-ban avatta szentté.