Fotó: Bedőcs Gyula
Szombathely. A szeminárium növendékei ünnepi ebédjükre várnak. Hárman minden pátosz nélkül éppen arról beszélgetnek, ki akar szent lenni közülük. Komolyan elgondolkodnak a belülről feltörő kérdéseken. Először azt kellene tisztázni, mit jelent szentnek lenni – mondja az egyikük. Gyors válasz jobbról: szentté válni nem más, mint egyesülni Istennel. A másikuk kicsit később hozzáteszi: Szent Pál a híveket mind szenteknek nevezi. Ki gondolkodik ma ilyen kérdéseken? Mi készteti az embert arra, hogy a szentté válással foglalkozzon? Joggal teheti fel ezt a kérdést egy kívülálló. A válasz nagyon egyszerű: az esztergomi szeminaristák éppen a Boldog Brenner János atyának szentelt oltárnál átimádkozott szentmise után vannak. Lélekben tehát még az oltárnál lehetnek, amikor ezeken a kérdéseken eszmélkednek.
A székesegyházban Brenner József atya, a vértanú pap testvére ünnepelte a szentmiseáldozatot a szeminárium közösségével. A liturgia szívbe markoló és felemelő élmény volt minden jelenlévő számára. A papságra készülő fiatalemberek megerősödhettek hivatásukban, segítséget kérhettek Boldog János atyától, s egy élő tanút is láthattak, hallhattak. Felidéződhetett bennük az az idő, amikor az első apostolok úgy beszéltek Jézusról, mint egy valóságos emberről, a valóságos isteni áldozatról.
Nem mindennapi élmény, belsőleg is formáló erőt hordozó pillanat, amikor egy vértanúként tisztelt pap koporsójának jelenlétében mondja Jézus Krisztus szavait a boldoggá avatott még élő testvére: „Ez az én testem… ez az én vérem, mely értetek adatik.” Gondoljunk csak bele egy pillanatra! A szentmise misztériuma egyedi módon megelevenedett, időt és teret átkarolva emelte magasba a kispapok lelkét. Talán így már érthetőbb az imént felidézett éttermi jelenet.
Az út azonban még számos más élményt, kegyelmet is tartogatott a résztvevők számára. Csépányi Gábor spirituális atya vezette a két és fél napos zarándoklatot, amely lelki, kultúrtörténeti és közösségi szempontból egyaránt igen változatos és tartalmas programot kínált.
Közösségi volt egyrészt azért, mert a buszon közös imádságokat (zsolozsma, rózsafüzér, elmélkedés) végeztek a zarándokok. Másrészt pedig azért, mert a helyiek – a hívek és az atyák: Németh Norbert pasztorális helynök, valamint Kiss László körmendi plébános – szervezőtehetségének és nyitottságának köszönhetően a papnövendékek családoknál szálltak meg, s ezzel is lehetőséget kaptak a személyes találkozásokra és a keresztényi-evangelizációs lelkület elmélyítésére, megtapasztalására.
A körmendi egyházközség vendégszeretete maradandó élményt nyújtott mindenki számára. Búcsúzáskor a szeminárium minden tagja ígéretet kapott arra, hogy bármikor szeretettel látják viszont őket, akár egyedül, akár hívekkel együtt érkeznek. Mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy a keresztény testvéri szeretet él, határokat átívelő erővel.
Kultúrtörténetileg is gazdag volt az út: a zarándok kispapok Rátkai Lászlónak köszönhetően átfogó képet kaphattak a román kori jáki templom történetéről és szimbolikájáról, illetve Heiter Gottfried jóvoltából a szentgotthárdi egykori ciszterci Nagyboldogasszony kolostortemplom történetéről. Az egyházmegyei látogatóközpontban Szily János püspök szellemi értékeket őrző és átadó munkásságáról hallgathattak összegzést, majd megtekinthették Brenner János emléktárlatát.
A zarándoklat csúcspontja, a szentmiseélmény mellett, a pénteki nyitóeste volt: a papnövendékek átimádkozva bejárták Brenner János utolsó útját, egykori tanáruk, Székely János püspök vezetésével. Az éjszakába rejtőző, csendbe burkolózó erdő közepén az egyházmegye általános helynökének, Császár Istvánnak köszönhetően különleges lelki útra indultak: az imádságos séta során minden kispap hordozhatta Boldog Brenner János többszörösen megszúrt szegycsontjának ereklyetartóban őrzött darabját, hogy ki-ki átelmélkedhesse, mire is hívja őt az Úr a papság útján, s hálát adhasson János atya önfeláldozó, tiszta életéért. Rábakethelyről, ahonnan hatvanegy évvel ezelőtt Brenner János is indult, egészen Zsidáig, halála színhelyéig követték a vértanú útját a papnövendékek.
A záróének után – sokak örömére és meglepetésére – ajándékot nyújtott át István atya a szeminárium elöljáróinak és tagjainak: egy csontereklyét, amely nem csak közelebb hozza a papságra készülőkhöz Boldog Brenner János példáját, hanem megadja számukra a lehetőséget, hogy hűen őrizzék és táplálják a tüzet, amely a vértanú papban mindvégig égett. János atya a lelki naplójában Istent így nevezi: Tűz. Minden reményünk megvan arra, hogy ez a zarándoklat maradandó forrássá válik a papnövendékek számára. Éppen a tűzzel boldogan és áldozatkészen élő János atyának köszönhetően.
Boldog Brenner János atya, járj közben értünk, hogy szentek lehessünk! Ámen.
Szöveg: Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet/Müller Márk, III. évfolyam
