A mai evangéliumból úgy látjuk, Jézus nem ért rá arra, hogy ilyen gondosan fölkészítse apostolait. Maga köré gyűjtötte őket, éjjel-nappal együtt volt velük. Aztán kettesével elküldte őket, hogy amint tőle látták, megszólítsák az embereket, hirdessék köztük, hogy elközelgett az Isten országa. Amikor visszatértek hozzá, bizonyára nemcsak pihenésre vágytak, hanem arra is, hogy megbeszéljék a tapasztalataikat. Jézus el is indult velük egy elhagyatott vidékre, hogy néhány napra magukra maradjanak. Csakhogy a népek megelőzték őket, összesereglettek köréjük, nem hagytak időt arra, amit olyan szépen elterveztek. Jézus nem bosszankodik, nem ragaszkodik ahhoz, amit eltervezett. Nyilvános működésének kezdetén elmenekült a csodavárók elől, hogy a környező városokban hirdesse az örömhírt. De ezek az emberek éppen a tanítására szomjaznak! Nem törődik hát a tizenkettővel, odafordul a sokasághoz. „Megesett rajtuk a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok” (Mk 6,34). Bizonyára arra gondol, hogy az apostoloknak épp ezt a föltétel nélküli szolgálatkészséget kell tőle eltanulniuk. Föltámadása után azt mondja majd nekik: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21).
A XXI. század küszöbén behúzott nyakkal figyeljük ezt a jelenetet. Ma bizony nem tapasztaljuk, hogy ennyire sereglenének hozzánk az emberek. Ha kevés a pap, a keresztények is inkább szolgáltatásokat várnak tőlük. Szép temetést, ünnepélyes esküvőt, nem ilyen elemi éhség, szomjúság kielégítését. A mai evangelizáció épp azon igyekszik, hogy valamiféle érdeklődést mégis fölébresszen az emberekben az Isten, az örök élet, a megváltás iránt. De az is lehet, hogy ez csak a felszín. „Magadnak teremtettél, magadra méreteztél minket Urunk, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned.” Szent Ágoston mondása ez, talán ma is igaznak bizonyul. Az apostol dolga, hogy ezt a nyugtalanságot, szomjat fölszabadítsa bennünk. Nem a modern reklámtechnika fogásaival, hanem Jézus meg a Szentlélek figyelmes munkatársaként.
