Nagyvilág

Magyar pap Brazíliában

Molnár László plébánost, aki 42 éve Brazília egyik déli megyéjének 5 milliós fővárosában, Porto Alegrében működik, június 30-án a város díszpolgárává avatták.

Megnyílhat a chalki szeminárium

A török Hürriyet című lap július 8-án jelentette, hogy a konstantinápolyi patriarchátus 1971 óta bezárt papnevelő intézete és teológiai főiskolája Chalki szigetén szeptemberben megnyílhat.

„Nyaralás Istennel” – kezdeményezés Lengyelországban

Szegény családokból mintegy 1800 gyermek vehet részt a „Nyaralás Istennel” elnevezésű nyári táborokban a czêstochowai főegyházmegyében. A kezdeményezést a Pápai Missziós Művek lengyelországi szervezete, a karitász és az Actio Catholica indította. Azon családok gyermekei, akik nehéz anyagi helyzetben vannak, és a népesség legszegényebb rétegébe tartoznak, július és augusztus folyamán nyári táborba mehetnek. A kezdeményezésnek nemcsak karitatív, hanem nevelő, szociális és keresztény értéke is van.

Honduras püspökei a válságról

Manuel Zelaya hondurasi elnök június 28-i katonai puccsal történt eltávolítását követően csak július 4-én nyilatkozott először a püspöki konferencia nevében Andreas Rodriguez Maradiaga bíboros. Bár még nem ismerhették meg az elnök eltávolításának pontos okait, eltanácsolták Zelayát a vérontást kiváló visszatérési kísérlettől.

1996-os gyilkosság – francia-algériai feszültség

Az algériai Atlas-hegységben található Miasszonyunk trappista apátságának hét szerzetesét 1996-ban megölték. Emiatt diplomáciai feszültség támadt Franciaország és Algéria között. A La Croix francia katolikus napilap ugyanis arról adott hírt, hogy a szerzeteseket nem a GIA iszlámista mozgalom rabolta el és ölte meg, hanem tévedésből éppen az iszlámistákat üldöző algériai hadsereg. Nicolas Sarkozy elnök kijelentette, hogy a „teljes igazságot” kívánja tudni az ügyben.

 Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..