Csak éppen az eddig érvényes támogatást csökkentették, ez az oka, hogy vérnyomáscsökkentők, szívgyógyszerek és asztma elleni szerek (és egyebek) megdrágulnak. Csepp lelkesedést sem éreztem, amikor a gyógyszer-hegy tetején azokat is felfedeztem, amelyeket naponta kell szednem. Gondolom, ez az intézkedés, amely – ha jól hallottam – 12 milliárdos megtakarítást eredményez, a betegeknek elképesztő károkat okoz majd, hiszen sokan képtelenek lesznek kifizetni a növekvő költségeket. Egy új Mohács elrettentő képe sejlik föl képzeletünkben. Enni – ha a legszerényebb mértékben is – kell! A számlákat ki kell fizetni! Az adókat be kell fizetni! (Ráadásul ezekkel is alaposan megnyomorítják a szegényebbeket és a családosokat.) Mivel lehet takarékoskodni? Nyilván a gyógyszeradagok csökkentésével. Hogy mi lehet (lesz) ennek következménye, azt fölösleges ecsetelni.
Ami a magyar egészségügyben évek óta történik, az merénylet a betegek és a különféle kezelésre szorulók ellen. Jó pár éve kezdődött a kórházak egy részének teljes ellehetetlenítésével, s az orvosok, ápolók ellen mesterségesen szított indulatokkal, amelyek azzal a következménnyel jártak, hogy mára ezek hiányszakmák. Az ápolókat lasszóval fognák, az orvosok külföldön keresik megélhetésüket. De ez még nem elég! Pereket indítanak ellenük, mára külön szakma lett az orvosperek vitele.
Ha valaki élet, egészség elleni bűnt követ el mulasztásával, felületességével, közönyével, ám bűnhődjék. De miért nem vonják felelősségre azokat is, akik a mára kialakult botrányos helyzet okozói? Amikor arról értesülhettünk, hogy egyikük, aki nemcsak meggondolatlan intézkedései, hanem tűrhetetlen arroganciája miatt is a legnépszerűtlenebb miniszter volt, bukását követően milliókért lett tanácsadó, meggyőződhettünk arról, hogy a fennálló rendszer minden, csak nem demokratikus! Hiszen elképesztő bűnöket követett el. Európában még mindig élcelődnek a kicsiny széfek miatt, pedig ami ennek a miniszternek a regnálása idején történt, azon nem nevetni, hanem sírni kellene. Jó volna egyszer statisztikát látni arról, hányan szenvedtek miatta a kórházakban, hány ember vérnyomása szökkent az egekbe a rendelőkben várakozva, s hányan menekültek el az egészségügyből.
A színről történt eltűnése után rövid csönd következett, utóda tud viselkedni, s már ez is valami. (A miniszterelnökről lemondása után párttársai között kiderült, hogy nem tud. Ámbár erről eddig is voltak tapasztalataink.) Most azonban sikerült szembefordítania magával a lakosság döntő többségét. Milyen egészségügyi miniszter az, aki nem az egészségünk érdekében cselekszik, vagy, ha kell, harcol? Miközben a gyógyszerek megdrágultak, nem hallottam, hogy tiltakozott volna. Holott ez volna a kötelessége, és nem hallgatni, vagy a famulusaival elmagyaráztatni, hogy ezek az intézkedések elviselhető súlyokat raknak a terhek alatt amúgy is roskadozók vállára.
Igen, válság van. Igen, takarékoskodnia kell mindenkinek! (Remélem, a képviselők is ezt teszik számlák nélküli juttatásaikkal.) De ne az élet megrövidítését nevezzük takarékosságnak!
