Antoine nem találja a helyét hajdani otthonában. A lakókocsiba épített mozgó boltjuk elesett, magányos vevőit nehezen viseli. Őt sem kedvelik a vásárlók, akik az apját már rég megszokták. A provence-i fűszeres című film első része efféle, különös eseményeket nélkülöző, inkább mosolyra késztető jelenetekkel szórakoztat. Aztán a fiatalok konfliktusai, Antoine és bátyja küzdelme következtében — úgy tűnik — a boltra szoruló öregek egyedül maradnak. Vagy mégsem?
A film csodálatosan szép provence-i tájakon vezet az egyre mélyebb mondanivaló felé. Megszerethetők-e zsörtölődő, kispénzű, apróbb csalásoktól sem visszariadó emberek? Hivatásra lehet lelni a róluk való gondoskodásban? Otthonra találnak a fiatalok az ő környezetükben? A falusi élet örömeit lassan újra felfedező, szófukar, sokszor kedvetlen Antoine-t idővel mégis befogadják a vevők? S vajon Claire mosolyának mennyi szerepe van ebben? A szívinfarktusából felépülő apa újra rátalál kisebbik fia megértésére? Claire és Antoine kapcsolata szerelemmé nemesülhet-e? Kérdések egész sora merül fel bennünk a film nézése közben.
A magával ragadó, békés tájjal versenyre kelő szépség bontakozik ki a fűszeres és vevői kapcsolatában: a történet szórakoztatóan sokat mondva rajzolja meg az elesett kisemberben értékeket meglátó drámát. Lassan már az öregek ügyes-bajos dolgai sem idegenek Antoine-nak. Honnan van hozzájuk türelme? Új, emberi kapcsolatok alakulnak a szerény sajtok vásárlása közben.
Akár látták már Éric Guirado francia rendező 2007-es filmjét, akár nem, érdemes megnézni. A főszereplő Nicolas Cazalé alakítása mélyen emlékezetünkbe vésődik, csakúgy, mint a Claire-t megformáló Clotilde Hesme fordulatokban gazdag szerepe.