A cikk szerzőjének tudnia kellene, hogy a felszólító móddal nyelvünk nemcsak parancsot, hanem kérést is kifejez. A Himnusz első versszakában az áldd igén kívül még két felszólító módú ige van: nyújts, hozz. Ezek is kérések.
Ugyanígy kérést fejez ki a Miatyánk szövegének hat felszólító módú igéje: szenteltessék meg, jöjjön el, legyen meg, add, bocsásd meg, (ne) vígy. A latin szövegben ezek közül négy coniunctivusi (santificetur, adveniat, fiat, inducas), kettő pedig imperativusi alak (da, dimitte). A magyarban sem csak a felszólító mondat fejez ki kívánságot, hanem a feltételes mód is. Ez azonban nem pontosan felel meg a latin coniunctivusnak. Épp ezért ezt a latin ragozási módot kötőmódnak fordítják. Archaizálási szándékkal használ például néhány latinizmust Babits Mihály a Jónás könyve című művében. Ezek feltételes módban állnak: felkelt, hogy szaladna; hajóra szállt, mely elvinné őtet; elküldte tátott szájjal, hogy benyelné (tudniillik a hal Jónást).
S ha már egy imaszöveget hoztunk a fenti állítás cáfolatára, folytassuk egyéb szakrális példákkal. A szentmise egyetemes könyörgései végén hangzik el a „Kérünk Téged, hallgass meg minket!” mondat. A litániák pedig így kezdődnek: „Uram, irgalmazz nekünk!” Ugyancsak a litániában fordulnak elő a következők: „Ments meg, Uram, minket!” „Könyörögj, (könyörögjetek) érettünk!”
És még egy érv a szerző véleménye ellenében: a preambulum szó jelentése „bevezetés”. Csak az alkotmány/alaptörvény további részében fogalmazódnak meg a jogok és kötelezettségek. Alaptörvényünk preambuluma tehát nem kötelezettséget ír elő, hanem Isten áldását kéri a magyar nemzetre. És hogy a Himnuszból, a nemzeti imádságból idéz, az természetesnek tekinthető. A himnusz eredetileg is vallásos témájú költemény, nem véletlenül szerepel benne Isten neve.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a szöveg nem idézett részében az Istent, a vallásos érzelmű embereket kimondottan sértő kifejezéssel is találkozunk. Ez azonban már nem nyelvi kérdés, hanem a jó ízlés és az illemtan területére tartozik.
