Zenéből épült város

Napjainkban olyan sok sorozat készül, hogy az gyakorlatilag már követhetetlen. Még a sorozatkedvelők – esetleg -függők – sem képesek mindegyikbe belenézni csupán azért, nehogy véletlenül elmenjenek egy igazi csemege mellett. Ennek ellenére előfordul, hogy későn értesülünk egy-egy kiváló szériáról. A Treme például 2013-ban a 4. évadával már be is fejeződött, én azonban csak mostanában hallottam róla. Pedig a két alkotó, Eric Over­myer és David Simon neve jól ismert: ők készítették minden idők egyik legjobb sorozatát, a Drótot (The Wire).
New Orleanst a Mississippi, a Pontchar­train-tó és a Borgne-tó veszi körül. A mocsáron épült város nagy része a tengerszint alatt fekszik, ezért – az 1965-ös árvízvédelmi törvény alapján – az Amerikai Egyesült Államok hadseregének mérnökei létrehoztak itt egy gátrendszert. Ám amikor 2005. szeptember 29-én lecsapott a Katrina hurrikán, ez a védelem összeomlott, a víz pedig New Orleans nyolcvan százalékát elárasztotta. Mint ismeretes, a hatóságok rosszul reagáltak a katasztrófára. A kiürítést későn kezdték meg, azok a tízezrek pedig, akik a városban rekedtek, a Super­dome nevű sportcsarnokban álltak ki szörnyű napokat. New Orleans újjáépítése a víz elvonultával sem kezdődött meg, így a lakosok jó részének nem volt hova hazamennie. Azoknak, akik mégis visszatértek, tönkrement, penészes házakban kellett lakniuk úgy, hogy sok helyen sem a gáz-, sem a villanyszolgáltatás nem állt helyre. A rossz nyelvek szerint e visszásságok mögött az húzódhatott meg, hogy az Egyesült Államok vezetésének semmi érdeke nem fűződött egy túlnyomórészt feketék lakta város újjáépítéséhez.
A Treme – a cím New Orleans legendás negyedére utal – első évada néhány hónappal a katasztrófa után játszódik. Főszereplői – csakúgy, mint a város többi polgára – megpróbálják folytatni az életüket ott, ahol abbahagyták. Antoine Batiste (Wendell Pierce) pozanjával járja a klubokat, hogy megkeresse a napi betevőre valót. Ladonna (Williams Khandi Alexander), Antoine egykori felesége Gigi nevű bárját élesztgeti, Janette Desautel séf (Kim Dickens) pedig az éttermét. Creighton Bernette professzor (John Goodman) az amerikai irodalmat igyekszik megismertetni tanítványaival, esténként pedig elkeseredett hangú videókat tölt fel a Youtube-ra.
Ha valaki azt állítja egy filmről, hogy nem történik benne semmi, akkor azt nem fogjuk megnézni. Márpedig a Treme sorozatban igazából nem történik semmi. A hétköznapokat látjuk, azt, ahogyan az emberek apró-cseprő ügyeiket intézik. A felszínen nincs semmi drámai, legfeljebb valahol a mélyben. De nem is kell lennie, hiszen New Orleans esetében elég megmutatni azt, ami van.
New Orleans a jazz szülővárosa, így hát nem véletlen, hogy a sorozat nagy részében azt látjuk – és persze halljuk –, hogy valaki zenél: az utcán, a kocsmában, az étteremben, a repülőtéren vagy otthon. A város zenei múltjával leginkább Davis McAlary (Steve Zahn) révén ismerkedhetünk meg, aki megszállottja New Orleans kultúrájának. Nem csak a jazznek, hiszen a cajun és az „indián” kántálás mellett nagyon sok minden jelen van itt. A sorozatban meg­annyi ismert zenész is feltűnik. Van, aki csak egy pillanat erejéig – mint Terence Blanchard trombitás vagy Fats Domino énekes-zongorista. Mások – mint Kermit Ruffins trombitás, Troy „Trombone Shorty” Andrews pozanos, Delfeayo Marsalis trombitás és Ron Carter nagybőgős – több részben is szerepet vállaltak.
A sorozatban Clarke Peters alakítja Albert Lambreaux indián törzsfőnököt. Természetesen a Treme nem egy western, vagyis ebben az esetben egészen másfajta indiánokról van szó. Valamikor a XIX. században a New Orleansban élő feketék körében kialakult egy olyan hagyomány­együttes, amely átvette az amerikai őslakos indiánok szokásait, átalakítva és elegyítve azokat az afrikai zenével. Napjainkban a „törzsek” a húshagyókeddi Mardi Gras-n és Szent József napján vonulnak fel. A törzsfőnök és még néhány tag egész évben varrja azt az elképesztően díszes jelmezt, melyet ilyenkor magukra öltenek. De New Orleansban a muzsikusok is szívesen vonulnak az utcára. A második vonal zenészei egy-egy alkalommal több kilométert is masíroznak, a járdán táncolók nagy örömére. Egy temetés sem olyan itt, mint máshol. A szertartás után rezesbanda indul neki a városnak, sajátos mozdulatokkal kísérve a zenét, őket pedig a gyászolók követik, méltósággal teli táncot lejtve.
A sorozat első évada – azon kívül, hogy megadja az alaphangot – leginkább a város közösségét mutatja be. Teheti ezt azért is, mert New Orleansban létezik efféle, ráadásul nem is egy. Az összetartó erő elsősorban a zene, melynek nyelvét mindenki érti. Antoine Batiste szinte mindennap más zenészekkel lép fel, ami egyáltalán nem okoz neki gondot, mivel mindenkit ismer közülük.
A második évad árnyalja a képet azzal, hogy a hatóságok visszaéléseire helyezi a hangsúlyt. A rendőrség apátiája és alkalmatlansága miatt a bűnözés egyre nagyobb gondot okoz. Antoinette „Toni” Bernette (Melissa Leo) – aki ügyvédként a reménytelen esetekre szakosodott – több olyan problémába is belebotlik, amely rendőri túlkapásokra vezethető vissza. Dolgát az is nehezíti, hogy az árvíz elvonulása után a holttestek azonosításával vagy a bűnesetek bizonyítékaival enyhén szólva sem foglalkoztak elég körültekintően. Főleg nem akkor, ha egy rendőr is érintett volt az ügyben…
A harmadik évad mindezt azzal tetézi, hogy bemutatja az újjáépítést körülvevő korrupciót. New Orleansban nem létezik naprakész ingatlannyilvántartás, mivel annak idején a szegény lakosság tulajdoni viszonyai között senki sem szándékozott rendet tenni. A város vezetése az árvíz után építési vállalkozásokra bízta a terület rehabilitációját, ám ezek nem építettek semmit, csak bontottak, méghozzá úgy, hogy az üres házak tulajdonosait meg sem kérdezték. A filmben tanúi lehetünk annak, hogyan bontakozott ki civil tiltakozás e gyakorlat ellen.
A Treme sorozat mindenekelőtt tisztelgés az árvíz áldozatai előtt. Emellett bemutat egy olyan várost, amelynek kultúrája valóban egészen egyedülálló. Az is igaz, hogy ezt nem mindenki szereti, nem véletlen, hogy az innen elszármazott világhírű zenészek közül szinte senki nem követi a New Orleans-i stílust. Ám ők sem tagadták meg a gyökereiket soha, ezért is vállaltak szerepet a sorozatban. Amit viszont biztosan mindenki eltanulhat az itt élő emberektől, az a város szeretete és az a kitartás és erő, ahogyan sajátos kultúrájukat igyekeznek megőrizni. New Orleans lakói szerint ugyanis lehet máshol is élni, de nem érdemes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..