„Van egy álmunk!”

Fotó: Merényi Zita

 

A Sant’Egidio közösség minden évben más európai nagyvárosban szervezi meg azt a nemzetközi találkozót, melyen a hit emberei a béke és a kiengesztelődés útját keresik egymás megismerésén, a párbeszéden keresztül. A háromnapos rendezvényt imádság zárja: minden vallás képviselői a saját vallási hagyományaik szerint imádkoznak ­Istenhez a békéért, amiért maguk is munkálkodnak, és amiről tudják, hogy egyedül Isten adhatja meg a világnak. Közös célért, egy szebb, igazságosabb világért könyörögnek, tiszteletben tartva egymás hagyományait.
A keresztények a bolognai Szent Péter-bazilikában gyűltek össze ökumenikus imádságra, amelyet Vinko Puljić szarajevói érsek vezetett.
„A béke hídjai” – hirdette a Szent Petronius-bazilika homlokzatán a találkozó logója. A különböző helyszíneken tartott imádságok után a vallási vezetők a téren találkoztak, és a bazilika előtt foglaltak helyet: mindenki a saját liturgikus viseletében, szép, sokszínű közösséget alkotva. Köszöntőjében Matteo Zuppi érsek – aki közvetítőként hosszú éveken át tevékenykedett a tizenhat évnyi polgárháborút lezáró 1992-es mozambiki békekötésért – kifejezte meggyőződését, hogy mindannyiunk kötelessége a béke hídjainak építése és a felépült hidak karbantartása. Időre, szeretetre, türelemre van szükség e hidak építéséhez – hangsúlyozta.
Marco Impagliazzo, a Sant’ Egidio közösség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a testvéri egységben félelem nélkül haladhatnak a jövő hídjain. A barátság létfontosságú dolog, élteti az embereket és a népeket. A párbeszéd a vallások identitásának meghatározó eleme, ebből kell kiindulni. Az Assisi (az 1986-os, első vallásközi találkozó) szellemében megrendezett találkozó nem csak egy szép pillanat, hanem lelki-szellemi mozgalom: folyamatosan születik benne a béke kultúrája, szövődik a béke hálója, amely átöleli a világot. A béke lehetséges! – hangsúlyozta. Bátran kell keresni, és a népeket türelmesen kell kísérni a béke útján. „Ötven évvel ezelőtt Martin Luther King azt mondta: I have a dream. Van egy álmom. Mi ma azt mondjuk: We have a dream. Van egy álmunk. Mi vagyunk az álmodók népe” – zárta beszédét.
A rendezvény különleges tanúságtevője volt Joseph Sen Bin kínai püspök, akinek már a jelenléte is tanúságtétel volt: nem szabad beletörődni a rosszba, a kiengesztelődés mindig lehetséges. Csak akkor tudunk együtt járni az úton, ha párbeszédet folytatunk. Dicséret illeti azokat, akik nem hagyják abba a párbeszédet – hangsúlyozta, és köszönetet mondott a Sant’Egidio közösség közreműködéséért. Kifejezte háláját, amiért Ferenc pápa elismerte a kínai püspököket, megvalósítva ezzel a béke egy hídját, amelyet már több pápa és maguk a kínai püspökök is szerettek volna felépíteni. Végül reményének adott hangot, hogy egy nap majd Kínában fogadhatják a találkozó vendégeit.
Martin Luther King lánya, Bernice King – aki a találkozó során olasz fiataloknak tartott előadást, beszélgetett velük – édesapja meggyőződését hangsúlyozta: ha az emberek megismerik egymást, már nem gyűlölködnek. A szeretet soha nem az idegent látja a másikban, hanem az embert, és legyőzi a félelmet. Mi, a világosság fiai a béke hídjainak építői vagyunk, a világ reménysége – hangsúlyozta.
A háború és a terrorizmus áldozatainak tiszteletére tartott csend után felolvasták a világ vallási vezetőinek közösen megfogalmazott békefelhívását, amelyben az aláírók elmondják, hogy megértették: a békét nem lehet egyszer s mindenkorra megteremteni. Mindig együtt kell keresni, megtisztítva a szívünket és az elménket, segítve a népeket, hogy egymás szemébe nézzenek, és ne maradjanak a félelem rabjai. A globalizációt nem kísérte lelki egység, nagy igazságtalanságok ma is előfordulnak, sokfelé háború dúl. Assisi szelleme megvilágította a vallási vezetők előtt, hogy a vallásháború a vallás ellen folytatott háború. Ők a béke hídjai akarnak lenni, nem zárkózhatnak közönybe, amikor a föld szegényei, megsebzett gyermekei a békét várják. Kijelentik, hogy erőfeszítéseket tesznek a háború alapját képező rossz legyőzésére. Ahhoz, hogy békés jövőt építsünk, a szívünket kell megváltoztatnunk. Nem vagyunk egyedül: az imádság gyenge ereje a legnagyobb energia, amely képes békét teremteni ott, ahol az lehetetlennek látszik – fogalmazták meg felhívásukban.
Végül különböző országokból, köztük számos háború sújtotta területről származó gyermekek vették át a kiáltványt a vallási képviselőktől, hogy átadják népeik politikai vezetőinek.
A vallási vezetők a felhívás aláírásával hitet tettek a béke mellett, és gyertyát gyújtottak a közös kandeláberen.
Az ünnepélyes szertartást békeölelés zárta, majd a résztvevők, különösen az olaszok nagy örömére rövid koncertet adott Gianni Morandi, akinek karrierje a Sant’Egidio közösség születésével egy időben, a 60-as évek lázadásokkal teli éveiben indult, és máig népszerű énekes-dalszerző.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .