Zarándoktörténetek

Odabent a kontinensek zarándokaival együtt a reggeli zsoltár egyik mondatát imádkoztuk: „Áldjátok az Urat záporeső és harmat, áldjátok az Urat, mind, ti viharok!” Mire kijöttünk a templomból, kisütött a nap. Így válaszolt az Úr a zarándok imáira, hogy megmutassa nekünk irgalmas szeretetét. Sokan mondják, hogy imádsággal lelkeket menthetünk, háborúkat állíthatunk meg. Ez a példa megerősített, hogy a közös imának nagy ereje van.

Jézus jelenléte egy barátságban

A zarándokcsoportokat plébániákra osztották be, délután a nekünk kijelölt templomban imádkoztunk. Miután vége lett, a lengyel hívőknek bemutatták a krakkói magyar kápolna mozaikképének festőjét, a Kárpátaljáról származó Puskás László atyát. Még nem ismertem, mégis úgy éreztem, oda kell mennem hozzá a szünetben beszélgetni. A tömegben egy kongói barátom segítségével sikerült megtalálnom. Akkor még nem tudtam, milyen fontos dolgot mesél el nekem ilyen rövid idő alatt.
Egy alkalommal izraeli barátján keresztül tapasztalta meg az irgalmas Jézus szeretetét. Még otthonról ismerték egymást. Barátja meghívta a Szentföldre, ahol egy hónapig zarándokolt. Mélyebben megismerte a Szentírást, amelyről könyvet is írt.
Megértettem, hogy Jézus jelen volt a barátságukban. Úgy éreztem, mintha László atya életre keltené az evangéliumot, elmesélné a talentumok példázatát. És Jézus megdicsérné László atyát, aki az első szolga példáját követte, kamatoztatva talentumait a könyv megírásával. Ezután Jézus a barátját dicsérné meg, aki a felebaráti szeretetet gyakorolta. Rövid beszélgetésünk során életre kelt az evangélium.

A kongresszus többi napján a bazilikában néhány zarándok elmesélte a többieknek, hogyan élte át az irgalmas Jézus szeretetét nehéz helyzetekben. Az egyik koszovói férfi muszlim családból származott. Autóbalesetet szenvedett, az irgalmas Jézus mentette meg az életét. Felépülése után a hadseregbe hívták a háború idején, de úgy érezte, egyetlen embert sem tudna megölni. Hangot hallott: „Kelj fel, és menj ki!” Így került Lengyelországba menekültként. Amikor egy pap zarándoklatra hívta, a templom oltárképén felismerte az irgalmas Jézust, aki a balesetben megmentette. Hamarosan megkeresztelkedett. Arra bátorított, hogy álljunk ellen a rossznak, amely a világban körülvesz minket. A keresztségben a Karol nevet választotta, a lengyel pápa példája nyomán.

Angyalok az oltár fölött

Egyik nap a barátaim különös képre hívták fel a figyelmemet a magyar zarándokokat fogadó templomban. Egy dombormű volt a tabernákulum ajtaján. Középen a pelikán, amely Jézus jelképe, jobb és bal oldalon angyalok őrzik az Urat. Zarándoktársam még meg is jegyezte, milyen kár, hogy nem látom a kivilágított, díszes tabernákulumot. A pelikán élelem híján saját testéből, vérével táplálja gyermekeit, Jézus is ugyanezt teszi velünk. Eszembe jutott, hogy így szólt tanítványaihoz: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van!”

Szerettem volna fölmenni a lépcsőn, megérinteni az angyalokat – egyik barátommal meg is próbáltuk. De nagyon magasan voltak, egészen az oltár felett. Nem akartunk az oltárra lépni, amelyet elborítottak a virágok és az égő gyertyák. Bár az angyalokat nem érinthettük meg, megtapasztaltam az örökkévaló Isten dicsőségét a templomban.