Vonulás a székelyekért

 

Uram, Jézus, hozzád fohászkodom magyar testvéreim nevében. Add nekem Szentlelkedet, hogy kimondjam azt, ami kedves előtted, és ami megtart és erősít bennünket.

 

Te mindenben hasonlóvá lettél hozzánk, a bűnt kivéve. Megélted az egyszerű, szegény ember sanyarú sorsát, az idegenben születést, a külföldre menekülést, de aztán hazatérhettél. Názáretben közel harmincéves otthonlétet kaptál. Jártad kicsi falud útjait, személyesen ismertél mindenkit, szombatnaponként imádkozni mentél a zsinagógába, élted a néped életét Galileában, ahol voltak idegenek, más népek és nemzetek fiai-lányai is.

 

Tanítasz bennünket, hogy ami neked jutott, az mindenkinek kijár. Érts meg bennünket, amikor a szülőföldünkért imádkozunk, hogy egy regionális átszervezés jegyében ne kerüljön kisebbségbe az az ember, akinek ősei emberemlékezet óta téged dicsértek a neked emelt istenházakban.

 

Vonulásra, menetelésre hívtál bennünket. Fegyvertelenül, Káin sújtó bunkósbotja nélkül. Egyetlen felszerelésünk a kereszt a vállunkon. Szólok most a határon túli magyarok nevében, de különösképpen székely testvéreink nevében. Trianon óta, közel száz éve viseli a magyar nép ezt a különös keresztet. Majd százéves ez a keresztút, ez a nagy vonulás, menetelés.

 

Te is biztosan emlékeztél néped közös emlékezetével, hiszen tanítottak rá, otthon és közösségben is, néped nagy vonulásaira, az asszír, majd a babiloni támadás után azokra a szomorú nagy menetelésekre, deportálásokra.


 

Végül, Uram, te magad is útra keltél, hosszú, hároméves vándorlásra. Közben, mint a tyúk a csibéit – emlékezz, te magad mondottad –, úgy akartad összegyűjteni a tieidet. Mert szeretted őket, hon fi társaidat. Megélted, ahogy most mi éljük meg, a szétszakítottságot, és megéljük annak fenyegető veszélyét, hogy Erdély földjének ősi tömbmagyarságát adminisztratív úton szétszakítsák.

 

Ne engedd, Uram! Kérlek, mint a bibliai erőszakos asszony, zörgetek és kopogtatok, erővel dörömbölök, hogy nyiss ajtót kéréseinknek, és hallgass meg bennünket!

 

Nyisd ki főként azok fülét a hallásra, szemét a látásra, akik téged éppúgy megvallanak, mint mi. A beléd vetett hit jegyében állítsd az igazság mellé azokat a keresztény románokat, akik érzik, hogy itt jogtiprás történik.

 

Urunk, hároméves utad végén érkeztél nagy menetelésed végére, egy rövid útszakaszra, ennek a neve Via Crucis, Via Dolorosa. Most Berecktől Kökösig ér ez a keresztút, és százezrek viszik a keresztjüket, a te keresztedet is, Uram.

 

Tudom, ismerős ez az út neked, elkísértél rajta más népeket is. Ahogy téged nem lehetett elzavarni az útról, s nem hagytad lebeszélni magad még a legelső embered, Péter által sem, úgy mi is követni akarjuk azon népek, kisebbségek sorsát, amelyek kiálltak az útra, kiálltak az igazság mellett. Dél-Tirol hívő népére gondolok, a baszkokra, a katalánokra, a bretonokra, de a Föld számos országára is. Igen, Martin Luther King szolgádra, a vértanúra, aki éppen ötven éve vonult az ő fekete népével, éppen a szabadság hazájában, a nekik hiányzó szabadságért.

 

De gondolok Mindszenty József bíboros felhívására a háború utáni zűrzavaros időkben, melynek hatására magyar férfiak százezrei vonultak utcára, a te nevedben. És gondolok 1956 békés menetelésére, 2006 vonulására, ahogy fegyvertelenül, bátor kiállással indultak emberek, vállalva még a halált is. Gondolok arra a fájdalmas menetre, melynek élére éppen engem állítottál temető papként, hogy utolsó útjára kísérjem azt az ártatlan férfit, férjet és családapát, aki belehalt a 2006-os rendőri vérengzés során kapott toroklövésébe.

 

És hálával gondolok a közel múlt itthoni békemeneteire. Arra a magasztosságra, mely szinte templomosan töltött el bennünket az utcán.

 

A himnuszunkban azt kérjük tőled, Uram: hozz ránk víg esztendőt. De elébb, engedd meg, hogy azt a darabka igazságot kérjük, amely megőrzi egységben székely testvéreinket ősi földjükön, ahol születtek és haltak eleik.

 

Engedd, hogy továbbra is mi gondozhassuk őseink sírjait, mi tölthessük be gyülekezeteinkkel ősi templomainkat, együtt és magyar nyelven tanulhassuk azt a nyelvet, amelyet oly szépen és okos furfanggal beszél a székelyek népe. Az nem lehet, hogy te akarod azt, amit a hatalmasok akarnak ránk kényszeríteni.

 

És végül kérem mindnyájunk nevében, tégy bennünket állhatatossá, most különösen egyetértővé és egymást támogatóvá, mert tudjuk, hogy ezt a küzdelmet a Székelyföld autonómiájáért magunknak kell megvívnunk. Állj mellettünk! Ámen!