Vízenjárás a sivatagban

A szívem még nincs kész – nem is lesz. Ő menet közben „készül”, formálódik majd, közeledve ahhoz, akinél nyugtalansága békére fordul. Vonattal, metróval, busszal, modern zarándokként közeledem az indulás helyszínéhez. Táskám súlyát méregetem; ó, már megint mennyi felesleges dolgot raktam bele! De így érzem magam biztonságban, mert hátha, és mindenre fel kell készülni, és ki tudja… Emberszabású tervekkel érkezem a szűk út bejáratához, pedig ez nem földhözragadt halandónak való vidék. Tudom – tucatnyi éve járom már a három évtizede kitaposott ösvényt -, sivatag vár rám: térerőmentes, nomád, patakban-nem-fürdős anticivilizáció. Hogy mit keresek itt? Meg kell tanulnom újra ráhagyatkozni a rejtelmek nyelvén beszélő „Csendkirályra”, s gyakorolnom kell a vízenjárást, hogy tudjak majd figyelni szavára a metropoliszban, a fullasztó információ-, esemény- és vágytengerben is. Három napom van rá. Felveszem a hátizsákom, beállok a sorba, elindulunk, elindulok. Megérkeztem: úton vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..