Aki nem érez együtt Tihany iránti rajongásommal, annak hadd csináljak egy kis kedvet a félszigethez. Ott vannak rögtön egyedülálló természeti szépségei. A Bozsai-öböl a Balaton egyik utolsó szinte érintetlen partszakasza, ahol a természet ritmusát tiszteletben tartó – értsd: türelmes és csöndes – látogató olyan ritka élőlényekkel találkozhat, mint a nyári lúd vagy a vidra. De ha az állatok mégsem merészkednek elő, még mindig szemlélhetjük a tájat, a gyapjúsás hullámzását, és kutathatunk a fehér tavirózsa nádasból elővillanó virágai után.
A félsziget tavai miatt is egyedülálló. Ezeket a vizeket nem táplálja forrás, egyedül a csapadék, ezért védelmük, ökológiai egyensúlyuk megtartása különösen fontos. A Külső-tó elsősorban a természeti értékek megőrzését, míg a Belső-tó – bár számos ritka élőlénynek ad otthont – inkább a látogatók igényeit szolgálja. Lehet itt horgászni, a kisebbeket szabadidőpark várja, itt rendezik meg évről évre a Levendula Fesztivált és nyáron a kemencében készült ételek „ünnepét”, az Ízes hétvége programsorozatot. Bár a levendula (vagy legalábbis a java) már elvirágzott, nem kell lemondanunk Tihany talán leghíresebb növényéről, hiszen a Belső-tó mellett külön házat emeltek a tiszteletére. A 2011-ben megnyílt interaktív látogatóközpont minden korosztályt elvarázsol, és természetesen nemcsak a kedvelt gyógynövényt, de az egész félszigetet bemutatja. A Levendula Ház kertjében is érdemes sétálnunk, ahol saját kezünkkel tapinthatjuk meg a félszigetet alkotó vulkanikus kőzeteket, és a tóba benyúló pallón legalább képeken bizonyosan megcsodálhatjuk a rejtőzködő állatokat. A Belső-tó és a Szarkádi-erdő között terül el a gejzírmező, amely körülbelül hárommillió évvel ezelőtt keletkezett. Csalódni fog, aki működő gejzíreket vár, de a hajdani hévforrások által kialakított kúpok is varázslatosak. A legismertebb az Aranyház, amely a rajta megtelepedett sárga zuzmó után kapta a nevét.
Ha már eleget kirándultunk, vagy a természet kevésbé érdekel bennünket, látogassuk meg a felújított ófalut. Bár néhol még építkezések vannak, például a főtér már elkészült. A tekergő utcákon sorakozó műemlék jellegű parasztházak közül néhány látogatható, így a halászcéh és a parasztgazda háza. A letűnt korokat idéző tárgyakkal berendezett helyiségeket végigjárva képet kaphatunk a tihanyi emberek néhány évszázaddal ezelőtti életéről, ami bizony nem annyira romantikus, mint inkább küzdelmes volt.
A templom és az apátsági múzeum megnézése természetesen kötelező program. És ha a hűvös falak közül kilépve kedvünk támad egy süteményre vagy egy fagyira, térjünk be a múzeum kijáratától balra nyíló cukrászdába. Finomságokat persze Tihany bármelyik kávézójában kaphatunk, ám a fent említett hely teraszáról ráadásként különlegesen szép kilátás nyílik a Balatonra.
A turisták által már kevésbé látogatott hely a IV. Károly-kálvária. Az 1960-ban politikai okokból lerombolt műemléket az elmúlt évtizedekben újjáépítették. A stációk már eredeti állapotukban láthatók, és a remények szerint idén a dombtetőn álló három kereszt is visszanyeri régi szépségét.
Ha kedvünk és időnk úgy hozza, elzarándokolhatunk néhány még eldugottabb történelmi épülethez is. A félsziget három régi településéből kettő, két Árpád-kori falu – Újlak és Apáti – a török időkben elpusztult. Emléküket ma egy-egy templomrom őrzi: az újlakinak már csak a szentély felőli fala áll, ám az apátit szépen rekonstruálták.
A Tihany község fölött magasodó Óvár sziklájában találhatók a barátlakások. Sokan barlangoknak nevezik őket, ám ezeket nem természeti erők, hanem emberi kezek alkották. A görög ortodox remeték által kialakított cellákat és közösségi helyiségeket a XIV. századig használták. A különleges hangulatú építményeket gyalogosan érhetjük el a part menti út felől. Mielőtt elbúcsúznánk a félszigettől, mindenképpen álljunk meg a Visszhang-dombon, és kiáltsunk egy nagyot. Tihany talán leghíresebb nevezetességét, az echót – bár természeti jelenségnek tűnik – szintén ember alkotta. A hang ugyanis a háromszáz méterre magasodó templom oldaláról verődik vissza, optimális esetben egymás után hétszer. A XX. század elejétől egyre gyengül a visszhang ereje a közlekedéssel járó zaj, valamint a templom környékének beépítése miatt. Bevallom, én sohasem hallottam, ám azt mesélik: Tihany „rijjadó leánya” szélmentes, nyugodt estéken és csöndes téli napokon még ma is válaszol a szavunkra.
