Fotó: Loósz Róbert
„Nagyon jó ember, kedves, és a poénjai is jók. Valóban a hivatásának és a szolgálatnak él. A legtisztább lelkű ember, akivel valaha találkoztam. Nagyon emberséges, segítőkész. Nem csak beszéli, cselekszi is az igét!” – írják Nyúl Viktor atyáról tanítványai a „Mark my professor” oldalon. Beszélgetésünkre egy rendezvényről érkezik, utána pedig még egy tévéinterjú is várja. Nyoma sincs benne sem a kapkodásnak, sem a fáradtságnak, holott munkás napon van túl. Reggel 6-kor a székesegyházban mutatott be szentmisét, utána pedig lekváros kenyeret reggelizett a fiatalokkal a látogatóközponttá alakított magtár épületében. Napközben ellátta helynöki feladatait, a délután pedig már a Kőtár dísztermében találta, ahol fogadta és köszöntötte a fellépőket és a vendégeket. Ahogy beszélgetünk, rögtön világossá válik számomra, hogy mit látnak benne a diákjai: Viktor atya a találkozásokra nyitott ember, figyel a beszélgetőtársára, szívesen veszi, ha kérdezik, és beszélhet az örömről, ami betölti. „Fontos, hogy jelen legyünk az emberek között a társadalomban, hogy ne zárkózzunk be az Egyház védett terébe. Fontos a beszéd, mert a szónak ereje van, de ahogyan Jézus esetében is látjuk, a szavainkhoz tetteknek is társulniuk kell. A keresztény öröm átadása elsősorban tanúságtétel” – mondja, majd hozzáteszi: ennek legfőbb forrása az öröm, hogy megtalálta az életfeladatát. „A helyemen vagyok. Azért lettem pap, mert úgy érzem, az Úr Jézus küld engem az emberekhez. Arra hív, hogy szeretetéről, irgalmáról beszéljek, s a vele való barátságot megélve másokat is elvezessek hozzá. Az már másodlagos, hogy ezt milyen feladatkörben teszem: káplánként, plébánosként, tanárként vagy éppen helynökként. Mindenütt az embert kell meglátni, és a lelkek javát szolgálni minden tettemmel. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak mindig megragadni, amit az adott nap hoz” – fogalmaz Viktor atya.
Számára a hét mindig a vasárnappal kezdődik, az adott nap pedig az azt megelőző estével. Már kispapként fölfedezte magának azt a módszert, amely lelki épülését szolgálja, ez pedig a lectio divina, a Szentírás imádságos olvasása. A vasárnapi evangélium a hét minden elmélkedésének, imájának irányt mutat, és heti ritmust ad számára. „Az evangéliumot forgatom magamban, és amelyik szava megragad bennem, azt a szót teszem meg az adott napon a cselekedeteim mozgatórugójává. Isten szava a legjobb formáló erő az életemben. Úgy alakít, hogy folyamatosan kérdez, én pedig igyekszem felelni a kérdéseire.” Így éli meg a napjait, mindig időt teremtve magának a csendre, az elmélyülésre. Ahogyan fogalmaz: „Mindennap ünneplem, hogy az Úr meghívott, s ő az én szerető atyám is. Bizonyosságot ad, hogy tudom, szeretett ember vagyok, és én is képes vagyok szeretni. Tudom, ki vagyok, mi az életem értelme és igazsága, s tudom, hogy mindennap, amikor felkelek, az ő szeretetére akarok válaszolni.”
A spirituális növekedés mellett lényegesek számára az élet fizikai és szellemi dimenziói is. Fontosnak tartja a kapcsolatokat, a barátságot, a családot és minden találkozást, ahogyan a testedzést, a pihenést, a művelődést és az önképzést is. „Minden cselekedetünk lehetőség arra, hogy megújuljunk a szeretetben. Tanítványnak kell maradnunk. Ajándék a meghívottságunk, de ez a mindennapokban feladattá válik. Minden helyzetben úgy kell jelen lennünk, hogy figyeljük arra, mit tanulhatunk belőle.”
A Pécsi Egyházmegye 2018-ban kinevezett pasztorális helynöke ötgyermekes családból származik. Ikernővére is egyházi hivatást választott, a Boldogasszony Iskolanővérek örökfogadalmas szerzetese. Szüleik lakóhelyük egyházi közösségének cselekvő tagjai.
Hivatástörténetét fölelevenítve Viktor atya a déd- és a nagyanyjáról mesél. „A Jóisten sajátos humora csillan meg ebben a történetben. Dédnagyanyám a halálos ágyán azt álmodta, hogy pap vagyok, és lóval megyek Godisára. Lehajolok hozzá, felveszem magam mellé a nyeregbe, és miseborral kínálom. Az utolsó találkozásunkkor megölelt, és azt mondta: Fiam, legyél pap! Amikor több mint húsz évvel a halála után kineveztek plébánosnak, megdöbbenve értesültem arról, hogy Godisa lett az egyik filiám. A kinevezésem körüli napokban pedig éppen lovasfesztivált tartottak ott.”
Az egyházi szolgálat felé vezető útja nem volt éppen egyenes vonalú. A család a szocializmus éveiben nem élt gyakorló vallásos életet. Anyai nagyanyja figyelmeztetést kapott, hogy az állása megtartása érdekében ne járassa a lányát hittanra. Így Viktor atya édesanyja nem gyakorolta a keresztény hitét. „Az ikernővéremmel titokban kereszteltek meg minket; egy apáca volt a keresztanyánk. Édesapám ugyanis akkor a település iskolájának igazgatója volt.” Viktor atya harmadikos korában kezdett hittanra járni. „Rögtön megérintett mindaz, amit ott hallottam. Ministrálni kezdtem, és fokozatosan belenőttem a hit mélyebb megélésébe” – meséli. Gimnáziumot is ennek megfelelően választott. Pannonhalmán, a bencéseknél tanult, és az érettségi után rögtön jelentkezett a szemináriumba. Püspöke Budapestre küldte tanulni, majd öt évre a római szemináriumba került. 2005-ös diakónusszentelése után pedig további két évet töltött a római ír papi kollégiumban.
Pappá szentelését 2006-ban ünnepelte Pécsett. Hat éven át káplánként szolgált a székesegyházban, majd négy évig plébános volt Magyarszéken, ahol tíz filia tartozott hozzá. Jelenleg helynökként segíti az egyházmegye pasztorációját. Papnak lenni számára szolgálat. Így fogalmaz: „A hivatást ajándékba kaptam. Az én felelősségem, hogy hűséggel megéljem, küzdjek, és másokat is elvezessek az Úr szeretetére.”
