Villanófényben: Kutas Attila – kapaszkodom Istenbe
Fotó: Merényi Zita

 

A dombóvári plébános számára évek óta minden más rendezvénynél előrébb való az egri teológiai napok. Elsősorban a társaság miatt, amelynek tagjai között akad olyan pap is, akivel még a pécsi szemináriumba jártak együtt. Ati tiszi – így szólítják őt a Szentjánosbogár-mozgalom fiataljai – úgy véli, nagyon fontosak a barátságok, ezek teszik igazán tartalmassá az életet. „Manapság szinte csak kollektíven szólunk az emberekhez, holott a személyes kísérésre is nagy szükség van. Ezt be kell gyakorolni. Leülni, meghallgatni egymást, kibírni a másikat, és magamat is” – fogalmaz. Kutas Attila zenei gimnáziumba járt, kórusban énekelt, így már középiskolásként megtanulta, mit jelent egymásra figyelve dolgozni. Ma, plébánosként is csapatban gondolkodik. Dicséri lelkes munkatársait, akik napjaink túlterhelt világában önkéntesként vállalják a szolgálatot. Dombóváron gyümölcsöző a közösségi élet. Van karitászcsoport, házas hétvége, Al­pha-kurzus, Néri Bárka-alkalmak, katekumencsoport, Jézus Szíve Család-csoport, Jézus gyermekei csoport, és rendszeres találkozókat tart az Antióchia közösség, a Rózsafüzér társulat, a Szentlélek közösség, a gyerekmisszió. Attila atya büszke erre a sokszínűségre, de a gondokról és a feladatokról is beszél. „Minden közösségünkben folyamatosan keresni kell a megújulás lehetőségét. Ha nem emelkedünk, akkor baj van. Az állóvíz nem jó. Nagyon izgalmas, hogyan építsük az Egyházat ebben a változó világban. Ehhez mindig azt kell a szemünk előtt tartani, Jézus vajon hogyan szeretné építeni.” Dombóváron huszonkétezer ember él, nagy részük katolikus. Miként találjuk meg az utat az Egyháztól még távolságot tartókhoz? – ez a kérdés foglalkoztatja Kutas Attilát, aki a település egyetlen papja, és a város valamennyi katolikus intézményének lelkipásztora. A nemrég egyházi fenntartásba került óvoda mellett egy iskola, három idősotthon, három templom, három kápolna és a kórház is hozzá tartozik. Attila atya véleménye szerint a lelkipásztornak a személyes megszólítás útját kell járnia, akkor is, ha ez nem látványos és gyakran bizony meglehetősen sziszifuszi munka. „A személyes kapcsolatokban kezd működni a Lélek. Megoldani nem tudjuk egymás életét, de rajtam keresztül szólhat Isten a másik emberhez. Gyakran már az is mély megtapasztaláshoz vezet, hogy megéljük a másik emberhez kapcsolódás örömét. Merjünk a mélybe menni, elmondani egymásnak, ami bánt bennünket, ellenkező esetben csak a felszínen maradunk.” A közösségeknek és a híveknek is azt ajánlja: erősítsék az Istenhez fűződő kapcsolatukat, s ehhez a szemlélődés gyakorlatát tartja a leginkább célravezetőnek. Attila atyát lelkivezetője, Varga László kaposvári plébános és a Szent­jánosbogár-közösségen keresztül megismert jezsuita lelkiség vezette el a szemlélődéshez és a Szent Ignác-i lelkigyakorlathoz. A Lélek szavát megerősítő lelkivezetés, a csendből, a mélyből forrásozó lelkiség, a Jóistenbe kapaszkodás segíti őt a papi élet kihívásai között. Küzdelemként beszél erről az útról, de „a nehézségek mellett benne van az öröm és a lendület is” – mondja. Attila atya huszonöt évesen kezdte a szemináriumot. Vallásos családban nőtt fel, de gyermek- és fiatalkorában nem történt vele semmi rendkívüli, ami a hivatását magyarázná. Ma sem tudja megmondani, hogyan merte meghozni a döntést a papi hivatás mellett. „Meghívás volt. Ma is az. Tulajdonképpen élem a csodát, ahogy ez működik.” Paks, Bikal és Vásárosdombó után került a mai szolgálati helyére. A Pakson, majd a Bikalon töltött két év alatt ismerte meg a Szentjánosbogár-mozgalmat, és itt indult útjára közösségépítő kapcsolata a családokkal. Attila atya felismerte: keresnie kell a templomon kívüli találkozási alkalmakat ahhoz, hogy meghívhassa az embereket a közösségbe. Ilyen lehetőségnek tekintette a házaspárokkal közös futást és a családlátogatást is. A kis Baranya megyei köz­ségben, Vásárosdombón is a közösségépítés jegyében telt el hétévi szolgálata. „Figyeltem a Lélek indításaira, hol kezd formálódni valami, és azt igyekeztem fejleszteni. Isten pedig egymás után kínálta fel az újabb és újabb helyzeteket.” Elindult az ifjúsági és a felnőtt hittan, aztán a családokat összefogó házas hétvége csoport. Attila atya 2007 óta évente szervez zarándokutat Csíksomlyóra, s ezen rendszeresen részt vesz az ifjúság is. Az út lelki programjai mellett a történelmi emlékek és a népi kultúra megismerése is fontos cél a zarándokok számára. A Székelyföldön élőkkel való találkozások során pedig mára számos barátság is szövődött. Életútjára visszatekintve Kutas Attila a belső élet építésének és a belső magány szeretetének fontosságáról beszél. „Úgy gondolom, bizonyos nehézségeket hordozunk egy életen át. Nagyon fontos, hogy kérjünk segítséget másoktól, mert ha a gondjaink bennünk maradnak, megkötöznek.” Az Úr Mózesnek mondott szavait idézi: Életed végén megérted, hogy mindig veled voltam. Múltját elemezve ő is arról a megtapasztalásról számol be, hogy bár egy-egy helyzetben talán észre sem vette Isten jelenlé­tét, később mindig felismerte gondviselő keze nyomát. „Ez bizalmat ébreszt bennem. S ha ebben képes vagyok megerősödni, akkor naponta igent tudok mondani a hivatásomra. Annak idején hoztam egy nagy döntést, ám ezt mindennap meg kell újítani. A reggeli imádságom és a szentmise évszázadokon át kiérlelt imádságai is ezt a döntésemet erősítik. A szentmise imádságai számomra „meghallott” szavak: imádkozó emberek meghallották a Lélek szavát, és imádságként megfogalmazták azt. E mélyről jövő szavakkal imádkozunk mindennap a liturgiában. És az imádság egy pillanatra sem marad abba bennünk. Ezt tanultam meg Jálics atyától. Figyelnünk kell a bennünk imádkozó Lélekre. „Isten műve kibontakozik a világban, s nekem ebben kell megtalálnom a feladatomat. A Lélekkel való együttműködés nyugalmat és erőt ad.”