A házasság hete istentisztelettel kezdődött Debrecenben

Fotó: Merényi Zita

 

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Angliából indult útjára a kezdeményezés, amely a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon tíz éve rendezik meg a házasság hetét, amelynek központi programja nem véletlenül kezdődik istentisztelettel, ugyanis „a házasság Isten teremtési rendjéhez tartozik” – mondta a püspök.
Fekete Károly igehirdetésében beszélt a keresés és az egymásra találás öröméről, a kapcsolatok ápolásának fontosságáról, majd leszögezte: „A mi kultúránkban a szerelemre épül a házasság.” Ugyan­akkor figyelmeztetett: a rendszerváltás utáni időszakban újra megfigyelhető egy olyan törekvés, amelyet a nagyszüleinktől úgy ismertünk, „föld a földdel, ház a házzal, szegénység a szegénységgel házasodik”. „Újra meg vagyunk fertőzve valamitől”, a szerelem mellé odakerül a házassági szerződés a vagyonról, pedig tudni kell: „akit lelkemből szeretek, az lelkesít igazán” – hirdette a szószékről a püspök, megjegyezve, a feladat nem kisebb, mint „megtalálni, akit lelkemből szeretek, és nem engedek el”.
„A szerelem küzdelem a másik eléréséért, (…) megtalálni, majd megtartani azt, akit lelkemből, igaz szívemből szeretek” – mondta. A tiszántúli református püspök végezetül a házasság hetében megfontolásra ajánlotta: „Ahogy az Egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjünk mi, asszonyok és férfiak egymásnak is.”
A nyitó istentisztelet résztvevőit köszöntötte a rendezvénysorozat házaspár arca, Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika, illetve Tóth János, a házasság hetének programjait koordináló Kézfogás Református Lelkigondozói Szolgálat vezető lelkésze.
Tóth János felidézte: Magyarországon közel kilencszázezer 20–39 év közötti fiatal él a szüleivel, többségükben fiúk, akik közül egyre többen a későbbiekben sem szeretnének házasságot kötni. Mind­inkább teret hódít az a vélemény és félelem, hogy a szerelem csalódással jár, a házasság válással fog végződni, éppen ezért a fiatalok nem is törekednek arra, hogy életre szólóan elkötelezzék magukat a társuk mellett.
Ennek a folyamatnak kíván megálljt parancsolni a Kézfogás Református Lelkigondozói Szolgálat, amely a házasság hetének programjait szervezi és koordinálja.
A szervezet célja, hogy megmutassa, a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül – emelte ki a lelkész.
A rendezvénnyel összefüggésben Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója, a házasság hete mozgalom országos koordinátora korábbi nyilatkozatában rámutatott: az első tíz év a mennyiségi növekedés ideje volt, az elkövetkező tíz év pedig a várakozások szerint a minőségi növekedésé lesz. A kutatások szerint a legfőbb válóokok között az első helyen a kapcsolat kiüresedése szerepel, ezért óriási a jelentősége annak, hogy minél korábban elkezdődhessen a családi életre nevelés, és a fiatalok elsajátítsák a kapcsolatok tudatos gondozásához szükséges készségeket.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .