A pap gyógyító szolgálata – lelkipásztori napot tartottak Győrben
Fotó: Győri egyházmegye

 

Délben a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban Veres András püspök együtt mutatott be szentmisét a lelkigyakorlatra érkező lelki­pásztorokkal.
A szentbeszédben Lukácsi Zoltán az aznapi evangélium alapján az ereklyetisztelet helyes formájáról, illetve Jézus „csodatévő” köntöséről elmélkedett. Kiemelte, a pap is megkülönböztető ruhát, reverendát hord, melynek tisztelhetőségét annak kell adnia, aki viseli. Berda József költő sorait idézve rámutatott, még a nem feltétlenül egyházi ember is sok mindent elvár a papi reverenda viselőjétől, nagy tehát a felelősség. Ahogy Jézusból gyógyító erő áradt ki köntösének érintésére, úgy a pap is törekedjen arra, hogy személyiségével, szolgálatával mindig gyógyítson. A szónok figyelmeztette paptestvéreit: el ne „kockázzuk” Jézus fölséges örökségét pillanatnyi anyagi, e világi haszonszerzés céljából. A ruha kinyilvánít és elrejt egyszerre. Ezért a pap öltözzék az értünk a kereszten mezítelenül függő Krisztusba, ő legyen a ruhája és a beszéde, hogy teljes átadással, leplezetlenül odaadhassa magát a rábízottaknak.
A papi lelkinap délután előadással és az aktuális ügyek megbeszélésével folytatódott.