Véget vetnek a „hallgatás kultúrájának”

E folyamat nemrég fontos állomásához érkezett: február 6. és 9. között nemzetközi tanácskozást tartottak Rómában a világ különböző egyházmegyéiből érkezett püspökök és szerzetesrendi elöljárók részvételével az egyházi személyek által elkövetett szexuális gyermekbántalmazások elleni fellépésről és az áldozatok megsegítéséről. A média által többször is határkőként emlegetett szimpóziumnak a Pápai Gergely Egyetem adott otthont. A tanácskozáson az egyházi vezetők, teológusok mellett felszólalt egy brit pszichiáter, Sheila Hollins, és egy egykori áldozat, az ír Marie Collins is. A zárónapon hivatalosan is bemutatták azt az új, müncheni székhelyű nemzetközi gyermekvédelmi központot, melynek létrehozását a Gergely Egyetem Pszichológiai Intézete kezdeményezte. Az intézet vezetőjét, a szimpózium egyik fő szervezőjét, Hans Zollner jezsuita pap pszichológust e-mailben kértük meg, hogy foglalja össze a négynapos konferenciával kapcsolatos gondolatait.

– A szimpózium mottója ez volt: „A gyógyulás és megújulás felé.” XVI. Benedek pápa a tanácskozás résztvevőinek írott üzenetében úgy fogalmazott, hogy az egyháznak „mindenekfelett” az áldozatok gyógyulásával kell foglalkoznia. Mit tehet az egyház az áldozatok védelme és a megújulás érdekében? Miként foglalná össze a találkozó legfontosabb tanulságait és eredményeit?

– Nagyon jelentős lépés volt, hogy az egyház végre felismerte a gyermekbántalmazás jelenségének súlyosságát, és azt, hogy mennyire fontos az áldozatok meghallgatása. A szimpóziumon száztíz püspöki konferencia, illetve harmincöt férfi és női szerzetesrend képviseltette magát egy-egy küldöttel, továbbá jelen voltak római egyetemek rektorai, pszichoterapeuták, kánonjogi és oktatási szakemberek, valamint különböző keresztény felekezetek tagjai. A szentszék egyhangúlag, határozottan támogatta a szimpóziumot: részt vettek rajta a Hittani Kongregáció, a Püspöki Kongregáció, a Népek Evangelizációjának Kongregációja és a Katolikus Nevelés Kongregációja bíboros-prefektusai, továbbá más kongregációk és pápai tanácsok képviselői is. Mindez azért volt lehetséges, mert a tanácskozás egybecsengett a pápa cselekvési szándékával az áldozatok meghallgatását, a tettesek szembesítését és a prevenciós intézkedések igényét illetően.

– A szimpózium utolsó napján nyitották meg hivatalosan a Pápai Gergely Egyetem Pszichológiai Intézetének müncheni székhelyű gyermekvédelmi központját. Mit kell tudni róla, és milyen reményeket fűznek hozzá?

– A többnyelvű internetes gyermekvédelmi központ létrehozásának célja a püspökök, papok és más egyházi elöljárók segítése abban, hogy kidolgozzák a visszaélések kezelésének világszerte érvényes módját – nemcsak az egyházra, hanem a tágabb társadalomra vonatkozóan is. A programot – melyet a müncheni érsekség, az augsburgi és osnabrücki egyházmegye, a müncheni irgalmas nővérek, egy magánszemély és a Pápai Alapítvány is támogat (ami azt jelenti, hogy maga a pápa is a kezdeményezés mögött áll) – kezdetként három évre terveztük. Kísérleti tanulmány ez, amelyben nyolc ország a partnerünk (Németország, Olaszország, Kenya, Ghána, India, Indonézia, Ecuador, Argentína), és amelynek tudományos hátterét az Ulmi Egyetem és a Pápai Gergely Egyetem Pszichológiai Intézetének szakértői biztosítják. A program keretében egy nemzetközi szakemberekből álló, több szakterületet képviselő csapat a szexuális abúzussal foglalkozó, internetalapú, okleveles oktatási és képzési modulokat dolgozott ki egyháziak számára. Ez az anyag bármikor, a világ bármely részén használható, a helyi szükségleteknek megfelelően. Az átfogó cél: egy megelőző és intervenciós program bevezetése a gyermekek védelme érdekében. (A program a következő címen lelhető fel a világhálón: www.elearningchildprotection. com)

– A szimpózium a bátor szembenézés jegyében zajlott. Ennek egyik jele, hogy előadóként meghívtak egy írországi áldozatot is, Marie Collinst, akit ötven évvel ezelőtt, tizenhárom éves korában szexuálisan bántalmazott egy kórházi káplán, és évek óta harcol azért, hogy az egyházi vezetők valóban odafigyeljenek a papok által elkövetett szexuális bűncselekmények áldozataira. Úgy fogalmazott: a tény, hogy meghallgatták ezen a tanácskozáson, fordulópont volt az életében. Mit tesz az egyház a múltbeli és jelenlegi gyermekbántalmazásos esetek szakszerű kivizsgálásáért? Történt előrelépés e téren?

– Marie Collins és a pszichiáter Sheila Hollins tartották az első előadást. Jelenlétük és közös beszédük kulcsfontosságú volt a tanácskozás légköre és alakulása szempontjából. Sheila Hollins az írországi vatikáni vizitáció során mintegy hétszáz áldozatot hallgatott meg. Az ügyek kivizsgálása sok helyen már folyamatban van, a helyi püspöki konferenciák által a Hittani Kongregáció tavaly májusi felszólítására életbe léptetett irányelvek szerint. Azok a püspöki konferenciák, amelyek még nem véglegesítették irányelveiket, 2012 nyaráig kötelesek benyújtani ezeket.

– Charles J. Scicluna máltai prelátus, a Hittani Kongregáció ügyésze, a pedofil ügyekkel szembeni fellépés legfőbb vatikáni illetékese felszólalásában hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a „hallgatás halálos kultúrájának”. Kijelentette, hogy szigorítani kell a számon-kérhetőséget azon püspökök esetében, akik elleplezik az egyháziak által gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseket, hiszen ez a kánonjog szerint büntetendő, csakhogy – mint azt XVI. Benedek is megfogalmazta A világ világossága című interjúkötetben – az 1960-as évek óta nemigen alkalmazták az egyházi büntetőjog előírásait ezekben az esetekben. Született-e olyan döntés a szimpóziumon, amelynek értelmében a jövőben minden egyházi vezető be fogja tartani az egyházi büntetőjog előírásait?

– Monsignor Charles Scicluna újból megerősítette, hogy az egyházi vezetők kötelesek együttműködni a civil hatóságokkal – beleértve azt is, hogy jelenteniük kell minden visszaélésre vonatkozó panaszt a rendőrségnek és az ügyészségnek. Mint mondta, a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés nemcsak egy intézmény belső viselkedési kódexe elleni vétség – legyen az egyházi vagy másfajta intézmény –, hanem bűncselekmény, amely a civil jogra tartozik. Az egyházi szabályok is nagyon világosan fogalmaznak ezzel kapcsolatban: „A kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális abúzus nem csupán kánonjogi vétség, hanem a civil jog által büntetett bűncselekmény. Bár a civil hatóságokkal fenntartott kapcsolatok különbözők az egyes országokban, fontos, hogy az egyházi vezetők együttműködjenek ezekkel a hatóságokkal (…). A szentségi belső fórum iránti elfogultság nélkül, minden esetben kötelező követni a civil jog előírásait arra vonatkozóan, hogy az efféle bűncselekményeket jelenteni kell a kijelölt hatóságoknak. Mi több, ez az együttműködés nemcsak a papok által elkövetett visszaélésekre vonatkozik, hanem azokra az esetekre is, melyek elkövetői az egyházban dolgozó szerzetesek vagy laikusok” (a 2011. május 3-i pápai körlevélből). Scicluna prelátus arra is kitért, hogy nagyon megfontoltan kell kiválasztani a püspököket, és használni kell azokat az eszközöket, amelyeket az Egyházi Törvénykönyv és a hagyomány biztosít a püspökök számon-kérhetőségére vonatkozóan. Úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, ha egy püspök figyelmen kívül hagyja a Vatikán vagy saját püspöki konferenciája abúzusellenes előírásait. Hangsúlyozta, hogy az egyházjog világosan rendelkezik azoknak a püspököknek a büntetéséről, akik gondatlanul vagy vétkesen járnak el kötelezettségeikkel kapcsolatban, csakhogy erélyesebben kellene alkalmazni a vonatkozó jogszabályt. (Az Egyházi Törvénykönyv 128. kánonjára hivatkozott, amely kimondja: „Aki jogcselekménnyel, sőt bármely más vétkes szándékkal vagy gondatlanul végrehajtott cselekménnyel másnak törvénytelenül kárt okoz, köteles az okozott kárt megtéríteni.”) A vatikáni ügyész arra is kitért, hogy amikor a kánonjog a klerikusok ellen kiszabható konkrét büntetésekről ír, ez a papok és diakónusok mellett a püspökökre is vonatkozik – csakhogy ezt a tényt olykor figyelmen kívül hagyják.

– Ez a szimpózium mind ez idáig a legnagyobb és legszembetűnőbb lépés a katolikus egyház részéről a gyermekbántalmazás felszámolása felé, a nemzetközi médiában ezért nevezhették többször is határkőnek. Ugyanakkor az egyházban többen vannak – mint például Ön vagy Stephen Rosetti amerikai pap pszichológus –, akik a múltban is sok erőfeszítést tettek a maguk szintjén e bűntények megszüntetése, megelőzése érdekében. Mit gondol, e tanácskozás hatására felgyorsul ez a folyamat?

– A szimpózium fórumot biztosított arra, hogy valamennyi földrész több mint százhúsz országának püspökei és egyházi elöljárói megoszthassák egymással a szexuális bántalmazások áldozataival, elkövetőivel és a megelőzéssel kapcsolatos tapasztalataikat. A katolikus egyház egyetemes intézmény, és sok helyen már létezik jó gyakorlat, amely megosztható, bár a kulturális és civil jogi környezet országról országra meglehetősen különböző. Sok afrikai és ázsiai ország képviselői elmondták, hogy most először döbbentek rá az egyházon belüli gyermekbántalmazás katasztrófájának léptékére és súlyosságára. Reméljük, a tanácskozás ösztönözni fogja a visszaélésekre vonatkozó helyi irányelvek bevezetését, a megelőző intézkedéseket és a felelősségvállalást is a múlt bűneiért.
Szigeti-Cseke Zsuzsa
Szigeti László

„Fontos, hogy először az áldozatról gondoskodjunk, és mindent megtegyünk, hogy segítően és gyógyítóan álljunk mellette; másodszor pedig, hogy a papságra jelöltek helyes kiválasztásával megelőzzük ezeket a tetteket annyira, amennyire ez lehetséges; és harmadszor, hogy a tetteseket megbüntessük, és minden lehetőséget kizárjunk, amikor megismételhetnék e tetteiket. Hogy ezek után mennyire kell nyilvánossá tenni az ügyeket, az úgy hiszem, olyan kérdés, amelyre a válasz – a közvélemény hozzáállását is szem előtt tartva – más és más lehet. Az azonban soha nem történhet meg, hogy az ember eloson, és úgy tesz, mintha semmit sem látott volna, és engedi, hogy a tettesek mindent folytassanak. Szükséges ezért az egyház ébersége, annak megbüntetése, aki elbukott, és mindenekelőtt a gyermekekkel való kapcsolatteremtése lehetőségének kizárása. Legelöl tehát, mint mondtuk, az áldozatok iránti szeretet áll, a fáradozás, hogy minden jót megtegyünk, amely által segíthetünk nekik az átéltek feldolgozásában.”

(Részlet a XVI. Benedek pápával készült, A világ világossága című interjúkötetből)