Véges Földön élünk még…

A természeti környezet károsodása ugyanakkor egyes területeken már olyan mértéket öltött, hogy kifejezetten akadályozza a gazdasági fejlődést, a különféle környezeti ártalmak pedig embermilliók egészségét veszélyeztetik. A természeti erőforrások kimerülése, a túlnépesedés, a világot megosztó hatalmi ellentétek és háborúk, a fokozódó mértékű éhínség és a gazdasági válságok is szorosan összefüggenek az egyre mélyülő ökológiai válsággal. Miközben a világ népességének egyötöde korábban soha nem tapasztalt anyagi jólétet élvez, legalább másik ötödrész még mindig a teljes szegénység körülményei között tengődik. A legjobban kereső húsz százaléknak több mint hatvanszor akkora a jövedelme, mint a legszegényebb húsz százaléknak. Ez a szakadék kétszeresére nőtt az elmúlt harminc év során. A szegénység ma a globális környezeti problémák egyik fő okozója. A gazdag országok történelmileg példátlan mértékben hasznosítják az erőforrásokat. Az emberiség évi összjövedelmének körülbelül 85 százalékát a lakosság 23 százaléka fogyasztja el, a termelt energia több mint felét a lakosság 15 százaléka használja fel. 1,2 milliárd embernek nincs biztonságos ivóvize, minden harmadik gyermek alultáplált. A kilencvenes években a világ népességének ökológiai lábnyoma egyharmadával nagyobb volt, mint a Föld biológiailag termékeny kapacitása. Az 1970-es évekig az emberiség a Föld globális megújuló kapacitásán belül élt. Azóta viszont átléptünk egy nagyon fontos határt, s ennek következménye a Föld természeti tőkéjének fokozatos kimerülése. Napjainkban egy átlagos ipari országbeli fogyasztónak az ökológiai lábnyoma mintegy négyszerese a kisebb jövedelmű országokban élő átlagfogyasztóénak. Ha a Földön mindenki úgy élne, mint egy átlag amerikai, legalább három-négy ilyen bolygóra lenne szükségünk! A fenntarthatóság egyik lényeges eleme a szegény országok adósságválságának megoldása, a szegénység más módon való kezelése, a valódi okok megszüntetése. A gazdagok és a szegények jövője egyaránt a szegénység enyhítésétől függ!

Új fejlődési mintára, szemléletre van szükség

A rendszerváltozáskor sokan – az ökoszociális piacgazdaságra, mely értelmezésünk szerint a következők teljesülését jelenti:

– a természeti ökoszisztémák, természetes tájak strukturálisan és funkcionálisan sértetlenek maradnak;
– az alapvető emberi szükségletek mindenki számára kielégíttetnek, és az összes emberi jog érvényesül;
– igazságos az erőforrások elosztása a társadalom különböző státusú csoportjai, valamint a jelen és a jövő generációk között.abban bíztunk, hogy talán nem törvényszerű a nyugati fogyasztói társadalmakra jellemző pazarló életmód és életfelfogás.

A magyar gazdaság jelenlegi formájában ökológiailag érzéketlen és sok téren antiszociális. A lakossági fogyasztás nőtt. A végbement gazdasági növekedés mellett az egyenlőtlenségek is növekedtek. A társadalom túlnyomó többsége továbbra is a megélhetésért vagy az anyagi biztonságért küzd. A gazdasági szereplőkre jellemző a rövid távú profitszerzés előtérbe helyezése vagy a nemtörődömség. Bár a lakosság ma jóval több ismerettel rendelkezik a környezeti problémákról, mint korábban, ez kevéssé tükröződik életmódjában, viselkedésében.

A kormányzati politikában a környezetvédelem egyre inkább háttérbe szorult, és a nemzetközi kötelezettségek teljesítésére korlátozódott. A problémákat a lakosság gyenge környezeti tudatossága mellett tovább mélyíti a civilszervezetek gyengesége, erőforrásaik szűkössége. A környezeti értékek hatékony megőrzése csak akkor lehetséges Magyarországon, ha olyan környezetkímélő fogyasztás és termelés alakul ki, amely egyúttal anyag- és energiatakarékos, és a jövő generációk érdekeit is figyelembe veszi az erőforrások hasznosításánál. A kilencvenes évek közepén a neoliberális közgazdászok elkezdték használni a fenntartható növekedés gondolati szörnyszüleményét, mely azóta masszívan beleivódott a gazdasági szakmai köztudatba. Túl a tárgyi lehetetlenségen, csapást mérve a fenntartható fejlődés fogalmára, azt kiüresedett frázissá degradálták, a fogyasztói mítoszt szolgálva. Holott növekedés és fejlődés két különböző fogalom. A gazdasági növekedés alapjában véve mennyiségi jellegű, a teljes vagy az egy főre jutó bruttó nemzeti termék növekedésével mérve. A fejlődés viszont minőségi jellegű: egyszerre szolgálja a lakosság egészségi állapotának javulását, a környezeti mutatókban kifejeződő értéknövekedést, azaz a jóllétet.

Józan ésszel is belátható, hogy véges világunkban, a Föld véges, nem növekvő és anyagilag zárt ökoszisztémájában a végtelen növekedés lehetetlen. Kenneth Bouéding rendszerteoretikus írja, hogy aki véges világban növekedésről beszél, az vagy őrült vagy közgazdász. Az emberi társadalom az ökoszféra alrendszere. Az emberiség függ a természettől, nem fordítva. Napjainkban nyilvánvalónak látszik, hogy az ökológiai válságból való kilábalás elsődleges feltétele a környezethez való viszonyunk gyökeres átalakítása. Olyan életet és fejlődési utakat kell követnünk, amelyek tisztelik a természet adta korlátokat. A fenntartható társadalom elemi etikai feltételei: minden személy tisztelete, a tolerancia és a felelősségvállalás érvényesítése, valamint az igazságosság megvalósítása. Életünk nem attól lesz gazdagabb, amit birtokolunk, hanem attól, amivé szellemiekben, lelkiekben válunk. Az őskori ember félt a természettől, az ókori és középkori tisztelte, az újkor embere kizsákmányolja, sőt, önteltségében odáig jutott, hogy végképp le akarja győzni. A helyes elv szerint az ember a természet része, elismeri annak nagyságát és fenségességét, jóindulatú a természeti létezőkkel, beleértve önmagát, és szereti embertársait is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..