Ha kicsit is tervezel, sokkal jobban jársz, mintha „ahogy esik, úgy puffan” alapon tengetnéd e meleg napokat. – Így kezdi az egyik internetes oldal, amely a nyári gyermek- és ifjúsági táborok kínálatából nyújt áttekintést.
A szünidő beköszöntével nincsenek könnyű helyzetben a szülők. Az addigi megszokott napirend: „reggel elvinni a gyereke(ke)t az iskolába, délután értük menni”, vagy már egyedül hazamehetnek, kulcs a nyakban, „az étel a hűtőben, melegítsd meg” – egyszeriben véget ér, s ott a nagy kérdés: hogyan lesz másnap reggel?
A mai viszonyok mellett aligha engedhet meg magának a szülő bármiféle „lazaságot”, s az olyan munkahelyek is ritkák, ahová – jobb híján – magával viheti a felügyelet nélkül maradt gyermeket. A régi nagycsalád sem működik – „majd a nagyszülők vagy a közelben lakó rokonok felügyelnek a kicsikre”. Ha találkozunk is ilyennel, aligha tekinthető általánosnak. Mit lehet tenni? S akkor felcsillan a „bűvös” szó: tábor.
A tanév végeztével táborba vonul a magyar fiatalság. Végigböngészve a különféle felhívásokat, kínálatokat, legalábbis ez az érzésünk. A gyerek nemcsak jó helyen van, hanem színes programokról is gondoskodnak – a szülő nyugodtan dolgozhat reggeltől estig, mert bizony a táborok költségeit elő is kell teremteni. Táborok – írtam, mert előfordul, a gyermek egyikből a másikba vándorol a szünidő nagy részén. Csakhogy… Csakhogy mindenki megengedheti-e ezt? A választ inkább nyár végén adhatjuk meg, ha majd tapasztaljuk, mennyi csellengő gyerekkel találkoztunk. A felkészülésből annyi bizonyos, igyekezetnek nem vagyunk híján a pedagógusok, az önkormányzatok és az egyház részéről sem, hogy a nyár ne csak gondot, hanem éppen ellenkezőleg, örömet szerezzen felnőttnek és gyermeknek egyaránt.
Az egyik internetes honlap másfél évtizede mutatja be a hazai kínálat egy részét, mintegy félezer tábort, napközit vagy egyéb nyári foglalkozást, kétszáz témakörben. Korunk szelleme hangzik ki a következő megállapításból: „Ez is egy piac, amelyben azok érnek el sikert, akik nemcsak arra hajtanak, hogy beszedjék a pénzt, aztán lesz, ami lesz. Igenis szükség van a szervezők részéről elhivatottságra, lelkesedésre is.”
A pénzügyi és gazdasági válság idején nem mindegy, mekkora összegért tudhatja jó helyen gyermekét a szülő. Az idei tájékozódásból az derül ki, 15-18 ezer forintnál kezdődnek az egyhetes táborok. Középkategóriásokat 25-30 ezer forintért kínálnak. Ennél magasabb összeget igényel, ha vitorlázás, lovaglás, nyelvi foglalkozás is szerepel a programban. A külföldi utak 150 ezer forint körül kezdődnek, s a határ a csillagos ég, a kínálatban akár egymilliós gyermektábor is található.
De maradjunk a földön, hiszen sokan vannak – sajnos egyre többen -, akik egy esztendő alatt tesznek szert munkával akkora jövedelemre, amennyit esetleg valaki egy-két hétre kifizet gyermekéért.
Az általános táborok mellett tematikus és szaktáborok sorát kínálják: nyelvtanulás, különféle művészeti ágak, tánc, irodalom, képzőművészet, madártábor, nomád indián tábor, kalandtábor, tanyasi környezet – mennyi szín, mennyi izgalom. S nemcsak a Balaton vonzó. Egyre inkább felfedezik az ország egyéb tájainak szépségeit.
Az önkormányzatok szinte mindenütt feladatuknak tartják – kötelességüknek érzik – a nyári foglalkoztatást. Ez sokszor a helyben, általában az iskolában szervezett napközis tábort jelenti. A péceli önkormányzat például így kínálja a lehetőséget a Szemere Pál Általános Iskolában: „A tábor életének a rendjét úgy szervezzük, hogy az állandóság és a változatosság egyaránt érvényesüljön.” Minden csütörtökön lesz egész napos kirándulás, pénteken közlekedési játékok, baleset-megelőzési ismeretek oktatása, s a hét minden napján sport. A változatosságot a kézműves foglalkozások jelentik. „Mindannyian, akik a táborban dolgozunk, azon leszünk, hogy a gyerekek és a szülők egyaránt elégedettek legyenek, és örömmel gondoljanak vissza arra az időre, amit itt töltöttek a Szemere fái alatt.”
Az újpesti napközis tábor idei jelszava: Játszd újra! A program lehetőséget ad arra, hogy a különböző életkorú és érdeklődésű táborozók megismerjék és gyakorolják az egykor közkedvelt, már-már elfeledett játékokat.
Szerencs városa az úszni tudó és úszni nem tudó, általános iskolás korú gyerekeket várja a helyi tanuszoda ötnapos turnusain. Székesfehérvárott A Bregyó Közi Napközis Tábor szervezői hangsúlyozzák: ugyanannyiba kerül a gyerekeknek, mint az iskolai napközis ellátás. Többgyermekes, illetve szociálisan rászoruló családok kedvezményt vehetnek igénybe.
Mi a SZÖSZ? Erre a kérdésre a váci egyházmegyében találhatnak választ az érdeklődők, ugyanis a régiós ifjúsági táborokban erről elmélkednek a fiatalok – sok mozgás, kirándulás, jókedv mellett. Szent Ferenc életpéldáján keresztül megtanulják, hogyan lehet szabadon (SZ) gyakorolni az engedelmességet, örömmel (Ö) a szegénységet és szeretettel (SZ) a tisztaságot, hiszen nemcsak szerzetesi erények ezek, hanem minden keresztény ember hivatása.
A pécsi egyházmegye olyan táborhelyeket tart fenn, ahová a nyár folyamán a ministránsok, de minden más érdeklődő fiatal is eljuthat. A fiúk a vadregényes Püspökszentlászlón, a lányok az ugyancsak a Mecsek szépségvonzásában található Mánfán élvezhetik a jó levegőt és számos programot, miközben szinte észrevétlenül erősödik bennük annak tudata: jó keresztényként élni.
Szigetváron az egyházközség a következő módon járul hozzá a táborok támogatásához: a ferences lelkületű plébános az elmúlt év folyamán hitoktatásért kapott fizetését összegyűjtötte, s ezt most egyben adja oda a fiatalok nyaralására. Külön perselyt is elhelyeztek a templomban, s annak hozadéka is arra szolgál, hogy családi anyagi nehézségek miatt senkinek ne kelljen távol maradnia. S ez nagyon fontos szempont. Az egyházi táborok – de ez az önkormányzatiakra is jellemző – érzékenyek a felebaráti szeretet, más kifejezéssel a szociális igazságosság szempontjára. Az egyik budapesti katolikus iskola tizenhat tábort hirdetett a nyárra, ehhez a helyi önkormányzattól kaptak támogatást, pályáztak a Hitoktatási Felügyelőségnél, és saját alapítványuk is hozzásegít ahhoz, egyetlen gyermeket se tartson távol a szülők szerényebb anyagi helyzete.
Ugyancsak hasonlóról számoltak be Győrben: napközi tábort szervez az egyik plébánia (s nyilván még számos szerte az országban), ennek költsége 2000 forint. A várostól 400 000 forintot nyertek pályázat útján, a gyerekekkel elutaznak Sopronba, Zircre, Szombathelyre, s ha még hiányzik valamennyi a kasszából, azt az egyházközség egészíti ki. Mint elmondták: sok szülő – aki megteheti – többet fizet, s így senkinek nem kell lemaradnia.
Egy másik helyen a szülőktől csupán a strand- és múzeumi belépők összegét kérik, az ebédet – mint a vállalkozó kedvű plébános elmondta – „majd csak megoldjuk valahogy, ha másként nem, én állok be a konyhába…”
Abonyban az önkormányzat nem járul (nem tud?) hozzá az egyházközségi táborozáshoz. Ennek ellenére a kővágószőlősi plébánián töltenek egy hetet a hittanosok és a ministránsok. A szállásért nem kell fizetniük. S helyi tábort is terveznek, egyházmegyei segítséggel.
Hittan- és cserkésztáborok, üresen álló plébániákon, közösségi házakban, sátorozva – mennyi lehetőség. A váci egyházmegye püspöke hirdette meg: segítsék egymást a családok. Példák sora mutatja, odaadják a nyaraló kulcsát, „mi akkor nem leszünk lent”, s máris indulhat a kacagó gyerekcsapat.
Lám, milyen egyszerű, ha embertől emberig, lélektől lélekig élünk. Gyerekboldogságossá, napsütésessé válhat a nyár, ha odakint olykor esik is az eső.
