A történelemből tanulnunk kell

Június 25-én, csütörtökön délután öt órakor nyitja meg a Katona István Ház épületében Juliusz Janusz apostoli nuncius az érseki kincstár kiállítását, amely az elmúlt évtizedek eseményeire, világára tekint vissza. Az egyházmegye gyűjteményéből láthatók lesznek a tárlaton a száz évvel ezelőtti kalocsai templomásatás képei, de bemutatják a kommunizmus idejéből való fotóik válogatását is, akárcsak azokat a lehallgatókészülékeket, amelyeket az érsekségen szereltek fel az állambiztonság szakemberei. Délután hat órakor a nuncius ünnepi szentmisét mutat be a székesegyházban, ekkor emlékeznek meg Dankó László kalocsai érsek halálának tizedik évfordulójáról is.
Ugyanezen a napon az épp csak mögöttünk hagyott XX. század történetének tudományos kutatásába is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők: délután három órakor kezdődik az a konferencia, amelyen Egy évszázad fordulópontjai – a változások évszázada a kalocsai főegyházmegyében címmel az érseki levéltér vezetője, Lakatos Andor tart előadást; Tóth Tamás, a szegedi Gál Ferenc-főiskola docense Ijjas (Ikotity) József bácskai érseki biztosi tevékenységéről, illetve a bunyevác identitás kereséséről szól; Grősz József érsek 1951-es letartóztatásáról és peréről Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese, a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1949 és 1965 közötti konferenciáiról Balogh Margit, az MTA Társadalomkutató Központjának igazgatója, a békepapi mozgalom 1956 előtti és utáni működéséről pedig Kálmán Peregrin, a Magyar Ferences Levéltár vezetője beszél majd.

Az említett kiállítás része Bábel Balázs érseki szolgálatának bemutatása is, hiszen a főpap idén épp tíz esztendeje vezeti a főegyházmegyét. „Mozgalmas időszak volt – mondja. – Sok minden történt, de az első idők lendületét a külső körülmények eléggé megnehezítették.” Erre példa, hogy az utóbbi időben a különböző felújításokra már nem kaptak pályázati támogatást. „Az egész közhangulat a Szent Pál-i időket idézi, amelyekről az apostol ezt írja: »kívül harcok vannak, belül félelem«; de a reményt sosem adtam föl. Hálát adok Istennek, hogy több mint harminc papot tudtam szentelni az elmúlt évtizedben, s az egyházmegye ez idő alatt is élt, és végezték munkájukat az egyházi szolgálatban lévők.”

A XX. század sötét és hatalmas árnyékokat is vető történetére, annak kutatására, feltárására utalva a főpásztor azt mondja: „A történelemből tanulni kell, föl kell tárni, hiszen Jézus mondta: az igazság szabaddá tesz benneteket. Ez is a célja a százéves visszatekintésnek, hogy megmutassuk: egyházunk – minden megnehezített körülmény ellenére – akkor is életben maradt.”Személyes sorsát is felidézve vallja Bábel Balázs a közelmúlt rendkívül összetett témájáról, amelyről a Távlatok című jezsuita folyóirat legújabb számában bővebben is kifejti gondolatait: „Kispap koromtól egészen 1989-ig a BM által megfigyelt személy voltam, mi több, ezen időszak szenvedő alanya, ezt dokumentálni is tudom. Mégsem magamnak tulajdonítom elsősorban, hogy meg tudtam maradni egyházhűségben, hanem a Szentlélek Úristennek, aki bátorságot és okosságot adott egy-egy nehéz helyzetben.” Az érsek nehezményezi, hogy „még most sem a rendszer mozgatóit, hanem inkább az áldozatokat kérik számon. Elmaradt a kommunizmus nürnbergi pere. (…) Nemcsak az egyházon kell számon kérni gyenge tagjait, hanem minden közvéleményt formáló testületet meg kellene vizsgálni. (…) A rendszerváltáskor meghirdetett nagytakarítás elmaradt. Ugyanígy elmaradt egy nyilvános bocsánatkérés akkor az egyházban, amit azóta is hiányolok. Püspökké szentelésemkor elmondottam, hogy Mindszenty bíboros temetésekor történelmi esélyt szalasztottunk el, mert akkor kellett volna bocsánatot kérnünk Istentől, embertől, hogy sokan közülünk nem voltak olyan bátrak, mint a vértanú bíboros, de bánjuk bűneinket, és most újrakezdünk. 2000-ben, az egyházmegyei zsinat lezárásakor az ünnepélyes záró szentmisén a bocsánatkérést a magam és egyházam nevében megtettem, és ez belekerült az egyházmegyei zsinatról szóló könyv dokumentumába.”

Június 26-án folytatódik az egyházmegyei misszió programja: 19 órai kezdettel a székesegyházban egyházzenei koncert lesz. Szombaton, 27-én 10 órakor ugyanitt három papot és egy diakónust szentel az érsek. A Szent Pál-évet Kiskunhalason zárják, 28-án 10 órakor, az alsóvárosi templomban: az ünnepi szentmisét a Magyar Katolikus Rádió közvetíti. Szintén az egyházmegyei misszió idején – június 25. és 27. között – kerül sor hagyományosan a kecskeméti piaristáknál, Pál apostol az ókori kereszténységben címmel a Magyar Patrisztikai Társaság 9. nemzetközi kongresszusára, amelyen a külföldi és hazai előadók mellett Bábel Balázs érsek is részt vesz.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .