Húsz éve történt

E változások arra indították püspökeinket, hogy 1989. július 4-én fontos nyilatkozatot tegyenek, melyben az elmúlt évtizedeket lezárva a jövő útjait keressék, jelezzék. Bár a nyilatkozat terjedelménél és mondanivalójánál fogva sem tekinthető elemző és alapos programadó dokumentumnak, mégis – hosszú idő után – a főpásztorok első szabad megnyilatkozása volt.

A nyilatkozat első része röviden összefoglalta a kommunista rendszer és egyházüldözés főbb jellemzőit. „Mindezek a tények félelemmel, olykor indokolatlanul nagy félelemmel töltötték el az egyházi vezetőket és híveket. Ezért külön tisztelettel tekintünk azokra, akik állhatatosak maradtak és szenvedést vállaltak. Köszönettel tartozunk azoknak a papoknak, akik nagy kockázatot vállalva minden nehézség ellenére teljesítették küldetésüket. Köszönet azoknak a szerzeteseknek, akik szétszórtságban és zaklatások között is hűségesek maradtak hivatásukhoz. Köszönet a szülőknek, akik hátrányos megkülönböztetés árán is gondoskodtak gyermekeik vallásos neveléséről.”
Azt is megállapították, hogy a múlt tárgyilagos feltárása igen fontos tennivaló.

Az előttünk álló feladatok között kiemelkedő hangsúllyal nevezték meg: „A hívek feladata, hogy részt vegyenek a társadalmi élet alakításában, és tanúsítsák a kereszténység társadalomformáló erejét. Legyen irányítójuk az őszinte párbeszéd gyakorlata, amelyre a fejlődés szempontjából nélkülözhetetlen szükség van.” Ma is érvényes figyelmeztetés, hogy a magunk módján, legalább felelős szavazópolgárként vegyünk részt a politikai életben.
Ugyancsak ma is érvényes figyelmeztetés: „Az elmúlt évtizedekben felnőtt egy nemzedék, amely alig talált kapcsolatot a valláshoz. Egyházunk szeretettel és megértéssel várja őket is, és kész a segítségre, hogy mindenki eljuthasson a hithez. Kérjük a szülőket, hogy egyik lényeges kötelességüknek tekintsék gyermekeik vallásos nevelését.”
A húsz év előtti nyilatkozat legyen lelkiismeret-vizsgálatunk segítője: hogyan is áll ma a vallásos nevelés, a hitoktatás ügye hazánkban?