Vajda Attila

A 2005-ös vb ugyan nem hozott sikert neki, egy évvel később azonban újra bronzérmet akaszthattak a nyakába. Miért volt ez akkora tett? Egy szerencsétlen sérülés miatt még az sem volt biztos, hogy a szegedi fiú elindulhat a világbajnokságon, ráadásul hazai közönség előtt végzett a harmadik helyen.
Az újabb áttörést a 2007-es vb aranya hozta meg számára. Duisburgban, a hatalmas német tábor előtt aratott fantasztikus győzelmet. Meggyőző fölénnyel végzett az élen, ez pedig meghatározta olimpiai felkészülését is: nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi sajtó is egyértelmű esélyesként könyvelte el Attilát. A felkészülés hajrájában, edzés közben elhunyt példaképe, Kolonics György. A még mindig csak huszonöt éves Vajda megküzdött mindkét teherrel, és lenyűgöző győzelmet aratott a pekingi vizeken. Elsőségét – rögtön a célba érkezést követően – eltávozott társának köszönte meg, és neki ajánlotta.

2009-ben érem nélkül, rá egy évre ezüsttel jött haza a vb-ről, tavaly viszont arannyal örvendeztette meg a nagyszámú szegedi publikumot. Eredményei és hozzáállása alapján hiszünk abban, hogy Londonban is hasonlóan szép eredményre számíthatunk tőle. A honlapján lévő mottója is erről árulkodik: „Merjetek nagyot álmodni! Higgyétek el, én is szeretek lustálkodni, de ez azért fontos, mert az embernek így újra lesz mit legyőznie!”

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.