„Gyere fürödni”

A képeslapok története a XIX. század első feléig nyúlik vissza. Kezdetben még csak a vagyonosabbak küldtek egymásnak míves, rajzos-képes köszöntőt. A mindenki számára elérhető változat 1843-ban jelent meg Angliában, Sir Henry Cole múzeumigazgató ötlete volt. A képeslap feltalálójának azonban August Schwarz oldenburgi kereskedőt tarják, aki 1870-ben egy német levelezőlapra egy tüzér képét nyomtatta. A fotó- és nyomdatechnika fejlődésének köszönhetően később egyre több és szebb lap jelent meg városképekkel, híres színészek, írók portréjával. A Magyar Posta 1896-ban adta ki harminckét lapból álló, fametszeteket és litográfiákat tartalmazó millenniumi sorozatát, majd 1900-ban Budapesten rendezték meg az I. Nemzetközi Képes Levelezőlap Kiállítást.

A régi képeslapok között kutakodva igen érdekes darabokra lelhetünk. A mai szemlélő igen mókásnak ítélheti az 1910-es évekbeli Balatoni élet. Fürdőzők feliratú lapot, különösen, ha a ceruzás „gyere fürödni” felszólítást is elolvassa. Bizony annak idején szinte állig begombolt ruhában merészkedtek a tóba a hölgyek és az urak, s tán még a kalap is az illendő vízi toaletthez tartozott… Az MMS-ek, e-cardok korában kissé talán korszerűtlen, de bizonyos, hogy a képeslapot egy évszázad múlva is kézbe vehetjük…

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.