A felvilágosodás egyik meghatározó bölcselője úgy gondolta, hogy a jövő házai átlátszóak lesznek. Nemcsak függönyökre nem lesz szükség, de falakra sem. Mégpedig azért nem, mert az „egyenlők társadalmában” senkinek nem lesz titkolnivalója. Ma már jól tudjuk, hogy az építőipar maradt a hagyományos megoldások mellett, mivel az átlagember nem szereti, ha idegenek vizslatják, mit csinál otthon. A virtuális világ már más lapra tartozik. A közösségi oldalakon életünk minden kis részletét megosztjuk másokkal – sokszor válogatás nélkül –, nem is figyelve arra, hogy kire tartozik, és kire nem. James Ponsoldt DVD-n most megjelent filmje, A kör szereplői is ezzel a dilemmával szembesülnek: vajon meddig terjed a magánszféra, és milyen haszna vagy kára lehet annak, ha a polgárok beengedik otthonukba a nyilvánosságot?
Az ambiciózus Mae (Emma Watson) bekerül a The Circle (A kör) nevű céghez. Ez a vállalat működteti a közösségi médiát, szolgáltatja a hozzáférést a hálózathoz, és biztosítja a megfelelő operációs rendszert – vagyis a teljes virtuális világon rajta tartja a kezét. A cég legújabb fejlesztése egy apró, bárhova elhelyezhető kamera, melynek képe azonnal felkerül az internetre. Bailey (Tom Hanks) és Stenton (Patton Oswalt), a cég vezetői azért tartják fontos lépésnek ennek elterjesztését, mert így minden láthatóvá válik: egyrészt a hatalom nem rejtheti el a disznóságait, másrészt rövid időn belül mindenkit meg lehet találni. Ez utóbbi a rejtőzködő bűnözők felkutatásánál és az életveszélybe került polgárok megmentésénél lehet létfontosságú.
Mae nagyon szeretne hinni abban, hogy a vállalat tevékenysége áldás az emberiség számára. És bár úgy érzi, gyerekkori barátja haláláért ő is felelős – egy bemutatója során a túl kíváncsi felhasználók által üldözött Mercer (Ellar Coltrane) autójával lezuhant egy hídról –, végül enged Bailey és Stenton rábeszélésének. Miután ő maga is a kis kameráknak köszönhetően menekül meg egy csónakbalesetből, vállalja, hogy teljesen átlátszóvá válik, azaz egy-két intim cselekvéstől eltekintve minden percét megosztja a közösségi média felületén.
James Ponsoldt mozija finoman szólva sem tartozik a filmművészet remekei közé. Átlagos rendezői és színészi teljesítmény jellemzi. Azért érdemes mégis megemlékezni róla, mert a filmben felvetett kérdések rendkívül időszerűek. A virtuális világ kihívásaival szinte mindenki találkozik, ám a tizenévesek messze a legérintettebbek. Ugyanakkor ők már el-elgondolkodnak vagy gondolkodhatnak ennek ellentmondásain is. A kör igazából nekik szól. Alkalmas lehet arra, hogy egy filmklubon, osztályfőnöki- vagy – horribile dictu – hittanórán beszélgessenek róla.
„A kör” vezetése minden intézkedéséről azt állítja, hogy azok nemcsak a felhasználók, de végső soron az egész emberiség életét jobbá teszik. Munkatársait mindenben támogatja – amíg a cég érdekeit képviselik és szabadidejüket is a vállalat által ellenőrizhető módon töltik –, és segít a betegeken – de csak amennyiben a cég számára ez haszonnal kecsegtet. Nem erőltetett a felvetés, hogy a világjobbító szándék mögött ebben az esetben is felfedezhetjük az Antikrisztus vonásait.
A kamasz korosztály által fontosnak tartott tulajdonságok között ott szerepel a nyíltság, az őszinteség és a közvetlenség is. Az pedig, akinek nincs takargatni valója, miért ne mutathatna meg magából mindent, miért ne oszthatná meg teljes valóját másokkal? Mae is úgy gondolkodik, mint a kortársai: senki ne gubózzon magába, senki ne vonja ki magát a közösség ügyeiből. Ezért javasolja, hogy a választásokat a cég segítségével bonyolítsák le, mégpedig úgy, hogy mindenkinek kötelező legyen rácsatlakozni a rendszerre. És a teljes nyitottság azt is magában foglalja, hogy a személyes terünkből sem zárunk ki másokat, legyen az akár fizikai, mint a lakásunk, akár virtuális, mint az e-mailjeink.
Milyen megoldást kínálnak e dilemmákra a film készítői? „A kör” ötletgazdája (John Boyega) feltárja Mae előtt a cég működésének hátterét. Kiderül, hogy a vállalat vezetőinek eszük ágában sincs megtenni mindazt, amit másoktól elvárnak. Ezért Mae Ty segítségével hozzáférhetővé teszi a levelezésüket, a cég könyvelési adatait és belső titkait. Így válik teljesen átlátszóvá maga „A kör”. A fiatalok nagy lelkesedéssel fogadják az ötletet, és Mae által feltüzelve egy nyílt, titkoktól mentes társadalom kialakítása felé indulnak…
Mint látjuk, a film befejezése a totális nyitottság felé mutat. Bár sokszor tapasztaljuk mi magunk is, hogy a személyes adatok, képek, videók korlátlan megosztása milyen veszélyeket rejt, a film készítői ennek kiterjesztését tartják megoldásnak. A magánszféra feloldódása az egyén szempontjából igencsak kifogásolható, ám a hatalom birtokosainak és a dúsgazdag üzletembereknek a titkai között szívesen kutakodnánk. Már csak azért is, mert biztos, hogy van rejtegetni valójuk. Ismerve a WikiLeaks tevékenységét, azért ez sem tűnik ennyire egyszerűnek.
A XX., XXI. század eseményei arra tanítanak – ha tanít egyáltalán bármire is a történelem –, hogy a népek és emberek közötti falakat le kell bontani. Ám ez nem azt jelenti, hogy a helyükre üvegfalakat kellene felhúzni.
