„Áldjad, lelkem, az Urat!”

Fotó: Hegedüs György

 

Régóta bűvöli közönségét istenes versekkel és jeles magyar költők életművéből szerkesztett műsoraival a Lázár Balázs–Tallián Mariann színészházaspár. A ferencvárosi Pinceszínház és a Ferencvárosi Úrhölgyek Polgári Egyesülete szervezésében ezúttal a reformáció 500. évfordulója alkalmából a budapesti Kálvin téri református templomban „Áldjad, lelkem, az Urat!” című zenés-verses irodalmi összeállítással mutatkoznak be az ünnep előestéjén, október 30-án, 17 órakor.
A Lázár–Tallián házaspár színházi munkái mellett hét éve versszínházi esteket hoz létre. Küldetésüknek tekintik, hogy hagyományt őrizve, de állandóan új kifejezési formákat keresve, a társművészetek bevonásával, színházi eszközökkel népszerűsítsék a magyar költészet klasszikus és kortárs kincsestárát, s e rendhagyó, versszínházi formán keresztül megszólítsák a legszélesebb közönséget. Ezúttal az 1998-ban alakult, már nemcsak a hazai színpadokon, hanem Londonban is ismert Excanto régizene-együttes közreműködésével lépnek fel.
Lázár Balázstól megtudtuk: a belépődíj nélküli ünnepi előadás a magyar protestáns szerzők költeményeiből válogat időrendi sorrendben a XVI. századtól a XX. századig, melyhez a négyfős zenekar különleges atmoszférát teremt a tárgyhoz és a versek hangulatához illő magyar zeneművekkel Tinódi Lantos Sebestyéntől eredeti rokokó magyar tánczenéken át Bartók Béláig, valamint olyan protestáns mesterek szerzeményeivel, mint Martinus Agricola vagy Johann Sebastian Bach. A hetvenperces esten elhangzanak többek között Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Reményik Sándor, Csanádi Imre, Szabó Lőrinc, Áprily Lajos és Weöres Sándor versei.

Lőrincz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .