Ünnepélyes fogadalomtétel a jezsuiták Szent Ignác-napi miséjén
Fotó: Orbán Gellért

 

„Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk ki a mennyben” – hallhattuk az ünnepi szentmise könyörgésében. Amint a szertartás kezdetén Vízi Elemér SJ tartományfőnök rámutatott: Szent Ignác engedte, hogy Isten vezesse őt, és ebből a ráhagyatkozásból született meg mindaz, aminek köszönhetően a Jézus Társasága évszázadok óta Isten dicsőségére szolgál. Ignác olyan utat kínál – tette hozzá –, amely elvezet a szabadságra, hogy Isten szeretetét tisztán tudjuk elfogadni és kibontakoztatni magunkban. „Azzal, hogy Patsch Ferenc rendtársunk e szertartás keretében leteszi ünnepélyes fogadalmát, és teljesen odaadja életét Istennek, mintegy választ ad arra a szeretetre, amit Istentől kapott a meghívásban” – fogalmazta meg a kettős ünnep lényegét a provinciális.
Szentbeszédében Lukács János SJ korábbi novíciusmester, a Manréza Lelkigyakorlatos Ház vezetője így fogalmazott: Szent Ignác lényétől és szándékaitól a lehető legtávolabb állt, hogy személye kerüljön a figyelem középpontjába. Célja a „sallangmentes Krisztus-követés” volt, s valójában az ignáci lelkiség is szándékaival ellentétes, túlzó megfogalmazás, hiszen Ignác nem kínált mást, mint módszereket, amelyek segítenek minél közelebb férkőzni az evangélium jézusi lelkületéhez. Eljárásmódjának lényege az egyszerűség, a józanság és a valósággal való szembenézés. Ennek jegyében idézte fel a szónok Szent Ignác alakját három, széles körben elterjedt, ám csak némi jóindulattal neki tulajdonítható mozzanaton keresztül.
Lukács János SJ leszögezte: Ignác soha nem mondta, de bizonyára tetszett volna neki az a sokszor ismételt jezsuita útmutatás, mely szerint amikor döntés előtt állunk, figyeljünk a bensőnkben lakó legmélyebb vágyakra. (Lelkigyakorlatos könyvében Ignác nagyon is konkrét iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mely vágyakat érdemes követni.) Hasonlóképp, a jellegzetesen ignáci imádságként szá­mon­tartott examen („lelkiismeret-vizsgálat extrákkal”, avagy a szerető figyelmesség imája) sem volt számára feltétlenül előrébb való, mint a napi szentmise vagy akár a zsolozsma. S végül, bár Ignác valóban nyughatatlan lélek volt, szó szerint soha nem használta a magis (több, inkább, nagyobb, jobban) kifejezést abban az általánosan használt értelmében, amellyel gyakran azonosítják a jezsuiták új utakat kereső, szüntelenül valami jobbra törekvő (vagy arra buzdító) gyakorlatát.
Ignác mindig azt kereste, hogyan szolgálhatja Isten nagyobb dicsőségét. Ha valóban az ő szellemében akarunk eljárni, nem pusztán többet és jobban kell tennünk egy ügyért, hanem Isten munkálkodásának és jelenvalóvá válásának kell minél inkább teret nyitnunk – adott új szempontokat Szent Ignác alakjának megértéséhez Lukács János SJ.
Az odafigyelés a legbensőbb vágyakra és a térnyitás Istennek – ez a lényege a noviciátust lezáró, adott esetben igen hosszú jezsuita próbaidőszaknak, és az azt követő ünnepélyes fogadalomtételnek is – folytatta gondolatmenetét az ünnep szónoka. Mint rámutatott, az egyes vágyakról való lemondás adja azt az ürességet és szabadságot, amelyben tér nyílik az Istennel való bensőséges kapcsolatra. A jezsuiták különleges fogadalma, vagyis a római pápának (illetve a gyakorlatban közvetve a rendi elöljáróknak) fogadott engedelmesség pedig nem más, mint Isten tervének teljes elfogadása.
S hogy a társaság miért vizsgálja akár évtizeden át, hogy valóban véglegesen be kívánja-e fogadni a rendbe a jelöltet? Ennek oka nem más, mint az, hogy megvárják, míg az illető kiteljesedik szolgálatában, örömét leli benne, s küldetése és hivatása egybeforr – zárta beszédét Lukács János SJ.
Patsch Ferenc ünnepélyes fogadalomtételére az úrfelmutatást követően került sor. Vízi Elemér SJ tartományfőnök előtt, a magyar rendtartományt képviselő másfél tucat jezsuita jelenlétében örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet, a pápának pedig különleges engedelmességet fogadott a rendalkotmányban foglaltaknak megfelelően, illetve szolgálatával összhangban különös gondoskodást ígért a nevelés terén. A fogadalomtétel után Szent Ignác imája, a Suscipe Domine csendült fel megzenésített formában a Jézus Szíve-templom Musica Sacra kórusa előadásában, Rónaszéki Tamás vezényletével és Burik Gábor orgonakíséretével.
Patsch Ferenc SJ 2000 szeptemberében lépett be a rendbe, azóta csaknem tizennyolc év telt el az ünnepélyes fogadalmak letételéig. Novíciusként 2002-ig mint gyermek­ne­ve­lő intézeti és kollégiumi lelkész dolgozott, majd egy évig a Vatikáni Rádió magyar műsorának felelős szerkesztője volt. 2003-tól 2007-ig a római Collegium Germanicum et Hungaricum magyar spirituálisaként tevékenykedett, közben doktori címet szerzett. 2012-ig öt éven át a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán filozófiát tanított, illetve a Faludi Ferenc Akadémián látott el vezetői feladatokat. 2013-tól ismét Rómában szolgált a Pápai Gergely Egyetem filozófiaprofesszoraként.
Folyamatosan publikál, könyveket, folyóiratcikkeket és blogbejegyzéseket ír, mind­emellett lelkivezetést vállal és lelkigyakorlatokat tart. Néhány hét múlva újabb mérföldkő következik az életében, hiszen ősztől a római Pápai Gergely Egyetemen átveszi a Fundamentális Teológia Tanszék vezetését. (A tudományterület sokszínűségéről éppen az utóbbi napokban írt blog­be­jegyzésében.)
A szentmise végén Vízi Elemér megáldotta a rendtartomány új stóláit, majd köszöntötte a Szent Ignác-i lelkiségű női szerzetesrendek jelen lévő képviselőit, Patsch Ferenc SJ hozzátartozóit és a templomot zsúfolásig megtöltő híveket.
A tartományfőnök gratulált a jezsuiták között „nagykorúvá vált” Feri atyának, megköszönte a magyar Egyház szolgálatában végzett eddigi munkáját, majd erőt és áldást kért szolgálatára. Köszönetet mondott Lukács Jánosnak is „Szent Ignác-recepciónk korrekciójáért”, majd az egybegyűltek figyelmébe ajánlotta a rendtartomány M.I.N.D. címmel megjelent új kiadványát, illetve a Lukács János gondozásában, új kiadásban megjelenő Lelkigyakorlatos könyvet, amely ősszel kerül az olvasók kezébe. Végül arra kérte az új örökfogadalmast, hogy szóljon az egybegyűltekhez.
Patsch Ferenc SJ „megajándékozott pillanatnak” nevezte a fogadalomtétel szertartását, és röviden felidézte a készület elmúlt egy hónapjának fáradságos és örömteli élményeit. Ezután kötetlen ünneplésre invitálta az egybegyűlteket a Jézus Szíve-templom kertjébe, ahol késő estébe nyúlóan fogadta a köszöntéseket és jókívánságokat.

Szöveg: Végh Dániel/Magyar Jezsuita Rendtartomány

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..