Ünnepeld meg újjászületésnapodat is!
Fotó: Vatican News

Kedves testvéreim!

A húsvéti liturgikus idő ötven napja kiválóan felhasználható arra, hogy elgondolkodjunk a keresztény életről, amely lényegénél fogva Krisztusból fakadó élet. Annyira vagyunk ugyanis keresztények, amennyire engedjük, hogy Jézus Krisztus bennünk éljen. Honnan induljunk hát, hogy felélesszük ennek tudatát, ha nem a kezdettől, attól a szentségtől, amely belénk oltotta a keresztény életet? Ez a keresztség. Krisztus húsvétja, a maga roppant újdonságával, a keresztségen keresztül ér el minket, hogy saját képére alakítson át: a megkereszteltek Jézus Krisztuséi, létüknek ő az Ura. A keresztség „az egész keresztény élet alapja”. A szentségek közül ez az első, mert ez az a kapu, amely lehetővé teszi Krisztus Urunknak, hogy lakást vegyen személyünkben, nekünk pedig, hogy alámerüljünk az ő misztériumába.
A görög „baptidzó” ige jelentése: „alámerít, bemerít”. A vízben történő megfürdés sok vallásban meglévő szertartás, mely az egyik állapotból a másikba történő átmenetet fejezi ki, egy új kezdet érdekében történő megtisztulás jele. Nekünk, keresztényeknek azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy bár a testnek kell alámerülnie a vízbe, a léleknek Krisztusba kell alámerülnie, hogy elnyerje a bűnbocsánatot és isteni fényben tündököljön. A Szentlélek erejében a keresztség alámerít minket az Úr halálába és feltámadásába, belefojtva az Istentől elválasztó bűn hatalmában lévő régi embert a keresztelőkútba, és megvalósítva a Jézusban újjáteremtett új ember megszületését. Őbenne Ádám minden gyermeke új életre kapott meghívást. A keresztség tehát újjászületés.
Biztos, egészen biztos vagyok abban, hogy mindnyájan ismerjük születésünk dátumát. Biztos vagyok benne. De kérdezem tőletek, mert van bennem egy kis kétely: mindnyájan tudjátok megkeresztelésetek dátumát? Néhányan igennel válaszolnak, helyes! De ez az igen elég gyengén hallatszik, valószínűleg sokan nem emlékeznek rá. De ha megünnepeljük a születésnapunkat, hogyhogy nem ünnepeljük meg – vagy legalább nem idézzük fel – újjászületésünk napját? Adok nektek egy házi feladatot mára. Akik nem ismerik keresztségük időpontját, kérdezzék meg otthon az édesanyjuktól, a nagybácsitól vagy nagynénitől, a nagyszülőktől: „Tudod, mikor kereszteltek meg engem?” Utána pedig soha többé ne felejtsd el! Azon a napon adj hálát az Úrnak, hiszen az volt az a nap, amikor Jézus beléd költözött, a Szentlélek beléd költözött. Megjegyeztétek jól a házi feladatot? Mindnyájunknak ismernünk kell megkeresztelésünk dátumát. Ez egy másik születésnap: újjászületésnapunk. Kérlek titeket, ne felejtsétek el elvégezni ezt a feladatot.
Idézzük fel a feltámadt Jézus utolsó szavait, melyeket az apostoloknak mondott; világos megbízást ad: „Menjetek, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelvén őket az Atya, a Fiú és
a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). A keresztségben történő megtisztulás által az, aki hisz Krisztusban, magának a Szentháromságnak az életébe merül bele.
A keresztség vize ugyanis nem akármilyen víz, hanem olyan víz, amelyre lehívtuk a Lelket, az „életadót” (Hitvallás). Gondoljunk csak arra, amit Nikodémusnak mondott Jézus, hogy megmagyarázza neki az isteni életre születést: „Ha valaki nem születik vízből és Lélektől, nem mehet be Isten országába. Ami testből született, test; ami Lélektől született, lélek” (Jn 3,5–6). Ezért „újjászületésnek” is hívják a keresztséget: hisszük, hogy Isten „megmentett minket a Szentlélek újjászületést és megújulást adó fürdője által (Tit 3,5).
Ezért a keresztség az újjászületés hatékony jele, hogy új életben járhassunk. Erre emlékezteti Szent Pál a Rómában élő keresztényeket: „Nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba lettünk keresztelve, az ő halálába lettünk alámerítve? A keresztség által ugyanis vele együtt el lettünk temetve a halálba, hogy amint Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is egy új életben járjunk” (Róm 6,3–4).
A keresztség azáltal, hogy alámerít minket Krisztusba, az ő testének, az Egyháznak is tagjává tesz minket, és részesévé tesz az Egyház világban teljesítendő küldetésének. Mi, keresztények nem vagyunk elszigetelődve: Krisztus testének tagjai vagyunk. A keresztkútból fakadó életerőre világítanak rá Jézus következő szavai: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem” (vö. Jn 15,5). Ugyanaz az élet, a Szentlélek élete árad Krisztusból a megkereszteltekbe: egyetlen testbe egyesíti őket (vö. 1Kor 12,13), felkeni őket szent krizmával, és táplálja az eucharisztia asztaláról.
A keresztség lehetővé teszi, hogy Krisztus bennünk éljen, mi pedig vele egységben éljünk, hogy együttműködjünk az Egyházban – mindenki saját állapotának megfelelően – a világ megváltoztatásán. Miután egyszeri alkalommal megkaptuk a keresztségi megtisztulást, az megvilágítja egész életünket, vezeti lépteinket a mennyei Jeruzsálemig. Van egy keresztséget megelőző és egy azt követő időszak. A szentség felvétele megkíván egy hitbeli fejlődést, amelyet katekumenátusnak hívunk, természetesen akkor, amikor felnőtt kéri a keresztséget.
A gyermekeket, az ókortól kezdve, a szülők hitében kereszteljük meg. Szeretnék ehhez hozzáfűzni valamit. Némelyek így gondolkodnak: „Miért keresztelnénk meg gyermekünket, aki nem is értené, mi történik vele? Reméljük, hogy felnő, eljut értelme használatára, és majd ő maga eldönti, meg akar-e keresztelkedni.” Ám ez azt jelenti, hogy nincs bizalmunk a Szentlélekben, mert amikor megkeresztelünk egy gyermeket, abba a gyermekbe beköltözik a Szentlélek, és a Szentlélek elindítja benne – amikor még kisgyermek – azoknak a keresztény erényeknek a növekedését, amelyek később teljesen kibontakoznak. Mindig meg kell adni ezt a lehetőséget mindenkinek, minden gyermeknek: hogy magukban hordják a Szentlelket, aki vezeti őket életükben. Ne felejtsétek el megkeresztelni a gyermekeket!
Senki sem érdemli ki a keresztséget, az mindig ingyenes adomány mindenkinek, felnőtteknek és újszülötteknek egyaránt. De ahogy egy életteli maggal történik, ez az adomány gyökeret ereszt és gyümölcsöt terem a hit által táplált földben. A keresztségi fogadalmainkat, melyeket minden évben megújítunk a húsvéti vigília szertartásán, mindennap fel kell élesztenünk, hogy a keresztség „krisztusivá tegyen” minket. Ne féljünk a „krisztusiság” szótól! A keresztség „krisztusivá tesz” minket. Mi, akik megkaptuk a keresztséget, „krisztusivá” válunk, Krisztushoz hasonlítunk, átalakulunk Krisztusba. A keresztség valóban másik Krisztussá tesz minket.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.