Nagy az újpalotai és természetesen az egész magyar hívő közösség karácsonyi ünnepe, hiszen Isten egy új templomot ajándékoz nekünk. A templom elkészültéig hosszú út vezetett, erről Molnár Béla, a XV. kerület esperes-plébánosa is beszámolt. A kommunista hatalom után a volt pártházból alakították ki a közösségi házat, ahol a szentmiséket és a többi egyházi programot is tartották. Márton Mihály plébános volt az, aki – Molnár Béla atya szavaival – a „lelkekből templomot kezdett építeni”. Ez hatalmas munka volt, hiszen az „élő kövek” nélkül a ma álló templom falai sem épülhettek volna fel. Ma viszont a környék minden iskolájában és óvodájában lehet katolikus hittanra járni, a plébániákon is működnek a különböző korosztályok számára szervezett csoportok, valamint a karitász tagjai is tevékenyen részt vesznek a különböző segítő programok megszervezésében. Az építkezés ötlete onnan eredt, hogy a XV. kerületi önkormányzat felajánlott az egyháznak egy üres telket, majd Erdő Péter bíboros döntése alapján az esztergom- budapesti főegyházmegye magára vállalta az építkezés költségeit.
Boldog Salkaházi Sára lett a templom névadója: Budapest vértanúja, aki 1944 decemberében az üldözötteket mentve teljesítette be életáldozatát, amikor védenceivel együtt lőtték a nyilasok a jeges Dunába. – Az kevésbé közismert, hogy a szociális testvérek közösségében fejtette ki hivatását, és az akkori, Trianon utáni években nagyon fontos volt a rászorulók, a szenvedők, a testi-lelki nyomorultak támogatása, fölemelése – mondja Molnár Béla. – Egy ilyen elesett állapotban lévő országban, ahol a lakótelep még inkább tükre az elesett életnek, aki tudott, elmenekült már onnan. Rászorulók, szegények, kisebbségek laknak ott, számukra nagyon felemelő lesz egy ilyen pártfogó.
Sára testvér 1899. május 11-én született Kassán, ahol tanítónőként, majd a trianoni döntés után újságíróként dolgozott. Már gyermekkorában megmutatkozott erős egyénisége, amely a háborús viszonyok között még élesebben kitűnt, hiszen fáradhatatlanul szervezett, tevékenykedett. A századforduló Magyarországának pezsgő, örökmozgó élete Sárát is magával ragadta. 1930 júniusában, fogadalomtétele után így ír naplójában: „Hát méltó vagyok a jegyesi életre? Jegyesi szeretetre? El vagyok készülve egészen a fogadalomra? El vagyok készülve a hivatásra? Nem és nem! Két évvel ezelőtt még cigarettázó, mulatozó, cigánnyal húzató könnyelmű ember voltam.”
1927-ben Kassán ismerkedett meg a Szociális Testvérek Társaságával, amelyet csupán négy évvel korábban alapított Slachta Margit Magyarországon. A társaság tagjai a régi szerzetesi eszményt valósítják meg modern formában, ami azt jelenti, hogy az imaélet mellett folyamatosan szociális és társadalmi feladatokat látnak el. 1928-ban Sára, aki mindig is érdeklődött a szociális kérdések iránt, elvégzett egy, a társaság által szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot. A noviciátus, majd az első fogadalom után Szegváron, majd 1932-től Komáromban a helyi karitász vezetője lett. Emellett hitoktatással, a Katholikus Nő című folyóirat szerkesztésével, kegytárgyüzlet vezetésével, illetve a szegények menházának felügyeletével foglalkozott. 1934-ben Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott katolikus lányoknak és asszonyoknak. Akaraterejét, konokságát a jó érdekében tudta felhasználni, hiszen sorra tűzte ki maga elé a gyakorlandó erényeket. Mennyire igaz az a mondás, hogy szentnek lenni nem a körülményeinktől függ! Sára testvér a napi imák során jut el a szeretet egyre konkrétabb megnyilvánulásai felé: szeretni azzal, ahogyan másokkal beszélek, ahogyan másokat meghallgatok. Szeretni azokat, akiket esetleg nem annyira kedvelek, vagy akik bosszantanak. Szeretni azzal a kereszttel, amelyek a tulajdonságaimból, a vágyaimból vagy az emlékeimből fakadnak. A második világháború kitörésekor Sára testvérben egyre erőteljesebben fogalmazódott meg Istennek az a hívása, hogy életét áldozatul ajánlja a társaságért. „Bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket, és kíméld meg őket a megkínoztatástól, fenyegetésektől, főként pedig a hűtlenségtől: Irántad, az egyház, a hivatás és a társaság iránt. Amennyiben isteni végzésed terveiben az én halálom benne foglaltatik, ebben az esetben is fogadd el életemet-halálomat, mint értük való áldozatot.” A zsidóüldözés idején a Szociális Testvérek is részt vettek a mentésében, ezért 1944. december 27-én, egy házkutatás alkalmával őt és rajta kívül „négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatót” őrizetbe vették, majd a jeges Dunába lőtték őket. Salkaházi Sára vértanúsága beteljesedett. – Példája adjon erőt és bátorságot mindnyájunknak arra, hogy bármilyen helyzetben is legyen Magyarország, nekünk itt és most kell szentté válnunk, Krisztust követnünk.
„Szükségünk van Sára testvér példájára… Nemzetünk lelki megújulásáért imádkozunk az engesztelés és a kiengesztelődés jegyében. Azért a megújulásért, amely csak igazságban, igazságosságban és szeretetben lehetséges, azért a lelkületért, amely a leggyengébbekben és a legszegényebbekben is észreveszi az embert, aki mégiscsak a legnagyobb érték minden idők minden társadalmában. A megújulásra és kiengesztelődésre pedig égető szükség van társadalmunkon belül, de a népek között is, itt, a Kárpát-medencében és az egész világon. Katolikus hitünk útmutatás és erőforrás számunkra. Ha Krisztust feltétel nélkül követjük, életünk érték lesz környezetünk és egész népünk számára, érték a világtörténelem számára is. A szentek alakjában Krisztus arca ragyog ránk az emberi élet millió helyzetében, a történelem számtalan pillanatában. Férfiak és nők, fiatalok és idősek, minden földrész és minden nemzet gyermekei megjelenítik ezt az örök arcot. Krisztus jelenléte pedig békességet, elpusztíthatatlan reményt és örömet ad a világnak. Az örök élet dicsőségének ígéretét és biztosítékát.”
(Erdő Péter bíboros beszédéből 2006. szeptember 17.)
