Ez a régi-új párt öt évvel ezelőtt, 2006 őszén mutatkozott be a legszemléletesebben, és bizony elég véresen. Akkor még más volt a neve. A megfélemlítés szándéka, az öszödi beszédben bevallott hazugságok bolsevik hagyományokat tükröztek, nem hasonlítottak az Európai Unió keresztény gyökereire.
Nem felejtettük el, hogy békés megemlékező, ünneplő személyek, köztük Vértesaljai László jezsuita atya, Révész Máriusz országgyűlési képviselő és ki tudja hány keresztény kezéből is kitépték az azonosító jel nélküli rendőrök a nemzeti zászlót. Félő, hogy ennek az „új” pártnak a vezetői nehezen fogják fel, hogy jogállamban a bűnt – tüntető és rendőr bűnét egyaránt – meg kell büntetni, mérlegelve minden súlyosbító és enyhítő körülményt.
Van még egy nehéz találós kérdésem: az új párt „a szabadság és szolidaritás pártja” lesz. Vajon létezik-e olyan párt, amely azt állítja magáról, hogy nem akarja a jogállam rendezett szabadságát, és nem vállal szolidaritást a társadalom tisztességes polgáraival? Rákosi Mátyás és Kádár János jelszavai is ezt hirdették.
Emlékezzünk az öt évvel ezelőtti lovasrendőr-rohamokra, kardlapozásokra, a könnygázbombákra, gumilövedékekre, ólomfejes fémbotokra. De az egyházi intézmények törvényes járandóságainak megkurtítására is. Emlékezzünk az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk ötvenedik évfordulóján történt megalázó eseményekre.
