Öt olasz író legjelentősebb műveit, magatartását elemzi a szerző (a Hungarovox Kiadónál megjelent könyvében), közöttük a világhírű Jegyesek című regény írója, Alessandro Manzoni Napóleon halálára írt versét, melyet alighanem joggal nevez világirodalmi rangú alkotásnak. A francia császár a világirodalom talán legtöbbet emlegetett alakja, aki a Szent Szövetség alapítása után a francia felvilágosodás eszméinek letéteményese és az olasz szabadságeszme jelképeként jelenik meg ebben a műben (is). Megírásához nem kis bátorságra volt szükség, említése is bűnnek minősült. Kivált befejezése megrendítő. A híradások szerint Napóleon hívő emberként hunyt el, ezt teszi verse végszavává Manzoni, a hit (Hitként szerepel!) magasztos, vigaszt adó érzületét téve nagyszabású műve végszavává.
Manzoni gerinces, bátor író volt. Vincenzo Monti, egy másik tanulmány hőse, épp fordítva: hírhedt, megvetett köpönyegforgató, uralkodókhoz törleszkedő bértollnok, aki jellemtelensége miatt az olasz irodalom margójáról is kiszorult, pedig tehetsége vitathatatlan. Elgondolkodtatóak a tanulmány befejező gondolatai: „Monti »utódait« nem a tizenkilencedik, inkább a huszadik században találhatjuk meg: a »vörös és fekete« totalitarizmusok »termeltek ki« olyan irodalmárokat, akik úgy próbáltak vezető értelmiségiek lenni-maradni, hogy hagyták magukat vezetni uralkodó irányzatok –értsd: uralmon lévő politikusoktól jövő iránymutatások – által, tegyük gyorsan hozzá: Monti művészi színvonalától messze elmaradva.” Ha van olyan igazság, amely időszerűsíti Vincenzo Monti életútját, hát ez biztosan az. És az elmondottak – sajnos nemcsak a fekete és vörös terror időszakára, Hitler és Sztálin készséges szolgáira és dicsőítőire érvényesek. Napjainkban sem ritkaság, hogy tehetséges írók bértollnokká válnak, készségesen kiszolgálva a politikusok elvárásait. Egy időben félig tréfásan hangzott a mondás, nagy a forgalom a damaszkuszi úton, mára azonban valóságos tolongás alakult ki, s ez szomorú látvány, hiszen számtalan meghajlott gerincű, meggyőződés nélküli érdekember törleszkedik hiteltelen politikusokhoz. Ők is, miként Monti tette, nagy hirtelen arcot váltanak, s nem is sejtik, hogy sorsuk az övéhez lesz hasonlatos: megvetéssel felejtik el őket.
