Senki sem vitatja, hogy az egész világ a válság csapdájában vergődik, s ebből kibújni csak áldozatok árán lehetséges. Ez természetes. Aki ez ellen ágál, az nincs tisztában a világválság súlyos voltával. A baj csak az, hogy a miniszterelnök reformelképzelései mindig csak szóban hangzanak el, s akkor sem fedik a teljes igazságot. Rajtam kívül sokan emlékezhetnek arra a jelenetre, amint a kormány vezére ránk emelte tekintetét, majd határozottan kijelentette: nem lesz újabb adóemelés. Most ugyanilyen pillantással közölte: igenis lesz adóemelés, fizessenek a gazdagok! Ez egyébként hamis és demagóg állítás. Nem tudni, kik a gazdagok (az ugyanis világossá vált, hogy az elmúlt időszakban kiket sikerült elszegényíteni). A vállalkozók, akiktől a gazdaság élénkítését várnánk? Netán azok, akik életük során becsületes – ezt a jelzőt nyomatékosítanám – munkával anyagi javakra tettek szert, és legjobb tudásuk szerint támogatják gyermekeiket? A képviselő urak és hölgyek, akik sehogy sem akarnának úgy adózni, mint azok, akiket képviselniük kell? Bizonyos összegen „túl” átrendeznék a gyermekek után járó kedvezményeket. De hol van az a „túl”? Kidönti el ezt? Kinek van meg az erkölcsi alapja, hogy eldöntse? Azok fogják megmondani, akiknek vezérletével és asszisztenciájával oda jutottunk, hogy elveszítettük megbecsültségünket?
Bizonyára vannak, akik számolják a miniszterelnök úr pontjait. Volt idő, amikor még érdekeltek. Ma már tudom és tudjuk, hogy egy ponthalmozóval állunk szemben, aki kedvét leli ezekben, és szorgosan gyártja őket. Előbb jönnek a pontok, aztán a pártjával történő megbeszélés, amelynek végén ezek a végtelenül lelkiismeretes és a nemzet javát mindennél fontosabbnak vélő képviselők bólogatnak. Közben megfeledkeznek arról, milyen helyzetbe hozzák azokat, akik (valaha) bíztak bennük és a parlamentbe választották őket. Erre szokták azt mondani: vastag a bőr a képükön. Ha becsületesen, önkritikusan – ez mára ismeretlen magatartási forma lett – végig tekintenénk tevékenységükön, bizony szégyenkezhetnének, mert a „pártfegyelem” fontosabb, mint az ország java.
„Nem nyúlnak a gyeshez és a gyedhez” – olvasom. Az én értelmezésemben ez azt jelenti, ma nem. Majd holnap. „Felbruttósítják és megadóztatják a családi pótlékot.” Ez bizonyára nagy segítség lesz a családoknak. „Új, egységes vagyoni adót vezetnek be." Feltennék egy találós kérdést: vajon kik lesznek azok a kedvezményezettek, akik valódi vagyonokat halmoztak föl, de nem fognak adózni utána? „Felemelik a forgalmi adót.” Hogy ennek mik lesznek a következményei, arról nem esik szó, de sejthető. Az a szomorú tény, hogy (ismét) drágul az élet. „Átcsoportosítjuk az adókat.” Ez körülbelül azt jelenti, hogy akiket eddig is példátlanul súlyos terhekkel nyomorítottak, újabbakat kapnak a nyakuk közé. És folyvást ezt a szót ismételgetik: „igazságos… igazságosabb…” Velem együtt sokan kérdhetik: beszélhet-e igazságról az, aki eddig nem sok jelét mutatta, hogy fontos számára ez az életminta?…
