Ilyen ritka pillanat volt, amikor 1940-ben visszatért Észak-Erdély és a Székelyföld. Ezrek és ezrek tudatában merült föl, hogy ez a fordulat a trianoni igazságtalan döntés részbeni orvoslása, s akik azért küzdöttek, hogy ez megtörténjék, szinte az imádság lelkületével fogadták bekövetkeztét. Az akkori idők hangulatáról ad képet Pomogáts Béla gyűjteménye, amelyet a Kráter Kiadó jelentetett meg.
Trianon döbbenetét, az utána kialakuló kollektív bűntudatot Reményik Sándor fogalmazta meg Mohács után című költeményében:
Testvér, ne kérdezd, hogy ki volt
hibás,
Fõúr, fõpap, jobbágy vagy
köznemes?
Mindenki bûnös volt és senki sem,
Hidegen hirdették a csillagok:
E nemzedéknek nincsen kegyelem.
(…)
Éjszaka jön, százötven éves éj.
S ki éjben születik majd, mit
csináljon?
Dolgozzék, imádkozzék, tûrjön,
várjon,
S a sírba is reménysugárral
szálljon,
Ha könnyel sózott kenyerét
megette.
Mert változnak a csillagok felette
A visszatéréssel mintha beteljesedtek volna az imádságok könyörgései, s megváltoztak a csillagok is. Ezekből az imádságokból az erdélyi katolikusok is kivették részüket, s a helytállás szép példáit adták. Élükön Majláth Gusztáv Károly püspökkel, kinek szellemiségét Szalézi Szent Ferencéhez hasonlította Átmentünk a Királyhágón című írásában Kühár Flóris. Majláth Gusztáv akár bíboros is lehetett volna, de küldetéses egyházfőként Erdélyben, az ottani magyarság vigasza és erősítője volt.
A lelkesedés patetikus érzését sok ekkori írásban a komoly önvizsgálatra való ösztönzés ellenpontozta. Kühár Flóris is arra intett, hogy felelősen kell számot vetnie kortársainak a nemzeti lét és történelmi sors alapkérdéseivel, s ez a figyelmeztetése azóta sem veszített súlyából. Mint ahogy Tamási Áron gondolata sem, midőn azt fejtegette, hogy a szellem, a magyar szellem megőrzése mindig fontosabb feladatunk, mint a politikához való alkalmazkodás: „… a szellem sürgető ereje és vezérlőfénye nélkül a tévelygés veszélye fenyeget. A szellem Istentől vagyon, és útját a nemzet életében erkölcsi parancsok igazítják. Bármi legyen hát érte a sorsa, őrködnie kell és hallatni szavát. Különben hivatásának ormáról lefújja a szél.”
Íme, a felelős keresztényi magatartás mindenkori példája: bármilyen következménye van is, az igaz ügy érdekében kötelességünk kiállni és szólni.
Szól a kakas már – ezzel a címmel írta versét Sík Sándor. Erdély – ez a szó zengett benne.
Egy kurta szócska, ó de
mennyi szent
És szomorú, amit e szó jelent!
Ezer színt játszik, mint
a drága kristály.
Benne Zágon és Kalota szege
Gyergyó és Csík,
a székely hitrege
És Segesvár és Kolozsvár!
Kolozsvár
A történelem ismét fordult. De ezt a szót, s amit nekünk jelent, nem szabad elfelejtenünk!
