„A piac vak, de legalábbis rövidlátó”

Harminc év szabályozatlanságnak köszönhetően a bolygó kis híján térdre kényszerült. Európában ez azt eredményezte, hogy visszatértek a gazdaság működését védő politikákhoz, amelyek egyes vezetők felelőtlen lépéseit, valamint a bizalom általános csökkenését orvosolják. Hamarosan az államot hívják segítségül, hogy felügyelje a források optimális elosztását a spekuláció és a hagyományos banki tevékenység, a részvényesek és alkalmazottak, a vállalkozások és a közvélemény között azzal a céllal, hogy földrészünkön és a világ többi részén fennmaradjon a szolidaritás gazdagok és szegények között. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy világunk legsúlyosabb problémája, az éhezés megszüntetése bolygónkon harminc év alatt „csupán” 150 milliárd euróból megvalósítható lenne!

A politikusok egyik elsődleges feladata a szabályozás és a döntéshozatal. Itt lenne az ideje, hogy újraolvassuk John Maynard Keynes könyveit és cikkeit, aki lelkesen támogatta az állami beavatkozást az 1929-es válság orvoslására. Annak is itt lenne az ideje, hogy az egyház társadalmi tanításának kompendiumában meghatározott szabályozás fogalmát újra átgondoljuk. Itt néhány bekezdésben azt írják le, hogy „normatív keretre” van szükség, hogy ellensúlyozzuk a jelenlegi pénzügyi rendszerben a „saját öntörvényű logikát követő” folyamatokat (368. és 369. pont). Ez a kérdés már 1891-ben XIII. Leó első enciklikájában (Rerum Novarum) felmerült, amelyben a pápa az állami beavatkozás mellett foglal állást annak érdekében, hogy a munkások az emberi méltóságnak jobban megfelelő státuszt kapjanak. A The Economist című lap 2008. szeptember 27-i számában arra hívta fel a figyelmet, hogy XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikája 1931-ben, a nagy gazdasági világválság idején jelent meg. Ez a pápa a szubszidiaritás elvét akarta feleleveníteni, ugyanakkor a közjóért való tevékenység tekintetében az állam szerepét hangsúlyozta: „Az állami vezetés feladata a közösség egészének és részeinek oltalmazása, ám az egyén jogainak védelmezése közben elsősorban az alsóbb rétegekre, a szegényekre kell tekintettel lennie”(25. pont).

1991-ben, száz évvel a Rerum Novarum megjelenése és két évvel a berlini fal leomlása után II. János Pál megjelentette a Centesimus annust. Ebben az enciklikában a pápa elfordult a tervezett gazdaságtól, és a merev központi tervezésnek alávetett kelet-európai országokat gúzsba kötő politikai és bürokratikus béklyóktól mentes gazdaságot dicsérte. Nem volt még előtte pápa, aki ilyen nyíltan emelte volna fel hangját a vállalkozás szabadsága mellett. Ugyanebben az enciklikájában azonban II. János Pál kifejtette véleményét azzal kapcsolatosan, hogy a nyugati országok leborulnak új bálványuk, a „piac” előtt, amely saját tevékenységének mindennemű szabályozása ellen tiltakozik, és a maga ura akar maradni. A Szentatya ezután az ilyen elvek etikai következményeivel és az emberiségre gyakorolt hatásával kapcsolatosan is felvetett néhány kérdést. Lerántotta a leplet a kapitalizmus súlyos kudarcáról, amelynek mélyén egyfajta burkolt imperializmus rejlik, amely elutasítja a társadalom egésze által gyakorolt jogi és erkölcsi felügyeletet. Ebben a felfogásban a gazdasági rendszerben érvényesülő szabadság nem olyan szilárd politikai rendbe illeszkedik, amely a gazdasági szabadságot a teljes emberi szabadság szolgálatába állítja, és a teljes emberi szabadság egyik összetevőjének tekinti, melynek etikai és vallási magja van (42. pont).

„Minél sokoldalúbb lesz szervezeti és működési szempontból a világméretű gazdasági és pénzügyi rendszer, annál előbbre való lesz az a feladat, hogy ezeket a folyamatokat szabályozzák és az emberiség családjának javára alakítsák.”

(Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 371. pont ) A pápa továbbá visszatér a gazdasági szabadság kérdésére, amely nem lehet „abszolút jog” Ezek az antropológiai és etikai szempontok alátámasztják azt az állítását, amely szerint amikor „a gazdasági szabadság önállósodik, amikor az embert inkább a javak termelőjének és fogyasztójának tekintik, semmint személynek, aki azért termel és fogyaszt, hogy megéljen, akkor a szabadság elveszíti valós kapcsolatát az emberi személlyel, végül elidegeníti és elnyomja őt” (39. pont). II. János Pál pápa egészen addig megy el gondolatmenetében, hogy teológiai értelemben a „bűn struktúráiról” beszél, amelyekben az emberre „hatással van az a társadalmi struktúra, amelyben él, továbbá neveltetése és környezete is” (38. pont). Az állami hatóságok feladata, hogy a deviáns tendenciáknak gátat szabjanak, például amikor olyasmi kialakulását tapasztalják, amit a szöveg a piac „bálványozásának” nevez (40. pont), vagy amikor „a testi-lelki egészségre gyakran káros és önmagában hibás fogyasztási szokások és életstílusok alakulhatnak ki” (36. pont). A piac nem old meg mindent. Hosszú távon vak, bizonyos területeken pedig rövidlátó (40. és 34. pont).

Az egyház társadalmi tanítása, mint látjuk, az idő előrehaladtával megszilárdítja alapelveit, változó időkben azonban finomítja azokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.