Tűnődés a hétről: Magyar tájak – magyar irodalom

Irodalmunk történetén végigtekintve elmondhatjuk, évszázadokig nem Buda vagy Pest volt a központja, hanem egyéb tájegységek és városok. Nem is lehetett Pest, hiszen többségben voltak a németajkúak. Csak a XX. században jelent meg a „vidéki író” fogalma, ami egyet jelentett a hátrányos helyzetűvel, hiszen a kiegyezés után gyors fejlődésnek indult Budapesten összpontosultak a kultúra teremtői és hordozói, a napilapok, folyóiratok, nyomdák, színházak…

Volt idő, amikor a magyar irodalom központja Erdélyben (az emlékírók), máskor Széphalmon (Kazinczy Ferenc) volt, s a sokféleség a nyelvhasználatban is megmutatkozott, olyannyira, hogy egységesítésére, nyelvújításra volt szükség. A tájegységek hagyományai azonban máig hatnak, ezt bizonyítja Pomogáts Béla Dunaszerdahelyen megjelent szöveggyűjteménye, a Magyar tájak – magyar irodalom.

A kötetben nyolc tájegységet különített el a válogató, mindegyik jellemzésére a múlt század kiváló íróitól választott szövegeket. A főszereplő kétségtelenül Cs. Szabó László, aki egyaránt otthonos volt Erdélyben, Budapesten, a Felvidéken és a Kárpátalján. E különféle tájegységeknek saját szellemiségük volt, amely történelmi múltjukból is táplálkozott. Trianon után újra kellett fogalmazni az elszakított területeken működő magyar írók küldetésének célját és értelmét – így lett a Felvidék organizátora Fábry Zoltán, Erdélyé többek között Makkai Sándor és Kuncz Aladár , a Délvidéké Szenteleky Kornél, ám a honi magyar írók is igyekeztek minél hitelesebben megfogalmazni saját tájegységük hagyományát, s azt, mit meríthet abból az egyetemes magyar irodalom. Így születtek vallomásos írások a Dunántúlról és a pannon irodalomról például Babits Mihály, Várkonyi Nándor és Rónay György tollából, a Balatonhoz Illyés Gyula vezet el, az Alföldet Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Kodolányi János, Veres Péter és Sinka István egy-egy írása idézi. Egységben mutatkozik, amit szétszakítottak, szomorúan vehetjük tudomásul, hogyan lettek egy-egy tájegység megjelenítői „kisebbségi" írók, vagy emigránsok (például Szabó Zoltán vagy a Kassán őrjáratot tartó Márai Sándor). Így a Pomogács-féle gyűjtemény nemcsak hazánkat ismerteti meg velünk, hanem egy virtuális, a lelkekben létező egységes Magyarországot is. Utazásra hív a valóságba és a szellem világába.