Könyvespolcra: Mester és Tanítvány

A szerkesztők kérik olvasóik és támogatóik további segítségét, valamint azt, hogy ajánlják a lapot kollégáiknak! A most megjelent szám az ünnep fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A keresztény ember számára az ünnep ragyogtatja fel az élet misztériumát, eligazítja útján, és erőt ad a hétköznapi feladatokhoz.

A Behálózva című következő szám világunk vizuális és audiovizuális információáramlásával foglalkozik. Nem kétséges, hogy a televízió és az internet révén korábban soha nem tapasztalt tájékozottságra, ismeretekre tehetünk szert, ezért élni kell vele – mint a technika minden nagy vívmányával -, de nem szabad hagyni, hogy uralkodjanak rajtunk. A huszonharmadik szám a szakképzés méltatlanul háttérbe szorított ügyét tárgyalja. Az elmúlt évek szakképzés-politikáját a megfelelő „diagnózisok” és többé-kevésbé elfogadható, de tétova „kezelések” jellemezték.

Ennek következtében fennáll a veszély, hogy az európai piacba ágyazott magyar szakképzési rendszer továbbra sem fog felzárkózni az európai színvonalhoz, és közepes minősítését is el fogja veszíteni. A lap fórumot kíván adni a szakiskolákban tanító kollégáknak, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat. A Művészeti nevelés című szám pedig arról az elképesztően káros tendenciáról számol majd be, hogy az iskolák többsége a szaktárgyi tudást helyezi az oktatás középpontjába, a zenei, vizuális és egyéb kulturális értékeket sokszor teljesen háttérbe szorítva.

Akinek a témaajánlat felkeltette az érdeklődését, megrendelését a nagy.agnes@btk. ppke.hu elektronikus úton, vagy postán a Mondat Kft., Nagy Ágnes, 1158 Budapest, Jánoshida u. 18. címre küldheti.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.